Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-251

218 25". országos ülés 1898. október 18 án, szombaton. igazság. S mi teszi igazsággá? Áz, hogy e föld produktivitása a természet oly kincseit adományozza nekünk, melyek a világon páratlanok. E hazának búzája és bora páratlan az egész világon; ez teszi e hazát nagygyá és előttünk becsessé és drágává. (Élénk helyesléi a szélső baloldalon.) És midőn a hazának egyik ily kincse, a mely e hazának drágaságát képezi, borkultúrája, szőlőtermelése veszendőbe megy, midőn elpusztulnak az egri, visontai, budai, szegszárdi, villányi, ruszthi, érmelléki sorban és mindezeknek a koronája, a tokaji: ez egyúttal ezen ország becsének kérdése is. (Helyeslés bal felöl.) Nem egyes vidék érdeke szempontjából emeljük itt fel szavunkat, hanem óhajtjuk, hogy az országgyűlés tagjai, a nemzet képviselői, ezen kérdés magaslatára emelkedjenek és kérve kérjük, hogy ne hanyagolják el ez ügyet, ne engedjenek napot nap után múlni, hogy Magyarország e fontos közgazdasági ágában mindig lejebb és lejebb szállva, az ország becsének is vesztét idézzük elő. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Hiszen nem első eset az, t. ház, hogy ily ügygyei szemben az országgyűlés maffas álláspontra emelkedett. Itt van kezemben a corpus iuris. A múlt századokban, midőn a bor becsének hanyatlása észleltetett, az országgyűlés erőteljesen nyúlt hozzá e kérdéshez, hogy országos intézkedésekkel útját állja az ország ezen nagy produktuma kisebbítésének. Itt van az 1827: XXXI. tez., a melylyel a tokaji bornak hamisítása folytán előállott aggodalom nyomán az országgyűlés bizottságot küldött ki, hogy tanulmányozza a helyszínén, miként lehet az ország e becses kincsét, borkultúrájának e legértékesebb részét a hanyatlástól megmenteni. Ott van az 1723: CXVIH, az 1729: XII. tcz., melyekkel az akkori nemzedék a szőlőkultúra terjedéséről, a borkereskedés javításáról gondoskodott. A rendi alkotmánynak, t. ház, becses intézményei ezek. Hát a népképviseleti alkotmánynak nem volna-e kötelessége ugyanezt megcselekedni'? És mi hagyunk múlni napot nap után a nélkül, hogy e kérdésbe egész ereiével belenyúlna, az ország! (Igaz ! Úgy van ! a szélsőbalon.) Atzél Péter t. képviselőtársam fejtegetéseihez szívesen hozzájárulok. Nem mondom, hogy minden úgy, a mint ő mondotta, végrehajtható, vagy végrehajtandó volna, mert hiszen lehetnek helyesebb és becsesebb nézetek, a melyek e nagy kérdést jobb irányba terelik és a valósúlásnak az útját jobban előkészítik. Szerettem volna, ha a t. kormány nyilatkozott volna ez irányban. Gondolom, az lesz a nézete, hogy ez most ne fogadtassék el, hanem hát majd a kormány mindent el fog követni ez ügyben. De, t. ház, itt nekünk már vesztegetni való időnk nincs. (Úgy van! Úgy van ! bal felöl.) Én arra kérem a t. kormányt, fogadja el, vagy, ha aggodalmai vannak egyes pontokra nézve, helyezze legalább kilátásba az ország előtt, hogy igenis, a szőlőkultúra reorganizácziójára országos intézkedéssel fog e házban jövőre megjelenni. A t. miniszter urnak nem vonom kétségbe jóakaratát, de a t. miniszter úrban egy hibát látok: nincs meg a kellő bátorsága. Pedig legyen meggyőződve, hogy az országnak nagyobb hasznot és nevének nagyobb dicsőséget nem szerezhetne, mint ha előlépne és ezen veszendőbe menő kultúrára nézve a reorganizaczióra megfelelő intézkedést tenne. Ezzel, t. ház, nekem most több mondani valóm nincs. Addig, míg a kormány és a liáz kötelességét meg nem fogja tenni, nem marad más hátra, mint tovább folytatni a harangkongatás szomorú mesterségét. Ez lesz teendőnk jövőre is, és én kérve kérem a kormányt, hogy e hazában a lelkiismeretet ébreszsze már fel; hiszen a kongatásból nagyon elég volt már. Pártolom Atzél Péter t. képviselőtársam határozati javaslatát (Helyeslés bal felől.) Molnár Antal jegyző: Péchy Tamás! Herman Ottó: T. ház! — Elnök: Kérem, Péchy Tamás képviselő űr van felírva. Péchy Tamás*. T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Mióta ezen szerencsétlenség az országra rájött, azt hiszem, hogy minden költségvetés alkalmával szellőztették e kérdést minden oldalról azok, kik a sújtott vidékeket közelebbről ismerték, és így gondolom, alig van a háznak tagja, a ki meg ne lenne győződve arról, hogy ez ügyben orvoslást nyújtani az országnak, különösen pedig az országot vezető kormánynak lenne kötelessége. Én tehát tüzetesen most nem fogok e kérdésbe mélyebben belemenni; csak a magam részéről is azon óhajtásnak adok kifejezést, hogy legyen már egyszer- a kormánynak is praktikus hasznot hajtó indítványa e tekintetben, melyből valami orvoslást remélni lehessen, (Helyeslés bal felől.) De ágy gondolom, az volt leginkább oka annak, hogy a kormány ez irányban eddig úgyszólván mit sem tett, mert maga is egészen tanácstalanul áll. A szakemberek sok irányban kifejezték e veszedelemnek tulajdonképeni okait; megmagyarázták, miként kell ellene védekezni; kísérleteket javasoltak, melyek azonban — fájdalom — legalább azokon a vidékeken, melyeket nekem van szerencsém ismerni, még eddig be nem váltak; egyszóval én még eddig oly eljárást e tekintetben, melyből praktikus ember