Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-273

322 5*73. országos nJés 1898. deeüomber IS-én, péntekén. csak egy átírat létezik, melyet a közös hadügy­miniszter hozzám intézett, de sem a képviselő úrral, sem mással nem közölt. Erről az átiratról én adtam tudomást az aradi kereskedelmi és iparkamarának s abban erre vonatkozólag ezeket írtam: »E folyamodvány következtében felkértem a hadügyminiszter urat, hogy a mennyiben az említett jármüvekben mutatkozó szükséglet aján­lati tárgyalás alapján fedeztetnék, a hazai ipart is aránylagosan részeltetni szíveskedjék; a neve­zett miniszter elhalálozása következtében a had­ügyminisztérium vezetésével megbízott osztály­főnök úr azonban folyó évi Julius hó 28-án 1695/III. szám alatt kelt átiratában arról érte­sített, hogy az élelmezési szekerek kizárólag a szekerész-csapatok klosterneuburgi, e czéira teljesen berendezett műhelyében állíttatnak elő, a mi abban leli indokolását, hogy a szekerek önsúlyának csökkentése érdekében gyengébb méretek alkalmazandók, a ez okból úgy a fa­és vasanyag megválasztása, valamint a munka a legnagyobb gondosságot igényli, miért is az említett jármüvek szállítása iránt pályázati hir­detmények a monarchia egyik államában sem tétettek közzé.« Itt tehát nincs arról szó, hogy rosszak azok a czikkek, melyeket az aradi gyár szállí­tana, de azt indokolja a hadügyminiszter, és nézetem szerint elfogadhatóan, hogy ezeket a saját regiejében állítja elő. Egyébként arra vonatkozólag, hogy miért nem tétetik az illető gyárral kísérlet, az a meg­jegyzésem, hogy a mennyiben valamely gyárnak az az érdeke, hogy szállítással bízassák meg, annak módja nem egy interpelláezió, hanem egészen más. Kérem válaszom tudomásul vételét. (Helyeslés jobb felöl.) Miilek Lajos: T. ház! Engedelmet kérek, csakis a miniszteri válasznak végére kívánok egy megjegyzést tenni. Hogy az a gyár meg­érti-e, hogy mi az a más mód, melylyel szál­líthat ..." Lukács Béla kereskedelemügyi mi­niszter: Forduljon hozzám! Mülek Lajos: ... az az illető gyárnak belső ügye. Nekem ahhoz semmi közöm nincs ; de ha én valami kérdésben sérelmet találok, hogy azt azután interpelláezió alakjában a t. ház elé .hozzam, az megint engem, mint képvise­lőt megillető jogom. (Élénk helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Hogy az a gyár mit tesz jövőben, az az ő dolga; de hogy én mindig megteszem az interpellácziót, ha annak szükségét látom, az megint az én dolgom. (Helyeslés a szélső baloldalon. Felkiáltások jobb felöl: Jól van!) Elnök: Kérdem a t. házat, méítóztatik-e a miniszter úr válaszát tudomásul venni: igen, vagy nem? (Felkiáltások: Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik a választ tudomá­sul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörté­nik.) A-ház többsége a választ tudomásul veszi. T. ház! Mint már bátor voltam javasolni és méltóztatott hozzájárulni, holnap reggel ll órakor tartutik ülés, a melynek napirendjén lesz a mai napon letárgyalt törvényjavaslatnak har­madszori olvasásban való tárgyalása, továbbá intézkedés a ház további teendői iránt. Ugron Gábor: T. Láz! Az elnök úr javaslatához hozzájárulok, csak arra vonatkozó­i lag szólalok fel, hogy itt az iigysorban azt talá­I lom, hogy hat olyan interpeliáczió van, a me­] lyek több hónappal ezelőtt tétettek meg, és a j házszabályok 152. §-ának daczára azokra válasz nem adatott. Kérem a t. elnök urat, méltóztassék az illető minisztereket felszólítani, adják meg legalább újévig a választ, hogy a jövő évre ne vitessenek át az év elején megtett interpelíácziókra adandó válaszok. (He­lyeslés a széhö baloldalon.) Einök : T. ház ! A napirendet illetőleg, azt hiszem, méltóztatik elfogadni javaslatomat, és így az meg van állapítva. (Helyeslés) A mi az interpellácziókat illeti, méltóztatik tudni, hogy a házszabályok 188. §-ára való tekintettel min­den hó első ülésében a kimutatást beterjesztem, s a ház tagjai most e tekintetben a n-ipi ügy­sor alapján is tájékozást szerezhetnek. Én mind­annyiszor a miniszter urakat is értesítem a még fennálló ínterpellácziókról. Az én jogom eddig terjed, más eszközök rendelkezésemre nem álla­nak, és a ház külön határozata nélkül nem is lehet nekem a minisztereket válaszadásra külön Utasítanom. Lukács Béla kereskedelemügyi mi­niszter: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy ezen felszólalásra a magam részéről a következőket jegyezzem meg. (Halljuk! Halljuk !) Két interpelláezió intéztetett Xkereskedelmi miniszterhez, a melyekre a választ még nem adtam meg. Abban a helyzetben vagyok, hogy bármikor megadhatom rájuk a választ, és már korábban is megadhattam volni, azonban az illető interpelláló képviselő úr, Ónody Géza hat heti szabadságon van, és én nem akartam inter­pelláezió] ára az ő távollétében megadni a vá­laszt. (Helyeslés.) A mennyiben e tekintetben késedelem van, az nem engem terhel, hanem, ismétlem, ka, hogy méltányosnak láttam, a mikor az illető interpelláló képviselő rfr itt lesz, hogy akkor válaszoljak hozzám intézett kér­déseire. (Helyeslés.) Elnök: Nem szükséges ugyan, hogy én tanuként igazoljam a miniszter úr szavait, de konstatálnom kell, hogy a miniszter úr nálam

Next

/
Oldalképek
Tartalom