Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-280

280. országos Illés 1881 egy lapban egy ilyen közlemény, a melyre nézve az a vád emeltetik, hogy ezzel az uralkodóház valamely tagja meg lett sértve, de azt is megfordíják, és azt mondják: arra, hogy az a lapban megjelent, nem reflektálunk, az az illető a büntetendő cselekményt elkövette már az által, hogy ezt papirosra téve átadta a szerkesztőnek, mert már ezen a papirou is rajta van az ä sértés; mivel tehát nngyon kétséges, hogy ebben a kis dologban a sajtóbíróság, az esküdtszék hozna-e marasztaló verdiktet, hagyjuk ezt, hanem menjünk a rendes bíróság elé, és mondjuk, hogy mi nem reflektálva arra, hogy az a sajtóban megjelent, csak azt reszszük, hogy ez ezt írta és a szerkesztőnek átadta, tessék kikutatni azt a kéziratot, tessék kikeresni hol van az, és tessék a rendes bíróság illetőségi körében a tettest elítélni. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Kérem, hiszen ezzel a legtöbb dolgot a sajtóbíróságtól el lehetne vonni, és a rendes bíróság elé terelni. (Helyeslés bal felől.) Hock János: így kerülik meg a sajtó szabadságot! Hodossy Imre: De ezzel azután sajtótörvényünk és mindaz, a mit mi a sajtószabadságról beszélünk, egy csapással el volna törölve. Hiszen a mi sajtótörvényünknek egyik fő jellege, — és ez képezi a sajtószabadságnak garancziáját, — abban rejlik, hogy nálunk nem azt nézik, hogy csak az büntettessék, a ki a közleményt irta, és hogy mindazok büntettessetek, a kik a dolognál valahogyan közreműködnek, hanem nálunk a fokozatos és kizárólagos felelősség rendszere van életbe léptetve, s nem az az u. n. objektív eljárás, a mely tulaj donképen a sajtószabadságot teljesen megöli, hanem a par cascade, vagy a mint nevezik, a fokozatos és egymást kizáró felelősség az irányadó, mert a sajtótörvény 13. és 33. szakaszai szerint, ha tudva van a szerző, legelőször ellene kell proczedálni a sajtóbíróság előtt; ha pedig a szerző nincsen tudva, akkor a szerkesztő, kiadó, vagy nyomtató egymás után kerülnek sorra. Az egyiknek a felelőssége fedi a másikét, az egyiknek felőssége kizárja a másikét. És a mióta Magyarországon a sajtóbíróság fennáll, soha más eljárás e részben nem követtetett, mint a következő: felszólíttatik a szerkesztőség, vagy a könyvnek a kiadója, ha nem volt egyébként tudva a szerző, hogy nevezze meg, ki a szerző, (Igaz! Úgy van! bal felől.) hogy azt lehessen felelősségre vonni, mert ha nem, övé a felelősség. Tisztán a szerkesztőnek, vagy kiadónak tetszésére volt bízya, hogy a szerzőt meg akarja-e nevezni: igen, vagy nem? Soha arra eset nem volt, hogy aztán házkutatás útján az ilyesmit kideríteni a sajtóbíróság . január 22-én, hétfőn. 4Q5 törekedett volna, mer!; a mi sajtóbíróságunk érezte mindig, hogy ez a sajtószabadságnak aláásása volna. Most pedig, úgy látszik, azt akarnák inaugurálni, hogy ha ebben az esetben nem lehet már ezen praxisnál fogva a sajtóbíróság útján okjektiv eljárást követni a sajtó irányában, tehát kerülő úton, lehetőleg a rendes bíróság elé tereitessék a kérdés, és annak útján üldözéseket lehessen olyanok ellen is intézni, a kiket egyébként a sajtótörvény értelmében a szerkesztőség a maga felelősségével a sajtóbíróság előtt fed. Ezen eljárást én a legveszedelmesebbnek tartanám a sajtószabadságra nézve. (Úgy van! Úgy van! balról.) De ebből kitűnik az is, hogy az a vizsgálóbíró, ki a rendes bíróság részéről oda jött a szerkesztőségbe, egy teljesen illetéktelen orgánum volt arra, hogy abban az ügyben eljárjon. (Úgy van! Úgy van! bál felől.) Az újságlap nálunk Magyarországon szemben áll a sajtóbírósággal, annak tartozik felelni, másnak nem; ha ily kerülő utakon más bírósági orgánum jön oda, az tisztán illetéktelen hatóságot arrogál magának, és ha ott eljár, teljesen illetéktelenül mutatkozik. Már most egy illetéktelenül eljáró emberrel szemben, ha ő különben hatósági személy is, nem lehet hatóság elleni erőszakot elkövetni. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Tegyük föl azt az esetet, hogy valemelyik képviselőnek budapesti lakására egy vidéki város kapitánya jön, a ki ott a vidéken rendőri hatósággal bir, de Budapesten nem, és azt mondja: »uram, önnél házkutatást fogok eszközölni«. Ez oly betolakodó egyéniség volna, mint akárki más, a kinek egyáltalában semmi hatósági jellege nincs; mert ő ezen a területen és ezen funkcziójában abszolúte inkompetens, és ha vele szemben a legmesszebbmenő védekezés eszközeihez is fordul valaki, nem követi cl a hatóság elleni erőszak büntetendő cselekményét. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Ez történt a jelen esetben. Ábrányi Kornél egy egészen inkompetenter eljáró szemelj' ellenében védekezett, midőn megtagadta neki az engedelmességet attól, a mire felhívni az illető egyén nem volt kompetens. Szerény nézetem szerint tehát ezen büntetendő cselekmény ismérvei sem forognak fenn, és nem látok semmi alapot arra, hogy Ábrányi Kornél mentelmi joga felfüggesztésiek, ellenben igen is látnék benne egy veszedelmes preczedenst úgy a sajtószabadság, mint a mentelmi jog szempontjából is. (Élénk helyeslés bal felöl) Elnök: Kíván-e még valaki szólni! Gr. Károlyi István: T. ház! (Malijuk! Halljuk!) Nem annyira a dologhoz kívánok szólni, mint inkább három kis indítványt kívánok a háznak benyújtani, a melylyel, azt hiszem, be lehetne fejezni a már igen hosszúra nyúlt