Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-252

256 263. országos ttlés 1883. noYembor 20-An, hétfft*« végrehajtása jelentékeny anyagi áldozatok nélkül alig képzelhető, mennyire visszatükröződnek az igazságügyi tárczák egyes évi költségvetéséinek fokozódó növekedéseiben. Az 1889. évi rendes kiadások megállapítottak 11,972.024 forintot, az 1890-ik éviek 12,324.139 forintot, az 1891. éviek 12,694.852 forintot, az 1892. éviek 13,167.938 forintot, az 1893. éviek 13,585.907 forint, az 1894. évi' előirányzat pedig, — értem a rendes kiadás czímét, — 14,872,139 forintot. Ha már most a tárgyalás alatt levő 1894. évi költségvetési előirányzatot összehasonlítjuk azon költségvetéssel, a melyre az igazságügyi miniszter első ízben gyakorolt közvetlen befolyást, ki tetszik, hogy a 1894dk évi előirányzat az 1889. évre megállapított igazságügyi költségvetéssel szemben 2,900.115 frttal magasabb. Ezek a számok fényesebben bizonyítanak, miut a leghatásosabb beszéd. A t. képviselő úr elégedetlenségének egyik indokául azt hozta fel, hogy a polgári magánjog kodifikáeziója terén mi tevékenység sem észlelhető, holott szerinte a ezivilis kódex lenne hivatva a perek nagy számát csökkenti. Itt előre kell bocsátanom azt, hogy az igazságügyminiszter úr programmbeszédében nemcsak a megvalósítandó reformokat jelölte meg, hanem azoknak sorrendjét is. E sorrend szerint pedig a ezivilis kérdések kodifikáeziója csak a bírói szervezet és a perjog átalakítására utáni időre, tehát harmadik sorban volt czélba véve. A képviselő árnak ily előzmények utáni kifogása tehát legalább is nem időszerű, de felfogásom szerint helytelen és téves azon indokból is, mert az általa ecsetelt és orvosolni óhajtott bajok indokait nézetem szerint helytelen forrásból meríti. A perek nagy számát, azok elszaporodását nem a polgári magánjog hiánya idézi és szüli, hanem egyéb, attól lényegesen eltérő különböző körülmények, jelesen első sorban azon nemzeti örökölt, úgyszólván gyógyíinatlannak látszó baj, a melyről különben a német közmondás azt tartja: »Es kommt das in den bestén Familien vor«, a magyar fajnak azon sajátszerű, nagymérvű, rendkívüli perlekedési hajlama, (Mozgás a szélső haloldalon.) melyet nézetem szerint csak drákói szigorral lehetne nem orvosolni, de talán némileg lohasztani. A második indok az, hogy a kúria a korábbi években egészen egyenlő analóg kérdésekben ellentétes, sőt néha egymással homlokegyenest ellenkező ítéleteket hozott. És ámbátor ezen helytelen eljárás folytatása immár az úgynevezett teljesülési megállapodások folytán lehetetlenné van téve, de annak kedvező hatása, még ma is bizonyos tekintetben fennáll. De a fő, leglényegesebb iadok, — és erre fektetem a fősúlyt, — azon körülményre vezethető vissza,. hogy nálunk, valamint más államokban is az anyagi igazság érvényesítése a perjog által meghatározott igen sok alakszerűséghez é'i nehézséghez van kötve, a melyeknek ügyes kihasználása gyakran a bíró előtt fontosabb szerepet játszik, mint maga a materialis igazság. Nem egy izben például a fél tisztában van az iránt, hogy igaza nincs, de azért bízik abban, hogy az ellenfél valami formahibát, vagy mulasztást követ el és ennek folytán válik pervesztessé. Addig, a míg ily remény, ily feltevés egyáltalán táplálható, a míg a törvénykezési eljárás a sok formahiba nehézségétől meg nem szabadul, míg az anyagi igazság érvényesítésének egyedüli eszköze, a tényállás helyes felvételének garaneziája, a lehetőleg kevés formához kötött szóbeliség és közvetlenség az egész vonalon meghonosítva nem leend, addig a legtökéletesebb czivilis-codex sem lesz képes a peranyagot apasztani. Az igazságügyi kormány tehát igen helyes gyakorlati érzéket tanúsitott akkor, a midőn első sorban a perjog lényeges alakítását vette czélba és munkálatba. De, t. képviselőház, a polgári, a magánjogi viszonyokat felölelő, egy szerves egészet képező kódexnek elkészítése oly nagy terjedelmű, nagy horderejű és nagy fontosságú vállalat, mely nem, mint az a ház e^en oldaláról is hangoztatott, egy-két. évet, de egy-két évtizedet vesz igénybe ; hogy pedig más államokban mennyi időt engednek egyes fontos törvényjavaslatoknak elkészítésére, legyen szabad Ausztria példájára hivatkoznom, a hol a közigazgatási bíráskodás intézménye már 1867 ben alaptörvényül elfogadtatott és kimondatott, és mégis teljes nyolez évbe került, a míg a vonatkozó — ha jól emlékszem — alig 48. szakaszból álló javaslat elkészült és törvényerőre emeltetett. A mi viszonyaink között, t. ház, lehet talán arról szó, hogy a magánjognak egyes részei kodifikáltassanak, de a ki az egész czivil kódexet helyezi kilátásba, azt hiszem, hiú reményeket ébreszt és teljesíthetlen ígéreteket tesz. A t. képviselő úr beszéde folyamán kiterjeszkedett azon tervezett intézkedésekre is, a melyek a költségvetés indokolásában, valamint egy konkrét javaslatban is kifejezést nyernek, s a rnelylyekkel a kúriánál felszaporodott ügyhátralékok apasztása czéloztatik, azt állítván, hogy ezen tervbe vett intézkedések folytán a kir. táblák munkaerejében jelentékeny hézagok fognak támadni, a melyeket csak az első folyamodása bíróságoktól behívandó kisegítő birák révén lehetne pótolni, a mi ismét az első folyamodása bíróságok munkaerejét csökkentené lényegesen. Szerinte sokkal helyesebb lenne a felső bíróságok tanácsainak határozatképessége arányát és számát csökkenteni, mert nézete szerint a