Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-251

214 250. •itr^zAgos ülés 1898. november 17«én., pénteken. tassék hozzájárulni, hogy most a tanácskozást félbeszakítsuk, és azt a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésben folytassuk. (Helyeslés.) A holnapi ülés napirendje lesz a földmívelés­iigyi minisztérium hátralevő része és az igazságr ügyi minisztérium 1894-iki költségvetésének tárgyalása. A jövő ülés ideje és napirendje e szerint meg van állapítva, jelentem azonban még, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a köz­oktatás állapotáról, és az országos tanítói nyug­díj- és gyámaláp állapotáról szóló jelentésót megküldte. Méltóztassék ezt tudomásul venni. Az intézkedés megtörtént, hogy az mielőbb ki­osztassék, és a képviselő uraknak rendelke­zésére bocsáttassék. Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 5 perczkor.) 251. ORSZÁGOS ÜLÉS 1893. évi november hó 18-án, szombaton, B. Bánfíy Dezső elnöklete alatt Tárgyai: Jegyzőkönyv hitelesítése. — Királyné nevenapjára vonatkozó jelentések.— Felíratok és kérvények bemutatása. — Igazságügyi bizottság jelentése a kir. kúria és kir. ítélőtáblák ítélő-bíráinak szaporí­tásáról és az 1877 : V. tcz. módosításáról. — Indítvány- és interpellácziós könyv. — Az 1894-iki állami költségvetés részletes tárgyalásának (Földmívelésügyi tárcza befejezése; igazságügyi tárcza megkezdése.) folytatása. — Napirend. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, gr. Bethlen András, Szilágyi Dezső. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor. Elnök: Méltóztassanak helyöket elfoglalni, az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Perczel Béni jegyző úr fogja vezetni. A javaslatok mellett szólni kívánókat Molnár Antal, az azok ellen jelentkezőket Papp Elek jegyző urak fogják jegyezni. -CUvastatik az utóbbi ülés jegyzőkönyve. / Perczel Béni jegyző (olvassa a november hó 17-én tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Kérdem a t. házat, van-e meg­jegyzés a jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesítve van. T. ház! Bemutatom a belügyminiszter át­iratát, mely szerint királyné ő Felsége leg­magasabb névünnepén, folyó hó 19-én, délelőtt 10 ómkor a Nagy-Boldogasszonyról nevezett budavári főtemplomban ünnepélyes istentisztelet fog tartatni. Ennek kapcsán javaslom, hogy Királyné ő Felsége legmagasabb nevenapja alkalmából a ház hódolatteljes tiszteletének és ragaszkodásá­nak jegyzőkönyvileg kifejezést adjon. (Helyeslés.) Ezt ezennel határozatilag kimondom. Bemutatom továbbá Zólyom vármegye kö­zönségének feliratát, az ártatlanul elítéltek kárpótlása és a törvényhatósági tisztviselőknek, az ntadó-fizetés kötelezettsége alól való felmen­tése tárgyában; Hódmező-Vásárhely város közönségének feliratát, a főrendiház szervezetének módosítása tárgyában ; A magyar-óvári gazdasági akadémia, a debreczeni, kassai, keszthelyi és a kolozs­monostori gazdasági tanintézetek tanári testü­letének Schvarcz Gyula országgyűlési képviselő által beadott kérvényét, a tanári fizetésük ren­dezése tárffvában. Mindezen felíratok és kérvények tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a ház kérvényi bizottságának. Az elnökségnek több jelenteni valója nincs. Molnár Antal jegyző: Ragályi Lajos, az igazságügyi bizottság előadója! Ragályi Lajos, az Igazságügyi bizott­ság előadója: T. ház! Van szerencsém az igazságügyi bizottság jelentését a királyi kuria és a királyi ítélőtáblák bíráinak szaporításá­ról és az 1877: V. törvényczikk módosításá­ról szóló törvényjavaslatra vonatkozólag azon kéréssel beterjeszteni, hogy annak kinyo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom