Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-280

280. országos ülés 1884. .faunái* 32-éit, hétfőn, ggg got, mert ha annak a sajtónak vannak is tévedései, azok a hibák nem a sajtószabadság magasztos eszméjéből származnak, hanem egyesek gyarlóságából. A napnak is vannak foltjai, a termőfa is hozhat férges gyümölcsöt, de azért a nap mégis csak az, és a termőfára férges gyümölcsért csak botor kezekkel emelhetni fejszét. Tévedhet a sajtó is, mert a gyors munka izgatottságában kifáiadt agyvelő sokszor nem láthat, sokszor nem ítélhet tisztán. Hiszen annak a sajtónak munkásai is csak emberek s szintén elmondhatják Jobbal: »En is csak asszony gyermeke vagyok.« De ha a sajtó sebet vág, azt a sajtó be is gyógyítja. Mert társadalmi intézményeinkben ő MZ az élőfa, a mely még arra a kézre is, mely megsebzi, csak balzsamát hullatja. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Őszintén megvallom, t. ház, hogy én a mi nemzeti szabadságunk és nemzeti közszellemünk istápolásának sokkal nagyobb biztosítékát találom a sajtóban, mint az egyéni érdekekre fektetett merev pártfegyelemben. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Évek bizonysága győz meg bennünket, t. ház, arról, hogy ezt a parlamentet egy jól fegyelmezett többséggel a nemzeti akarattal szemben is fönn lehet tartani, de nincs az a lap a világon, a mely egy napig is meg tudna élni sznbvenczió nélkül, ha a nemzeti akarattal magát szembe helyezi. (Tetszés és helyeslés a baloldalon.) Ismétlem, t. ház, ily lap a saját erejéből egy napig meg nem élhet, ha az csak a félhivatalosok sorsára nem akar jutni, a melyeknek megvan az a kiváltságuk, hogy a, nyilvánosság kizárásával jelennek meg. (Élénk derültig és tetszés a baloldalon.) T. ház! Én ebből érvet merítek a t. ház, a kormány és a nemzet között való szolidaritásra. Mert, hogy a nagy közönség mily támogatója a kormánynak és mily szolidáris elveivel, annak legtisztább, legfényesebb próbája az, (Halljuk! Halljuk!) hogy a sajtóban az ellenzék arczvonala dominál. De visszatérek, t. ház, az alapeszmére. (Halljuk! Halljuk! Zaj! Elnök csenget.) Azt állítottam, t ház, hogy a nemzeti érzések lüktetését sokkal erősebbnek találom a sajtóban, mint magában a törvényhozásban. A magyar sajtót meg lehet vádolni sok dologgal; szemére lehet vetni a szenzácziót, az anyagi érdekek üzleti ápolását, a reklámhajhászást, elfogultságot, csak egyetlen dolgot nem lehet: azt, hogy valaha a nemzeti jogok és érdekek kérdésében transzigált volna. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) És ha az a magyar sajtó ily irányban csak egy lépést tenne, abban a pillanatban elvágná magától nedvkeringésének természetes és éltető forrását: az olvasó közönséget. (Úgy van! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Sajnos, hogy a parlament szelleme már nem áll ily szigorú kontroll, ily erős társadalmi ellenőrzés alatt. Mert ide csak egy kis lelkiismeretlenség kell a többséget biztosító eszközök megválasztásában, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) és mivel itt nem az érvek súlya, hanem a szavazatok mértéke dönt, megszavazzák, ha kell, ma a Hentzi-szobor megkoszorúzását, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) megszavazzák holnap a sajtószabadság korlátozását és megszavazzák holnapután a tulajdonjog konfiskálását is. (Úgy van! Úgy van! Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) Ez a parlament azért méltán nevezhető, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) Hamlet fuvolájának. (Derültség és tetszés a baloldalon.) Lehet rajta tisztán is játszani, hamisan is. Az a kérdés: ki kezeli, ambicziózus művész, vagy pénzkereső kontár kezében van-e? De a nagy közönség füle nem fogadja be sokáig a disszonancziát. És minthogy a sajtónak sem a megvesztegetés, sem a megfélemlítés nem áll hatalmában, a közönség füle a sajtó hamis hangjait nem is tűri sokáig ingyen. De különben is számot kell itt vetni egy alapos tévedéssel, á kor rohamos haladásában, a század szellemének gyors fejlődésében nem veszszük észre, hogyan alakul és változik át körülöttünk minden, hogyan bomlik fel lassanként a dolgok megszokott rendje. Ezelőtt egy évszázaddal a parlamentért legyilkolták a királyt, ma már merénylő kezek a parlamentbe vetik a bombát. A törvényhozás tekintélyében megingott hitei; mi sem világíthatja meg jobban, mint az anarchia kezében füstölgő kanócz a maga logikai eszközével, a dinamittal, vagy a nitrogliczerinnel. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Mit bizonyít ez ? Azt, hogy többséget összehozni a nemzeti akarat ellen lehet, de többséget a nemzeti akarattal szemben fentartani csak a parlament tekintélyének megingatásával lehet. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Különben is a parlamenti rendszer alapfogalma semmi más, mint az, hogy a népnek is részt enged a törvényhozásban; közvetett faktorrá teszi a nemzetet a kormányzati hatalom kezelésében. Maga a parlament pedig semmi más, mint ezen közvetett hatalom kezelésének nyilvános ellenőrzője. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nem veszsziik-e észre, t. ház, hogy a nyilvánosságnak és ellenó'rzésaek eddig a parlamentben összeszorult joga hogyan szivárog át lassanként a sajtó kezébe, és hogyan lesz