Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.
Ülésnapok - 1892-279
376 2?0. országos ülés 1894. január 20-án, szombaton. nemű ügyben a vizsgálat továbbra is a sajtóbíróság hatásköréhez tartozik. A büntető-törvénykönyv semminemű intézkedése meg nem szűntette a sajtójog biztosításának alapjául szolgáló sajtótörvényt és nem tesz különbséget az sem, a mit a t. képviselő úr jogi erejének teljes tudatában hangsúlyozott, hogy t. i. a földmívelésügyi minisztériumban egy hivatalnok által elkövetett perfid eljárás, közönséges bűntett képezte a vizsgálat tárgyát. Engedelmet kérek, de én példakép felemlítem és kérdem, hogyha valaki privát levelet intéz a »Pesti Napló«, vagy bármely lap szerkesztőjéhez, a melyben egyik, vagy másik egyénről rágalmazó, vagy becsületsértő kifejezéseket használ s azon levélben fölkéri ezen i ágalmazó és becsületsértő kifejezések közzétételére, és ha a t. képviselő úr jogi felfogása áll, akkor minden ilyen sajtó útján közzé tett rágalmazási és becsűletsértési esetben a vizsgálóbíróság jogosan, — hogy a t. képviselő úr kifejezésével éljek, — hatáskörében eljárva elmehet az illető szerkesztőségi helyiségbe és ott házkutatást eszközölhet? A házkutatás keretében megállapíthatja a czikk szerzőjét és elkülönítve a becsületsértésnek azt a nemét, mely sajtó útján követtetett el, a levélírás által elkövetett becsületsértésért, mint külön deliktumért megindíthatná a vizsgálatot ? (Igaz! Úgy van 1 bal felöl.) Áz ily felfogás büntetőjogi szempontból sem állhatná ki a kritikát, de legkevésbbé alkotmányjogi szempontból. Ezért az igen t. képviselő urat tisztelettel figyelmeztetem, hogy a jog általános elvei szerint ott, hol polgári jogokról, hol polgári szabadságoknak magyarázatáról, hol közszabadságokat biztosító alaptörvényeknek értelmezéséről van szó, ott azokat szorítókig soha sem szabad értelmezni, (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mondjuk, hogy sajtótörvényünk, hogy büntetőtörvényünk, hogy az életbeléptetési törvények mind hagynának fenn kívánni valót hiányos értelmezés tekintetében; ámde a sajtószabadság érdekéről lévén szó, azok megvédése tekintetében eemminemű törvényt, semminemű újabb szabályt megszorítólag értelmezni nem szabad, és sem dedukczió, sem analógia útján nem szabad ezt úgy magyarázni, hogy egy alapjogot biztosító törvény hatályát vesztette, értelmét lényegesen megváltoztatta. Épen ezért felfogásom szerint, sem büntetőjogi, sem alkotmányjogi szempontból meg nem állhat a mentelmi bizottság elnökének érvelése és nem tartható az álláspontja. (Igás! Ügy van! a szélsőbalon.) A t, képviselő úr azután felteszi önmagának a második kérdést is, azt a kérdést: vájjon törvényes volt-e az eljárás? S azt úgy fejti meg, és menti, hogy a földmívelésügyi minisztériumtól eltulajdonított íratok által megsértett levéltitokról lévén szó, miután az a »Pesti Napló«-ban közöltetett, bizonyos, hogy csak a »Pesti Napló« egyik tagjának árulhatta el az illető. Ez az érvelése a t. képviselő úrnak ismételten ellenkezik a büntetőjog általános elvével, s akármilyen tekintélyes, jeles jogász legyen is a bizottság t. elnöke, azt el nem fogja hitetni, hogy a bűntetőjogban bűnösséget, vagy vétkességet dedukczió, következtetés, vagy logikai szabály alapján lehetne megállapítani. Ha egyszerű logika, hypothezis alapján ki meri mondani a bizottság t. elnöke azt, hogy mivel a »Pesti Napló«• ban volt közölve a czikk,csak a »PestiNapló« egyik munkatársának árulhatta el az illető a titkot, ez oly nézet, mely ellenkezik a legprimitiv büntetőjogi felfogással. Tegyük föl. hogy az a hivatalnok egy hordárnak adta el azt a titkot, és az a hordár vitte a »Pesti Naplő«-nak : mi lesz akkor a t. bizottsági elnök úr feltevésével ? miben áll a 479. szakasznak általa történt értelmezése? Vájjon büntetőjogi szempontból nem hagy fenn semmi kívánni valót? A bizottság t. elnöke azt a nyomós, érves és szerinte fontos körülményt említi fel, hogy a vizsgálat rendén nem a lap útján elkövetett büntetendő cselekményről, hanem a titok elárulásáról volt szó. Ez az állítása a bizottság jelentésének azon ténybeli, történelmi részével is ellenkezik, melyben az van előadva, hogy e vizsgálat a földmívelési minisztériumnak a »Pesti Napló« felelős szerkesztője, mint bűnrészes elleni feljelentése alapján indult meg. De ellenkezik a 479. szakasz logikai értelmezésével is. A büntetőtörvény 479. szakasza azt mondja: »a ki hivatali állásában tudomására jött hivatalos tárgyalást, meghagyást, tudósítást vagy pedig hivatalos minőségében kezéhez jött iratot tudva, hogy tartalmuk hivatali titkot képez, akár az állam, akár magánosok ártalmára másokkal közöl, vagy közzétesz«. Ezen szakasznak súlypontja, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) nem a hivatali titoknak az illető hivatalos helységből való kivitelében, hanem annak közlésében fekszik. Már most azt kérdem a t. képviselő úrtól és a t. képviselőháztól, vájjon a közlés ténye miben domborodik ki? Miben kulminál a hivatalos titoknak közlése s miben nyer kifejezést annak nyilvános ságrahozatala? Nem abban-e, hogy az a »Pesti Napló« illető számában megjelent? S kérdem, elválasztható-e a »Pesti Napló« illető számában való közzététel a hivatali titok megsértésétől ? Mert ha el nem választható, ha erre az álláspontra helyezkedünk, akkor, engedelmet kérek, nem a sajtótörvénynek megkerülése s kijátszása-e az, "hogy egy — mondjuk — hivatali titoknak közlése, sajtó útján való közlése — megkerülve a sajtótörvényt s ennek azon intézkedéseit, melyek a sajtóvétségekben való bíráskodást független esküdtszékre bízzák s azokat kiveszik az
