Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-244

í 5, 244. orsíágOs UIésíSi/3. november 10-én, pénteken. ne említsek,— például a 13 milliónyi többkiadásból csupán két és fél millió frtot áldoz az összes közgazdasági és kulturális ezélokra, (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon. Ellenmondásók jobb felől.) a többi pedig személyi, üzemi és katonai kiadásokra fordíttatik, a mely utóbbiakban magukban harmadfél millió forint fekszik. Nem vagyok az a politikum, a ki a katonai kiadásokat egyáltalán meddő kiadásoknak tartom, .... Madarász József: No, én azoknak tartom ! (Derültség.) Molnár József: ... de ha figyelembe vesszük azt, t. ház, hogy katonaságunk képzettségét épen a kőszegi gyakorlatok után már a külföld is Németország katonai képzettségével egyenlő színvonalot) állónak tartja, 8 ha ezzel szembe• állítjuk azt, hogy az állami élet egyéb nyiívánálásai Németországgal szemben nálunk minden tekintetben teljes hátramaradottságban vannak, akkor, t. ház, nem fog akadni egyetlen elfogulatlan politikus is, a ki az ország kormányzásának ily irányú és egyoldalú vezetését helyes kormányzásnak tarthatná. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem akarok most az államadóssági politika részletezésébe bocsátkozni, csupán csak arra utalok, hogy évenkint az állami adósságok és vasutak után elvállalt adósságok kamataira — az építkezési kölcsönöket nem is számítom — 130,000 000 fit fordíttatik, tehát az összes állami kiadásoknak közel egyharmada. Midőn ezt látjuk, akkor valami nagy nyugodtságot nem érezhetünk a jövő tekintetében, ha rendkívüli esetekben e segélyforrásokhoz akarnánk nyúlni. Már maga az, hogy egy földmívelő állam harczi készültségben a katonai nagyhatalmakkal egyenlő színvonalon áll, eléggé mutatja e nemzet áldozatkészségét, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) de egyúttal lemondási képességét is mindarról, a mi a magyar nemzeti állam kulturális és közgazdasági ezéljaihoz vezet vagy legaláb ahhoz gyorsabban vezet. Pedig, t. ház, e lemondás egy pár évre mehet, közeli és sürgősebb czélok kedvéért, de végtére a magyar nemzeti érdekeket előmozdító kiadásokról való lemondás évtizedekre nyújtva nem lenne egyéb, mint a politikailag haldoklónak végrendelkezése, (Úgy van! Úgy van! szélsőbalon.) Pedig, t. ház, a hatalmi tényezőknek mindezt meg kellene fontoíniok és kérdem, hogy vájjon a nemzetnek 26 évi áldozatkészsége mivel viszonoztatik? Vájjon tisztán a monarchiának fennállása és a teljes harczi készültség kielégítheti-e a magyar nemzet feladatait? Hiszen az emberileg megélhetés csupán csak a pusztuló és erőnélkűii nemzeteknek lehet ideálja. Es kérdeni. vajjon

t a magyar nemzet csupán csak a katonaság részére hozott-e áldozatot? Nem mondott-e le a nagyhatalom képzelt követelménye gyanánt a monarchia kifelé való egységének külső czifraságáért az önálló gazdasági fejlődésről? (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És a többség elfogadta bécsi óhajra a közös vámterííletet. Hiszen, t. ház, ezen állapotnak is nagy része van az államadósságokban, mert az államadósságok jó nagy része vasutak építésére és vasutak államosítására, továbbá rendkívüli katonai kiadásokra fordíttatott. És vájjon e nagymérvű vasúti államosítás minő okból történt? Egyrészben stratégiai szempontból, másrészből azon indokból, hogy a közös vámterűlet által Ausztriának privilegizált előnyeit hazánkra nézve legalább részben a vasutak segélyével, paralizálni igyekezzünk. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Egyáltalán, t. ház, a közös érdek czíme alatt hozott áldozatok rendszerint több hasznot hoznak Ausztriának, mint nekünk, és a, mellett, hogy e miatt nem eléggé támogathatjuk külön nemzeti érdekeinket, se hossza, se vége e közös áldozatoknak. És én részemről félek, hogy új ibb közös áldozatot fog igényelni Ausztria érdekében esetleg a valutaszabályozás is. Mindaz, t. ház, a mit a t. miniszterelnök úr a valutaszabályozási műveletekre nézve előadott, nézetem szerint is megfelel a helyes megoldás kellékeinek. Az is igaz, hogy a diszázsió átmeneti időszakokban még rendes körülmények közt sem kerülhető ki, hát még most, midőn India és Amerika érempolitikát változtattak, a minek már a híre is nagy aggodalmakat okozott Közép Európában az aranykeresőknél. Igen természetes, hogy a rendkívüli aranykereslet mellett a diszázsió sokkal nagyobb, mint különben lett volna, mert hiszen végre is nem szabad figyelmen kívtíl hagyni, hogy jelenlegi pénzünk nem egyéb, mint oly hitelpénz, melynek ugyan meg van a legmagasabb értéke a törvényben állapítva és a tulajdonos tudja is, hogy a reláezióban meghatározott összegnél magasabb értéket nem fog érte kapni, de nem bizonyos abban, hogy mikor fog az aranyra beváltatni. Ily körülmények közt tehát világos, hogy mikor mindenütt a csengő aranyat keresik, és mi a helyett csak úgynevezett arany-papirt adunk, ezért nem adhatnak annyi aranyat, mint a mennyit a tulajdonos beváltáskor érte kapni fog. De ezen általános okokon kívtíl, t. ház, a diszázsió emelkedésére, habár kisebb mérvben, befolyással volt nézetem szerint az aranybeszerzésnél elkövetett egy kis elszámítás. Megjegyzem, t. ház, hogy midőn aranybeszerzésről szólok, ez alatt nem érthetem tisztán a Magyarország részére, hanem az Ausztria részére is szükséges aranybeszerzést is, mert hiszen közös akczió lévén