Képviselőházi napló, 1892. XIV. kötet • 1893. november 9–november 29.

Ülésnapok - 1892-249

i | gg M%. ortt/.ág»» illet, Í8ü3 n< meddő Ígéret. A múlt tavaszszal ugyanis a miniszternek egy kiküldöttje ottan telepeseket toborzott; a főispán és szolgabíró stb. nagy hatással segédkeztek neki és körülbelül 184 család beiratkozott, hogy elmennek a kincstárnak erre a czélra kiszemelt földjére Apatinba. Még most október végén is azzal biztatta őket a szolgabíróság, hogy legyenek készen, mert minden órában várja a rendeletet, mikor menjenek az új telep elfoglalására. Azok a szegény emberek, a kik a legszegényebb osztályhoz tartoztak, a hivatalos közegeknek biztatására eladták kis földjüket, házukat, felmondták a haszonbérbe birt földeket, egyszóval mindenképen nekikészültek, mert úgy biztatták őket tavasz óta, hogy még ezen az őszön szántani ok kell. Várták a felsőbb rendeletet. A felsőbb rendelet az utolsó órában meg is érkezett, de az nem arra szólította őket fel, hogy induljanak a megígért föld munkábavételére, hanem abban a felsőbb rendeletben azon értesítés volt, hogy most azt a földet nem kapják meg, a melylyel tavasz óta hitegetve voltak, s a melynek reményében becsületes munkával szerzett kis földbirtokaikat eladták, mert azt a földet nem az orosházai, földmíves munkában kitűnő, tőzsgyökeres, evangélikus magyar nép kapja meg, hanem, én nem tudom hová való, katholikus nép. (Zaj.) El lehet gondolni, hogy az ilyen eljárás elkeserítette azt a népet: az ilyen eljárást másnak, mint könnyelműnek nem lehet mondani. Azt az eljárást én nagyon helyeslem, a mit a telepítéseknél szem előtt akarnak tartani, hogy egy községbe egy vallású népet telepítenek és ha ez volt az ok, a miért az orosházi evangélikus vallású nép az apatini földet meg nem kapta, még azt is helyeslem; de azt, hogy a kormány közegei csak őszszel tudták felfedezni tavasz óta, hogy Apátiában katholikusok laknak és oda evangélikusokat telepíteni nem volna tanácsos: nagy könnyelműségnek tartom, mert valóban könnyelműség 184 szegény családot tavasztól őszig hitegetni, s csak ekkor jönni rá arra, a minek előbb is eszökbe kellett volna jutni, hogy ez a nép épen erre a földre nem alkalmas és hogy ezt máshová keli telepíteni. (Élénk helyeslés a bál- és szélsőbalon.) Ez az intézkedés a szegény népet meg is károsította s el is keserítette; én csak arra vagyok bátor a t. földmívelésiigyi miniszter úr figyelmét felhívni, hogy utasítsa közegeit arra, hogy ezt a szegény népre nézve igen komoly, vagyonba vágó ügyet, a telepítés ügyét, komolyabban vegyék; nevezetesen azon hivatalos közegeket, a kik ezen népet, a melynek szívében régóta különben is meg van az elégedetlenség helyzete sanyarú volta miatt, tavasztól rember 16 án, csütörtökön. őszig biztassák, utasítva arra, hogy, ha erre megbízva nem voltak, meddő Ígéretekkel a népet ne ámítsák és ne izgassák, mert ennek következményei igen komolyak találnak lenni; ha pedig felülről voltak arra utasítva, akkor méltóztassék úgy intézkedni, hogy a kormány ígéreteit be is váltsák, mert nemcsak azon 180 család vagyonérdekeiről van szó, hanem általában az ottani munkások és birtokosok megnyugtatása és egymáshoz való jó viszonya is egyaránt megköveteli ezt. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Papp Elek jegyző: Polónyi Géza! (Felkiáltások jobb felöl: Tolnay kíván szólni I) Polónyi Géza: Átengedem a szót Tolnay képviselő úrnak. (Halljuk! Halljuk!) Tolnay Lajos: T. ház: Wittmann János t. képviselő úr előadása engem két rövid észrevételre kényszerít. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik a képviselő úrnak azon oda vetett állítására vonatkozik, mintha a kőbányai sertéspiacz megvédése egy pár milliomos sj|rtéskereskedő vagyonának megvédésével volna egyenlő. Azt hiszem mindenki tudja, hogy a kőbányai piaczon évenként és rendszeresen közel 200.000 sertés hízlaltatik. Azt is mindenki tudja, hogy Kőbányán hetenként 20—30 ezer, és midőn a kereskedés nagyban megy, még több sertés is adatik el. Azt is tudja mindenki, ki ez iránt informálni kívánja magát, hogy Kőbányán igen sok — hála Isten — gazdag sertéskereskedőnek van kiterjedt telepe, és hogy viszont igen sok oly telep is van, a hol bárki, bárminő kis csapat sertést elhelyezhet, mérsékelt bér fizetése mellett, és nem csak elláttatnak ott sertései, hanem azok értékére előleget is kap. Ily piaczot úgy tüntetni fel, mintha az pár gazdag sertéskereskedő érd ekével azonos volna, nem lehet. (Úgy van! jobb felöl.) Azonkívül megjegyzem, hogy Magyarországon a külföld csak egyetlen nagy sertéspiaczot ismer, és ez a kőbányai. S minden külföldi sertéskereskedő első sorban és legtöbb esetben kizárólag Kőbányára jön disznót keresni. Ennél fogva a kőbányai sertéspiacz fentartása nem Kőbánya és nem is egyes emberek érdeke, hanem érdeke, még pedig fontos közgazdasági érdeke az egész országnak. (Élénk helyeslés jobb felől.) Wittmann János: En is ezt mondtam! Tolnay Lajos: Azt méltóztatott mondani, hogy e piacz megvédése nem egyéb, mint egy pár gazdag sertéskereskedő érdekének megvédése. (Ellenmondások bal felöl.) Különben hä abban egyetértünk, a mit egyébiránt szívesen konstatálok, hogy a kőbányai disznópiacz országos fontosságú: a második kérdés az, hogy e piacz érdekei mikép óvandók meg? (Halljuk! Halljuk!) És itt a képviselő úrral egyet