Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-244

344. országos ülés 1893. november 10-én, pán telten. 4,} ez a 8060 forint arra van szánva, hogy abban ;i vidéki sajtóban magasztalják és dicsérjék fel a kormányt. (Ügy van! a szélsőbalon. Mozgás a jobboldalon.) Ebben a vidéki sajtóban látjuk a t. korín nyt az egekig feldicsérni, látjuk leszólatni és leszidatni az ellenzéket; látjuk ámítónak és szédelgőnek neveztetni az ellenzék vezérféríiait; de olyan vidéki sajtót, oly vidéki zsurnalisztikát mely e nemzetiségi mozgalmakkal szembeszállott volna, olyant még nem láttunk sehol. (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezekkel a körülményekkel a t. kormánynak számolnia kell, mert én azt hiszem, hogy a t. túlsó oldal előtt sem lehet más megoldásra, váró probléma, mint a magyar faj megerősítése, a magyar állam megszilárdítása s a magyar állam politikai felbonthatlan egysége. De azért daczára annak, hogy mi, a kik ezen az oldalon ülünk, folyvást erre törekszünk, mégis mit kell, hogy tapasztaljunk a t. kormánytól; mit kellett tapasztalnunk például akkor, mikor a királyi válaszok itt e házban tárgyaltattak? Azt, t. ház, hogy a kormányeiuök úr egész kegyességgel biztosít bennünket arról, hogy a legjobb akarattal van irántunk, a legjobbat beszéli a korona előtt rólunk; s egész jó akarattal mondja, hugy nem mi vagyunk azok a kik csalnak, hanem mi csak csalódottak vagyunk, s a 67-iki alap megingatása az uralkodó kötelmeivel jönne összeütközésbe. Igaz ugyan, a t. igazságügyminister úr a királyi válaszok azon részét, a mely az ámító jelszavakra és meddő ígéretekre vonatkozott, államjogi bölcseletével elmagyarázni törekedett, azonban azt a körülményt, hogy egy alkotmányosan szervezett pártnak törekvése, azon törekvése, mely az 1867-iki alappal szemben áll, oly törekvés volna, mely a korona uralkodói kötelmeivel jönne összeütközésbe, azt sem a kormányelnök úr, sem az igazságügyminister úr meg nem magyarázta, s a helyzetet e részben egyáltalában meg nem világították, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) pedig vélekedésem szerint ebben rejlik a t. kormánynak velünk szemben való állásfoglalásának legsúlyosabb része, és ép ez a kérdés maradt a legmegoldatlanabbúl, a legtisztázatlanabbúl. De t. ház ! jó, vagy rossz szerencse-e, tény, hogy a t kormány tagjai nemcsak a parlamentben nyilatkoznak, hanem sokszor kimennek az országba, és nyilatkoznak a nép előtt politikai enuncziácziók alakjában, s ott elmondják azt, a mit e házban elhallgattak, a nép előtt nyilvánosságra hozzák és esetleg meg is czáfolják azt, a mit itt elhallgattak. De ime, beszéljenek maguk a tények. (Halljuk! Halljuk! Egy hang a szélső baloldalon: És Tisza Lajos!) Tisza Lajos képviselő úr, ö Felsége szeKÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XIV. KÖTET. mélye körüli miniszter, f. évi október 15-én Szegeden politikai beszédet tartott. Ezen beszédre különben a tegnapi nap folyamán úgy Helfy Ignácz, mint Horánszky Nándor t. képvi selőtársaim már reflektáltak ugyan, én azonban mégis azt hiszem^ hogy talán részemről vétenék a kötelesség ellen, ha magam is szintén nem reflektálnék erre, annyival inkább, mert én kedvezőbb helyzetben vagyok, mint t. képviselőtársaim, miután ezen beszédet egész terjedelmében sikeríílt megszereznem. (Halljuk! Halljuk!) Az ő Felsége személye körüli miniszter úr ebben a becses beszédében egy új tantételt állít fel, midőn azt mondja: (Olvassa.) »A kormány politikájának két sarkpontja van. Az első a tántoríthatatlan hűség urunk, a koronás magyar király és a dinasztia iránt, a másik pontja e po litikának: hazánk magyar állami jellegének, Magyarország államiságának fentartása, jövő fennállásának biztosítása.« Mikor azonban ezt a két tantételt felállítja, ezek motiválására ezeket is mondja: (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »Merem állítani, egyetért és ezt vallja pártkülönbség nélkül a magyar állam minden hű fia, habár tagadhatatlan, hogy vannak közöttünk, a kik a nemzetnek a múlt iránti jogos kegyeletét oly modorban kívánják — lehet, aktuális pártpolitikai ezélok érdekében — nem egyszer megnyilatkoztatni, a mely modor összeütközésbe jön a nemzet által megállapított, a koronázás té nyével szentesített jelen államszervezetünk követelményeivel és még inkább a politikai belá tás követelte tapintattal.* Hát, t. ház, mit jelent az ő Felsége személye körüli miniszter árnak a királyhoz való tántoríthatlan hűségnek, a múlt iránti kegyeletnek az ellenzék által aktuális pártczélokra való kihasználása a politikai belátás és tapintat hiányáról való kijelentése? Vélekedésem szerint ez azt jelenti, hogy a t. miniszter úr minket ellenzékieket azzal vádol, hogy programmuukban a korona iránti tántoríthatatlan hűség nincs benne, tehát azt jelenti ki ezzel, hogy mi nem is vagyunk kötelesek lojalitással lenni a korona iránt, mert a lojalitás csak a t. túloldalnak képezi pártpolitikai programmját, oiy programmpontot, melyet önök nem idegenkednek pártpolitikai programmal is uzurpálni, és a melyre monopóliumot szerezni, — úgy látszik, — csakis egyedül önöknek szabad. Tisza Lajos gróf ezen kijelentése szerint a koronát megóvásban részesíti, ő pedig a politikai belátás követelte tapintattal ellentétben állónak mondja azokat, a kik a szabadságharczban elesett hősöknek szobrot emeltek, a kik megkoszorúzták azoknak az emlékszobrát, a kik nem irtózva, semmitől, harezoltak az országnak függetlenségeért, és meg akarták a koronának a 6