Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-243

24 243. orsságos ülés 1898. november 9-én, csütörtökön. elismeréseket, melyeknek pretendálásában meglehet, hogy igaza van, akkor következetes csak úgy lenne magához és az igazsághoz, ha a felelősséggel szemben is ép oly bátor lenne, mint a követelésekben, de a kormány, midőn mér legének aktiv oldalát kell a maga számára vindikálni;!, ott áll és nem enged belőle semmit másnak, midőn azonban a passzívumokról, fen forgó bajokról van szó, akkor áthárítja a felelősséget az ellenzékre is, arra az ellenzékre nevezetesen, mely az ország dolgaiban oly turbulens, oly illojális, oly akadékoskodó és útját, állja a jótakaró t. kormánynak, a melynek po litikáját pedig, mint mondám, az a két irányeszme vezeti, a melyek egyike a hízelgés, má sika pedig a rezignáczio. Miklós Gyula: Ez már igazán nem áll! Horánszky Nándor: Be fogom bizonyítani, hogy így van. Itt van mindjárt az első kérdés: a bizalmatlanság a korona és nemzet közt. Nem megyek régebb időre vissza, t. i. a Janszky-esetre, a mely talán kiindulási pontja volt azon érzelmek keletkeztetésének, melyek a korona jelenlegi felfogásaiban kifejezésre jutnak, hanem csak a véderőjavaslat ismeretes 14. §-ára hívom fel a t. ház figyelmét, melyről érdemileg nem akarok bővebben szólani s azon kérdést vetem fel, hogy hát ki vitte bele a koronát azon törvényjavaslat előterjesztésébe, a mely egyfelől sérelem akart lenni az alkotmányra, másfelől meg akarta csorbítani a törvényhozás jogkörét. Mi adtuk a koronának e tanácsot? Avagy ezzel az előterjesztéssel szemben nem állottak-e oly férfiak is, a kiket senki sem vádolhat azzal, hogy az ellenzékhez tartoznak, nem merűltek-e fel oh hangok ezek részéről is, a melyek a kormánynak politikáját elítélték? S mi lett ennek a következménye? Egyszerűen az, hogy a korona, midőn ez előterjesztés leszoríttatott, természetszerűen nagyon hátrányos hangúiatba jött. Elismeremjt. ház, hogy mindig ne héz egy koronának oly javaslatot, mint a milyen a véderőtörvényj avaslat is volt, leszorítva látni, mindig nehéz és komor hangúlatot kelt az, ha oly javaslatok, melyekre a korona nagy súlyt fektet, a házban keresztül nem mennek, de felelősek ezért csak azok lehetnek, a kik ebbe a koronát, belevitték, különösen akkor, midőn ennek hát ránya nem csak ez volt, hanem pszichologicze még más is, t. i. kiegyezése a nemzeti érzelmeknek és a felfogásoknak féltékenyebbekké té tele, (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Vagy ott van a másik eset, a mi a lehangoltságot maga után vonhatta, a Hentzi-szobor kérdése. Hát miért vitte bele a t. kormány a koronát ebbe a kocz kázatba? Hát nem a t. kormány tanácsolta a koronának azt, hogy igyekezzék belenyugodni, hogy ez a kérdés oly megalázólag oldassék | meg, a mint azt a kormány annak idején tervezte ? Ha tehát ebből a kérdésből kedvetlenség, elhidegülés származott, azért nem lehet más felelős, mint a t. kormány! De fokozta ennek a horderejét az is, hogy ebben a kérdésben nemcsak a korona volt angázsirozva, hanem oly tényezők is, a mely tényezők a sikertelenség esetén felette kellemetlen érzések közé jutottak. Vájjon lehet-e ezekért az ellenzék felelősségét szóba hozni, vagy egyáltalán odaállítani? íme, ez is egy kormányzati cselekvény volt, t. ház, melynek felelőssegét tisztán és kizárólag a kormány kell, hogy viselje és szintén egyik alkateleme volt az elhidegűlésnek. T. képviselőház! A budai honvédszobor leleplezése is hozzájárult ehhez az elkedvtelenedéshez. Nem akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni, de, t. képviselőház, ha valaki abban a véleményben van, hogy a nemzetet rá lehet bírni egy oly lemondásra, a mely az ő erkölcsi életének megtagadását jelenti, az felette csalatkozik! Ha ilyen dolog egyáltalában felmerül, vájjon mi a legkevesebb, a mivel a kormány a koronának tartozik? A legkevesebb az, hogy ne engedjen senkit oly álláspontra jutni, és maga se foglaljon el oly álláspontot, a melylyel senki sem lehet megelégedve, sem a korona nem, sem a nemzet nem, és pedig azért, mert a játék kétértelmű, és mind a kettőnek lefőzésére irányúi. Ezek mind oly dolgok, t. képviselőház, a melyekből én természetszerűleg, mintegy logikailag látom azt, hogy ki kellett fejlődnie a bizalmatlanságnak a korona és a nemzet között; de ezért felelős csakis a t. kormány lehet, a mely számos súlyos bajok között nem bírt azzal az erővel, nem birt azzal az akarattal, nem birt azzal az előrelátással, hogy megakadályozza egy oly bajnak a bekövetkezését, a melyet én egyénileg felette fájdalmasnak tartok, (Elérik helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház! Én ebben a pillanatban sem az egyházpolitikai, sem a nemzetiségi kérdésekkel foglalkozni nem akarok, mert az idő különben is előrehaladott, de felemlítem még a belső konszolidáczió kérdését,Huszonhét esztendeje annak, hogy a magyar alkotmány újabban visszaállíttatott, és a nemzet belső életének az intézése és vezetése újra a nemzet, kezeibe került. Hát mi van kiépítve ezen 27 esztendő alatt? Méltóztassanak megmondani! Hát ki van-e építve a közigazgatás? Ki van e építve az igazságszolgáltatás? Ki van-e építve a pénzügyi kormányzás? Egyik sem, t. képviselőház; egy jó részének még csak kezdetén sem vagyunk, egy részök pedig még csak kilátásba van helyezve, de mindenesetre nagyon szomorú jelenség, hogy 27 esztendei kormányzat, a mely mindig egy és ugyanazon elemek kezében tartotta a hatal-