Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-251

2^g 261. országos ülét 18t>8. november l$-án, 8«»Ml»stM. nekik is, az ügynek is használni fogok. Ha már & t miniszter úr csekély személyemmel foglal­kozik 8 személyes térre lép, tartozom kijelen­teni, hogy én talán kerületemben nagyobb ügy­buzgóságot fejtek ki a nép között érdekökben, mint magában a t. házban, mert én nemcsak szóval hangoztatom ezen elveket, mint a kor­mány, hanem tényleg is s nem sajnálom erőm­höz mérten az anyagi áldozatokat sem, hogy a népnek példát adhassak, (Élénk helyeslés a bal­oldalon.) sőt működésemnek eredménye is volt. Hogy konkrét példával éljek, a többek között a szövetkezet létrehozása, újabban pedig épen a mnlt hó 15-én a szőlőszet érdekében Mádon egy nagyohbszabású értekezletet is egybehívtam, melynek eredménye volt azon emlékírat, melyet a t. házhoz is volt szerencsém benyújtani s melyet ő Felségéhez, az összkormányhoz s a t. ház minden tagjához tájékoztatásul s figye­lembevétel végett is eljuttattam. Ezen emlékírat maga is eléggé tanúsítja a baj nagyságát s azt, hogy nagyobb áldozatokat kell hozni, mint a milyenek eddig e czélratétet­tek. (Helyeslés a baloldalon.) Azt is bátor vagyok kiemelni, hogy a lakosság jól felfogott érdeke az, hogy a szőlő­szet saját lakóhelyén, saját községében regene­ráltassék, s ha már másutt lévő homokterűleteket bocsát a t. kormány a nép rendelkezésére s a nép kénytelen azt hazulról műveltetni, akkor ebből az illetőknek a megélhetéshez szükséges anyagi hasznuk csak akkor leend, ha a területek nekik a lehető legmesszebbmenő kedvezmények mellett adatnak át. Különben Atzél Péter kép­viselőtársamnak határozati javaslatát magam részérő] elfogadom s azt én is elfogadásra aján­lom. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Papp Elek jegyző: B. Andreánszky Gábor! B. Andreánszky Gábor : T. ház! Azon feltevésben, hogy az államadósságok szőlődézsma­váltsági tételénél a t. kormány és a t. ház fi­gyelmébe fogja venni azt, a mit én ott mon­dani fogok, és intézkedni fog törvény útján a bajnak elhárítására, én elfogadom a filloxera vé­dekezési tételt, de arra figyelmeztetnem kell a t. házat, hogy mindaddig, a míg a szőlődézsma­váltsági hátralékok nem lesznek törölve, mind­addig ezen összegek csak osztályérdekeknek fognak szolgálni és nem fognak szolgálni az általános közérdeknek. Mert csak a ki szőlő­dézsmaváltság-hátráléktól ment területet bir, ül­tetheti be a szőlőjét, a mennyiben a kinek sző­lője dézsmaváltság-adóssággal van terhelve, az bolond volna, ha szőlőjét beültetné, mert minden perezben ki vau téve annak, hogy megexequái­ják és szőlőjét elárverezik. Milyen vért fog szülni az, t. ház, a köznépben, ha látja, hogy csak a vagyonosabb osztály ültetheti be szőlőjét, '6 pedig, kinek főkereseti forrása volt a szölőmívelés, ebből ki van zárva! Ha a t. ház azon komolysággal és törvényhozói figyelemmel fogja kísérni a kérdését, mint. eddig, akkor csak jogczímet fog szolgáltatni a szocziálistáknak és földosztogatóknak szép mesterségük folytatására. (Igás! Ügy van! a baloldalon.) Én határozottan állítom, hogy addig, a míg a kisbirtokos osztályt ebbe az akczióba bele nem vonjuk, a míg azt mesterségesen attól tá­voltartjuk, addig a szőlő regenerácziójának egész akcziója papiron írott malaszt fog maradni. Nem akarok annak bizonyításával újból foglalkozni, hogy egy ügyes szőlőmunkás-osztály csak úgy képzelhető, ha a kisbirtokos - osztályt is belevonjuk ebbe az akczióba. De még egy körülményre is vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni. Ha megnézzük egy ilyen terület tér­képet, azt látjuk, hogy a szőlődézsmamentes te­rületek a szőlődézsmaváltsággal terhelt szőlők tengerében csak egy-egy kis szigetet képeznek. Ha már most csak ezen szigeteket ültetnék be, a többi pedig parlagon marad, annak az lesz a következése, hogy a parlagföldben el­szaporodnak az ürgék, hörcsögök, vízi patká­nyok, vinczellér-bogarak, melyek a fiatal hajtá­sokat lerágják, és tenyésznek benne a férgek ezrei és minden oldalról megtámadják azon oázi­sokat, a melyeket ott megteremtettünk. A kinek volt valaha egy ily parlagferűiét szomszédságában szőlője és látta azon rengeteg és kiszámíthatlan kárt, a melyet ezen állatok abban tettek, annak eszébe sem fog jutni, hogy egy 120 holdas terület közepén egy 2—3 hol­das szőlőt ültessen. Ezt praktikus gazda nem teszi. Dilettánsok, fővárosi ügyvédek és koszorús költők, (Derültség.) a kik ilyen kérdésekkel fog­lalkoznak, talán megteszik. Itt van, t. miniszter úr, a mezőrendőrség! törvénynek a hegyközségi intézménye. Ha a szőlők beültetése lehetetlenné van téve, van-e ennél valami nagyobb svihákság írásba foglalva, mint ez az intézmény. (Élénk derültség. Igaz! ÍJgy van! a baloldalon.) Én ugyan feltételezem a t. miniszter úrról, hogy gondoskodni fog arról, hogy a szőlők beültetése a szőlődézsma-tarto­zások által ne akadályoztassák meg s én akkor is — mint annak idejében az ankéten, — vé­delmére fogok kelni. De a hol szőlők nem lesz­nek, hanem csak pusztaság marad, akkor az egész munka csak haszontalanság. Azért, t. ház, egy szót sem vesztegetek e kérdésre addig, a míg a szőlődézsmaváltság­hátralék ügye rendezve nem lesz és csak is­métlem azt, hogy erre vonatkozólag a szólő­dézsmaváltság tételénél szándékomban van egy határozati javaslatot benyújtani. Addig pedig e tételt jóhiszemfíleg elfogadom. (Helyeslés.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom