Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.
Ülésnapok - 1892-244
244. országos ülés 1888, november 10-én, pénteken. m A jelenlegi keret szerint kérdem : akár a delegáczionális munkálatok, akár az állami költségvetés tételeinek keretében hol van az a magyar hadsereg, amely az 1867-iki törvényekben kifejezetten, mint a hadsereg kiegészítő része van megjelölve? És mit tapasztalunk? A delegáezió csak mint országgyűlési küldöttség van eredetileg kontemplálva az 1867-iki kiegyezésben, és most már több jogot gyakorol, mint az országgyűlés, és egy felelős magyar miniszter, — a mint ezt a belügyminiszter úr a nyelvügyi rendeletben teszi, — a delegáezió határozatára, mint jogforrásra hivatkozik, és ilyenül akarja azt elismertetni az ország törvényhatóságaival is. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezek nem azok a keretek, a melyeket a t. miniszter úr fentartatni akar, hanem egészen mások, és így tisztán bebizonyítottam, hogy maga a programm egymással összeegyezhetetlen fogalmakat állít oda. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De ott van, t. ház, a programm másik pontjában a változhatatlanság theoriája és ugyanegy füst alatt a liberalizmus is megemlítve. Bármely oldalról tekintjük a dolgot, ezeket egymással összeegyeztetni nem lehet. (Élénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) En már a múlt évi újonezozási javaslat tárgyalása alkalmával, valamint máskor, már jogász barátaimmal is kikeltünk azon marazmus, azon stabilizmus theoriája ellen, hogy a közösügyi törvényeink megváltozhatatlan törvények legyenek. És ime, a sérelmi tárgyalások alkalmával hova jutott ezen elmélet a sokféle magyarázattal? Eljutottunk a hármas faktortól az előadó úr szerződési nyilatkozatának zátonyán át egészen az egyszerű törvénymagyarázatig, a mely tehát kiderítette, hogy a megváltozhatatlanság theoriája nem volt helyesen kontemplálva. Én, t. ház, elfogadom a liberalizmusra nézve Beőthy Ákos t. képviselőtársam elméletét, a mely szerint az egyszerűen az egyéni szabadságnak, az egyéni jogkörnek a kibővítése és kitágítása, szemben azon másik irányzattal, a mely az összességre illetőleg az államra helyezi a fősúlyt. De akár ezt vegyük, akár más meghatározást: a liberalizmus mindig fejlődést, mindig haladást foglal magában, ellentétben a marazmussal, a stabilizmussal, a változhatatlansággal. A kettőt tehát egyszerre érvényesíteni akarai, ez a kivih eteti enséget már magában hordja. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Hogy ez a programm tehát már konczepcziójánál fogva is logikailag összeegyezhetetlen tartalommal bírt, látjuk a kormány egy évi működésének eredményéből is, a mely valamely nagy sikerrel koronázva épen nincsen, és KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XIV. KÖTET. ennek magyarázata egyenesen ebből is következik ; mert, ha egy kis szemlét tartunk közállapotaink felett, mit találunk? Itt van előttünk először is belügyi téren azon jelenség, hogy közigazgatásunk rendszere a személyi és párturalomra van fektetve, és már csak azon általános szellemnél fogva is, mely minden közkormányzatot egyformán át szokott lengeni, én az igazságszolgáltatást sem tartom olyannak, mely a jogállam követelményeinek mindenekben megfelelne. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Látjuk azonkívül társadalmunkban mindazon kóros jelenségeket, melyek annak testén rágódnak. Az általános elégedetlenség mellett ugyanis ott találom mindazon specziális társadalmi és állami betegségeket, melyek a rossz kormányzat következményei, a pauperizmust, a dáko-románizmust, pánszlávizmust, szocziálizinust, és ami a kormányzat tapintatlanságait még tetézi, bekövetkezett még az ultramontánizmus is, legalább nincs kizárva annak lehetősége. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De hát mire mutatnak mindezen jelenségek? Beteges, csenevész állapotokra; ezek nyilván azt mutatják, hogy a jelenlegi rendszer a maga közösügyi intézményeivel és politikájával nem volt képes a legelemibb követeléseket is kielégíteni 27 év alatt; mert nem tudta a különböző népfajoknak egymás iránti összetartozandósági érzetét sem felébreszteni, nem volt képes ezen összetartózandóság érzetének következményéül a hazafiságot, a szeretetet, kölcsönös becsűlést létrehozni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezen rendszernek minden bűne megvan ezen tünetekben. (Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Ha pedig átmegyek a külpolitika terére, itt jogunk volna sokszor külügyi kérdéseket is felhozni, hogy a delegáezió hatásköre ne terjedjen folytonosan kifelé. De én ez alkalommal ily fontos és kényes kérdés általános tárgyalására lehet, hogy hivatást sem érzek, de nem is tartom azt alkalmasnak, hogy most tárgyaljam. De nem tehetem, hogy meg ne említsek egy jelenséget, mely meglehet, hogy a közel jövőben befolyással lesz ügyeinkre. (Halljuk! Halljuk !) Olvastuk a hírlapokban, hogy valami készül Keleten, és jelenségek mutatkoznak, mozgolódások, tanácskozások is történtek, hogy esetleg a boszniai- és herczegovinai görög-keleti vallásuakat a karloviczi érsekségbe bekebelezzék. Kérdést intézek a t. miniszterelnök úrhoz, a ki a külügyi politikáért felelős, hogy menynyiben igazak e mozgalmak és mit gondol a t. miniszterelnök úr, nem fog-e ezáltal az európai jogrend és világbéke megzavartatni, vagy veszélyeztetni? Én részemről, bármily feleletet i