Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-239

239. orz&gos illés 1893, október 14-én, szombaton. 277 zik

{

? Csak beszéljen-tovább a maga hangján! BocJc János a pado

1l veri. Nagy- sqj.). ~ •• , • •} Elnök: Hock János képviselő urat, rendreutasítom; (Élénk helyeslés jobb felöl. Mozgás bal felől.) nem lehet a zajongást annyira vinni, hogy valaki a padot verje. (Úgy van jobbról.) Horváth Gyula: Ezen kijelentésre a t. ministerelnök űr, az itteni közlés- szerint, azt tette utána, a mi azonban a zajban hallható nem volt: »hogy újra elhalasztják a szobor leleplezést.* E?t mi nem hallottuk, én legalább nem hallottam. (Felkiáltások bal felöl: Misem! Mozgás és felkiáltások a jobboldalon: De úgy mondta! Hallottuk!) De kérem, hogy ha azt hallottam volna is, ez én rám valami nagy csillapító hatást nem gyakorolt volna, még pedig elmondom, hogy miért? (Halljuk! Halljuk!) Mert ez épen azon dologhoz tartozik, a melylyel egy súlyos vád formáltatott az ellenzék ellen, s igy kívánatos, hogy ez a, kérdés a t. ház előtt kellőleg megvilágíttassék. (Halljuk! Halljuk!) Tehát voltak valakik a t. ministerelnök úr kijelentése szerint, a kik az elhalasztás útján egy nemzeti skandalumot akartak előidézni. (Mozgás jobb felöl.) Gr. Andrássy Tivadar: Ez erőltetett magyarázat. Horváth Gyula: Én tehát azon helyzetben vsgyok, hogy itt a ház előtt tudom konstatálni azt, hogy ki volt az, a ki a szoborleleplezésnek elhalasztását akarta, másokkal egyetemben. Ez a ministerelnök űr. (Mozgás bal felöl.) Kérem, a mit állítok, azt be fogom bizonyítani. (Felkiáltások jobb felöl: Tessék!) A t. ministerelnök úr tárgyalásokat folytatott Krúdy Gyula volt honvédtiszttel, ki eljött a nemzeti pártkörbe, és ott Horánszky Nándor t. barátommal, nekem és úgy emlékszem, még néhány más képviselőtársunkkal beszélgetvén, elmondta, hogy ő előadta a ministerelnök úrnak azon szép tervet, hogy miután május 2l-ike felhasználható arra, hogy ott demonstratiok történjenek, a félreértések kikerülése végett és azért, hogy demonstraltassék, hogy ez az ünnepély nincs ő Felsége: Királyunk ellen intézve, a mit nem lehet jobban demonstrálni, mint úgy, hogy a szobor leleplezési ünnepély ne május 21-én, hanem a koronázás évfordulóján tartassák meg, a leleplezés június 8-ára tétessék át. Erre az én kijelentésem az volt, hogy mi nem vagyunk arra nézve jogosultak, hogy a szoborbizottságnak, az elhalasztásra vonatkozólag propositiókat tegyünk; mert mi azt tartjuk, hogy akár június 8-án, akár május 21-én, vagy akár mikor tartatik is meg a lelepzés, erre nézve az egyedül illetékes fórum csak a honvéd-bizottság. Mi a legnagyobb készséggel fogunk megjelenni a leleplezési ünnepélynél, és magunk részéről is óhajtjuk, czélszerünek látjuk, hogy minden erre közreható faktorok közbenjöttével történhessék a leleplezés, és épen én figyelmeztettem Krúdy urat, hogy mivel mi csak égy pártot képezünk, legyen szives ugyanezen dolgokat, a függetlenségi párt tagjainak is előterjeszteni, hogy azok is tudomást vegyenek a dologról, és azután mondja el az eredményt. Ez az igent, honvéd úr értekezett Hentaller Lajos, Lakatos Miklós és úgy tudom, Polónyi Géza képviselő úrral és másokkal is, a kik kinyilatkoztatták, hogy a történtek után az ünnepély elhalasztása a lehető legnagyobb kellemetlenséget okozná, a lehető legrosszabb következményekkel járna, ennélfogva igen kívánatosnak és szükségesnek tartják, hogy az eredeti programra megtartassák. Erre mi azt válaszoltuk, hogy mihelyt egyetlenegy súiylyal bíró egyéniség akad, a ki ily nemzeti ünnepély megtartása tekintetében divergens véleményben van, és ha e

gy °ly tervet kapunk, a melyben mindnyájan egyetértünk, mi készséggel járulunk hozzá. Ezzel azt akartam kimutatni, hogy, ha csakugyan egy nemzeti skandalumot akartak csinálni, ezért a szemrehányás nem az ezen oldalon ülő képviselőkre vonatkozhatott. Hogy kire vonatkozhatott, mit akartak elhalasztani, és ki akarta elhalasztani, (Mozgás jobb felöl.) ezt méltóztassék megítélni. Ezt az igazság kedveért kellett konstatálnom. Miután mi a minister űr mondatának második részét a zajban nem hallottuk, és az egy bevégzett mondatnak tetszett előttünk, erre jöttünk — helyesen-e vagy nem, azt az objectiv megítélésre bízom — a lehető legharagosabb hangúlatba. Erre a ministerelnök úrnak a helyett, hogy, a mi igen természetesnek kínálkozott, hogyha jogtalanul és méltatlanul történt valami felháborodás, ha nem akart szelet vetni azért, hogy vihart arasson, okvetlenül arra kellett volna hivatkoznia, hogy: uraim, ne méltóztassanak félreértetni, én ezt mondtam; a következőket mondta: »nem az én felszólalásomban, hanem — rám ezt a benyomást teszi — talán egy kis előleges elhatározásban van a felháborodás oka.« (Felkiáltások a szélső baloldalon: Összebeszélésben !) Én, t ház, diminutiókba nem akarok belemenni, hanem komoly kérdések megvitatásánál egész pártokat egyszerűen azért, mert a t. ministerelnök úrnak egy kijelentése felett felháborodnak, minden alapos ok nélkül nem szoktak vádolni azzal, hogy ez a felháborodás mesterséges, ez komédia. (Úgy van! bal felől.) Ily vádat arról a helyről büntetlenül soha semmikor sem intéztek, sem ebben a parlamentben, sem másutt, mert ha valamiért nem tetszését nyilvánítja az ellenzék, vagy felháborodik,