Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-271

271, országos lilés 1893. deezember 18-án, szerdán. §57 terünknek jóvoltából s ő Felsége a magyar király kegyelméből rendjelekkel és érdemkereszttel láttatnak el, azok az osztrák császár által németnyelvű okmányokkal, német alapszabályokkal kisért kitüntetésekben részesülnek? Ez a németnyelvű szövegezés csak a kisebbik sérelem. A nagyobb az, hogy miként a Ferencz József-lovagrend és az érdemkereszt németnyelvű alapszabályaiból olvastam, az a magyar állampolgár, a ki a magyar apostoli király iránti büségnyilvánítáéban, a ki a magyar haza közügyeinek elő haladásában, a magyar tudomány, irodalom és művészet, a magyar ipar, föl dinivel és és kereskedelem s a magyar tanügy terén szereztek méltánylandó érdemeket, azok a magyar nemzet törvénytelen elnyomásának idejében az abszolút hatalmú osztrák császár által alapított rendjelet és érdemkeresztet kapnak ma, az alkotmányosság korszakában, és kapnak ezen alapszabályok éneimében oly indokolással, mert szolgálatokat teljesítettek, mert érdemeket szereztek »für Kaiser und Vaterland«. 35 — 40 évvel ezelőtt, a melyik magyar ember rendjelt vagy keresztet kapott, az hazaáruló volt, attól megvetéssel fordult el minden ember, és a mivel egykoron a haza elleni bűnök jutalmaztattak, ugyanazokkal ma a hazafiúi erények gloriíikáltatnak. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És az emberek gyarlósága, hogy reszketnek e keresztek után, s ha megkapja valaki, egész búcsújárások tódulnak a kitüntetett boldog halandókat üdvözölni; igen, mert azoknak az áhitozás sóvár napjaiban, ezeknek pedig a hajlongás óráiban egy pillanatra sem jut eszükbe, mint magyar embereknek, hogy ezeket az érdemkereszteket és rendjeleket ugyanaz a szellem alkotta meg, melynek szomorúságát a Hentziszobor sötétsége hirdeti, ugyanazon jelszóval: »Für Kaiser und Vaterland«. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) De vigyük tovább megfigyelésünket t. képviselőház, és pedig a német nyelv terjesztésének lázas munkálatára, melyet ugyancsak az alkotmányos 1867. évi XIL törvényczikknek köszönhetünk. Arról nem is szólok, hogy a fejedelmi udvarban és a felséges személyek környezetében alig van egy kis sarok a mi hazai nyelvünk számára, de az már elszomorító, hogy a germánizáczióban a magyar nemzet pénzével is fizetett közös hadsereg viszi a vezérezerepet. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ennek a közös hadseregnek kizárólag osztrák jeHege és császári színezete kérlelhetetlenül gyűlöl mindent, a mi magyar, s mint valami ragálytól, úgy EtfPVH. NAPLÓ 189£—97. XV. KÖTET. irtózik a magyar nyelvtől is. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Elég példa rá a naponkint felmerülő katonai németnyelvű átíratok, a melyeknél nemcsak maga a tény bántó, hogy németül leveleznek, de merészen sérti a saját hazájában élo magyar nemzetet az, hogy a katonaság német levelezésének háta megett ott van az az erőszakos feltevés, s az a követelés, hogy Magyarországon minden hatóságnak, minden tisztviselőnek és minden embernek németül tudnia kell. (Úgy van! a szélső baloldalon ) A német nyelv rohamos terjesztésében dicséretes munkát végezett a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ismeretes német nyelvi rendelete, sőt ebben az önmérgező elnémetesítésben még bámulatosabb igyekezetet tanúsít maga a magyar közvélemény és a magyar társadalom. A magam részéről a német nyelvnek épen annyi értéket tulajdonítok, mintakármelyik más európai művelt nyelvnek, és semmi kifogásom sincs az ellen, ha a többi nyelvek értéke felett előnyt nem adva, valaki a német nyelvet azért tanulja meg s azért használja, mert mindenki annyi ember, a hány nyelvet beszél. Igeiig de nálunk a német nyelv nemcsak a megélhetés nyelveként, de az erkölcsi és anyagi emelkedés eszközévé küzdötte fel magát, s ma ott vagyunk, hogy a ki egy szót sem tud magyarul, de németül igen, az a mi hazánkban meg tud élni és boldogulni, de viszont a ki csak magyarul tud és németül nem, annak haladása meg van bénítva, különösen az ipar és kereskedelem terén. (Úgy van! Úgy van !a szélső baloldalon.) Úton-útfélen mindenki hangoztatja a német nyelv szükségességét, nélkülözhetetlenségét. És ebben a szükségességben és nélkülözhetetlenségében nyilatkozik meg előttem a német nyelv veszedelmessége, mivel konstatálnom kell, hogy mi Bécscsel és Ausztriával oly szoros anyagi és érdekkapcsolatba kerültünk az 1867. évi kiegyezéssel, a mely természetszerűleg maga után vonta a német nyelv felszínrekerülését, mivel e nélkül anyagi és szellemi igényeink kielégítésében hátráltatva lennénk. A német nyelv szükségességének és nélkülözhetetlenségének általános konstatálásában szomorúan látom a hazai közvéleménynek megfelejtkezését azon aranyigazságról, hogy nyelvében él a nemzet; látom működni titkos kezeknek azt a tervszerű irányát, mely Magyarországot feltartózhatatlanúl viszi előbbre állami létének és nemzeti jellegének elpusztulásához; és látom hazámnak öntudatlan haladását azon czél felé, hogy Magyarország valamikor az egységes összbirodalomnak egyik tartománya legyen, a melyre, ha megjön az alkalom s az 33