Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-250

208 250. országos ülés 1893. noreiuber 17-én, pénteken. épen ezen gazdasági ág fontosságának teljes tudatában életemnek egy részét arra áldoztam, hogy a halászati viszonyokat tanulmányozzam és annak gyakorlati részére vonatkozó könyvet is oda tettem a közönség elé azzal a szándékkal, hogy ezen gazdasági ágon legyen segítve, mert meggyőződésem szerint a halászat okszerű felkarolása a magyar gazdaság mérlegében, mint gazdasági ág, mely általános egészséges néptáplálékot is jelent évenkint, minimo kalkula 5—6 millió forintra, volna tehető. T. ház! Azt a jelentést véve, mely ezen vaskos könyvben foglaltatik, én csupán azt találom, hogy még mindig csak az intézkedések, még pedig az intézkedések akaratának a stádiumában van ez az egész dolog. A mennyiben számokhoz is köthetem e kritikát, kimondom azt, hogy ha ily rovatnál egy tíz évig fennálló intézetről szóló miniszteri jelentésben csupán 28.000 darab halzsenge van felsorolva, melylyel a halállomány szaporíttatott, akkor ez egyszerűen nevetséges. Mert 28.000 halzsenge a folyóban épen csak jó reggeli az ottan élő ragadozók számára. Nem is százezrekről, hanem milliókról kell beszélni, ha arról van szó, hogy a folyók vizeit benépesítsük. T. ház! Mondom, a legnagyobb óvatossággal kerüli a jelentés azt, a mit várunk: a tiz évi fejlődés vázolását, melynek eredményeit látnók a halas piaczon, látnók t. i. a külföldi behozatal lassankinti csökkenésében. Mindebből semmit sem találok. De a mennyiben ismerem a halászati felügyelőség eljárását, tudom, hogy ott csak egy eljárás dívik: t. i. a birtokosokat reá venni, hogy halastavakat csináljanak. Ekkor elvállalja a felügyelőség, hogy a tavakat mérnökileg felállítják, berendezik, minden megtörténik, csak egy nem: azt nem mondják meg, hogy hogyan kell a tavakat benépesíteni. Pedig ezen fordul meg az egész dolog. Csak két három esetben tudom, hogy az illető birtokosok megkapták azt a tanácsot, bocsássanak vizet, a mérnökileg helyesen kombinált tóba, vegyenek kisebb halat, bocsássák bele, várják meg, míg megnőnek, aztán fogják ki. (Derültség.) Elismerem, hogy ez rendkívül egyszerű eljárás, de hát omne vivum es ovo, mondták azelőtt a természettudósok, és a halgazdaságot csakugyan a peténél kell kezdeni! Nem elég mérnökileg venni a dolgot, nem elég ily felületes és magától érthető dologgal előállani, hogy a kis halak megnövését meg kell várni s azokat végre kifogni! Modern irányba kell terelni a halgazdaságot, raczíouális haltenyésztést kell inicziálni még pedig nemcsak az egyes gazdákra való tekintettel, hanem az egész ország közgazdasági érdekének tekintetbevételével. Alkalmazni kell az eljárást Magyarország hydrogrofikus viszonyai szempontjából, melyre nézve ma már tudjuk, honnan "származtassuk folyóink majdnem abszolút elnéptelenedését. Tudjuk, hogy a folyószabályozással elvesztik a halak .ivóhelyeiket. Mihelyt ez megtörténik, a folyó elnéptelenedik. Ebben magában meg van az útmutatás arra, hogy mi azt, a mit a természettől elveszüuk, annak emberi raczionális eljárással iparkodjunk visszaadni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Erre nézve megvan a mód kétségtelenül és tagadhatatlanul nemcsak a raczionális tógazdaságok képében, mint kihasználási ág, hanem azoknak oly vitelében, hogy bizonyos fokban az elnéptelenedett vizek benépesítésére használtassanak fél, másfelől, hogy a raczionális tógazdaságokból kifolyólag a vizek benépesítése általában létrehozassák. Hogy semmi kétséget ne hagyjak fel arra nézve, hogy én ezt miképen képzelem, rámutatok arra, hogy ennek van nyoma ebben a jelentésben alkalmasint azon a réven van meg, hogy a gyakorlati halgazdaságról írt kis könyvem végén megadtam az útmutatást és kifejeztem véleményemet, hogy miképen lehet Magyarország vizeit ismét benépesíteni, s rámutattam arra, hogy kisebb költő- és tótelepeket kell nagy vizeink mentén felállítani, melyekből a némileg megerősödött halzsengék bebocsáttassanak a folyóba. A mit elvettünk, ily módon kell vi?szaadni a folyónak, mert ha nem így járunk el, akkor nincs kilátásunk arra, hogy mi valaha ezt a gazdasági ágat csakugyan fölvirágoztassuk. De, t. ház, ez is, mint minden gazdasági ág, ahhoz a föltételhez van kötve, hogy annak vitele ahhoz értő emberek kezeibe menjen át, mert az, hogy a kormány közege megadja a tanácsot, megcsinálja a tavakat, és akkor hivatalos kötelességből kifolyólag ott hagyja az egészet, csakugyan nem megoldása a dolognak. Szükségünk van arra, hogy kezelőszemélyzetet teremtsünk ezen a téren is. Én megtettem annak idejében r

azt a kísérletet, még pedig boldogult Trefort Ágoston miniszter úr közreműködésével és hozzájárulásával, hogy az alapítványi uradalmak egyikén rendezzünk egy olyan telepet, a melynek feladata az lett volna, hogy kezelőszemélyzetet is neveljünk, a mely azután a keletkező tógazdaságok mellé adassék. Én megnyertem a czélnak egy raczionális haltenyésztőt, nem magyar embert, hanem egy sziléziait. Megnéztem telepét, teljesen talponálló ember volt, ki maga is szép tenyésztéssel bír, s ő késznek nyilatkozott a következő pontok elfogadására ; 0 beállít és berendez kellő' területen egy raczionális haltenyésztő tógazdaságot, letesz 10.000 forint kaueziót az eredményért, vállal magyar ál-