Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-226

52 22fi.orS2ásos ülés. 1893. szeptenil>ei'2S án,e->üiörtö!;8n. felől a munkaadók, mát felől az iparhatóságok között a törvényjavaslat 1. és 2. szakaszában foglalt meghagyások tekintetében fölmerülhet­nek. Kern állana ugyan praecedens nélkül, ha már ez alkalommal módosítványt nyújtanék be az iránt hogy ezen felfolyamodások tárgyában ne a közigazgatási hatóságok, hanem annak idejére, midőn a közigazgatási bíróság intéz­ménye életbe lép, ez a bíróság döntsön. Mert nálunk nem közönbös az, hogy a mi zsenge, fejlődésben lévő iparunk a chikaneriák által fej lődése stádiumában megakasztatik. (ügy van! hal felöl.) Biztosítékra van tehát szükség a te­kintetben, hogy a munkaadókkal szemben a jogos határon túl menő meghagyások nem fog­nak felmerülni, hanem tisztán csak azon hatá rig fognak azok terjedni, a meddig azt a mun­kások biztonságának érdeke megkívánja. (He­lyeslés bal felől.) Én azonban ez alkalommal nem teszek módosítványt, csak azt óhajtom, hogy a t. minister úr nyugtassa meg a házat az iráut, hogy a mennyiben fölfogásom helyesléssel talál­koznék, a midőn a közigazgatási bíróság életbe lép, gondoskodás fog történni, hogy a munka­adók és iparhatóságok közt e téren felmerülő kérdések eldöntése a közigazgatási bírósági intézmény hatáskörébe fog utasíttatni. Én úgy az ipar érdekében, mint általában a munkaadó­nak túlságos megterheltetésére való tekintettel szükségesnek tartom, hogy ezekben a kérdések­ben ne a közigazgatási hatóság egyoldalúlag, hanem független bíróság intézkedjék. Óhajta­nám, hogy a t. minister úr ebben a tekintetben nyilatkozzék. (Helyeslés hal felöl-) Lukács Béla kereskedelemügyi mi­nister : T. ház ! A mi a felvetett kérdést illeti, teljes készséggel kijelentem, hogy nekem elvi­leg az ellen, hogy ha a közigazgatási bíróság intézménye behozatik, az ipari ügyekben való felebbezések egy része srintén a közigazgatási bíróságok hatáskörébe utaltassák, semmi kifo­gásom nincs. Kézetem szerint azonban nem utal­ható minden ipari ügy a közigazgatási bírósá­gok elé, mert vannak bizonyos ipari dolgok, a melyek az ipar fejlesztése szempontjából birá­landók meg, és habár ezekre nézve is meg van adva a felebbezés az ipartörvény értelmében, de azt hiszem, magának az iparnak és kiiíönö sen az ipari fejlesztésnek érdekében czélszerű lesz a kereskedelmi ministernek utolsó fokban való döntését bizonyos ügyekben minden körül­mények közt fen tartani. De másrészről elisme­rem, hogy vannak bizonyos ügyek, a melyeket minden sérelem nélkül lehet a közigazgatási bíróságokhoz utalni, a mi esetleg az illetőknek bizonyos megnyugtatást is adhat. Nekem tehát a saját szempontomból ez ellen észrevételem nincs; de arra nézve termé­szetesen nem nyilatkoztatom, hogy a közigaz­gatási bíróságok felállításáról szóló törvényben ez az ügy miként lesz rendezve. E kérdésnek tülajdonképeni érdemleges eldöntésére majd akkor kerölend a sor és akkor lesz leginkább helyén erről szólni, ha majd a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat a t. ház előtt lesz, a mikor is a t. háznak módjában lesz ebben az irányban is határozni, és hogy általá­ban minő ügyek utaltassanak a közigazgatási bíróságokhoz. Ezeket tartottam szükségeseknek a felve­tett kérdésre megjegyezni. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! A 6. szakaszhoz módosít­vány nem adatván be, azt hiszem, kijelenthetem, hogy az elfogadtatott. (Báró Bánffy Dezső elfoglalja az elnöki széket.) Molnár Antal jegyző (olvassa a 7—17. §-okát, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak, olvassa a 18. §-t). Hentaller Lajos jegyző: Mülek Lajos! Mülek Lajos: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Hozzájárulok a t. előadó úrnak azou kije­lentéséhez, hogy ez a törvényjavaslat tulajdon­képen csak kezdete azon intézkedéseknek, a melyeket a socialpolitika terén a legközelebbi jövőben okvetlenül megalkotnunk kell, s épen azért, mert jelen törvényjavaslatot csak első lépégnek, de mindenesetre hézagpótlónak tartom, azt elfogadom, a mint elfogadta az a párt is, a melyhez tartozni szerencsém van, általánosság­ban a részletes tárgyalás alapjául. (Helyeslés a szélső haloldalon.) De midőn ilyen hézagpótló tör­vény megalkotásáról van szó, egyáltalában nem találok indokot arra nézve, hogy a törvénynek áldásából egyedül a pénzügyminister felelőssége és kezelése alatt álló telepeket vonjuk ki. Hi­szen azokra nézve is szükséges a test épségére és az egészség védelmére, valamint az ipar fej­lesztésérevonatkozó intézkedések megtétele; ezen intézkedések itt is épen olyan fontosak, mint a magánvállalatok kezelésében levő ipartelepek és gyáraknál. (Helyeslés hal felől.) T. ház! A kiket a baleset sújt, azokra­nézve, fájdalom! tökéletesen midegy; akár a pénzügyminister kezelése, akár magánkezelés alatt álló telepeken érte őket a baleset. (Igaz! Ügy van ! a szélső haloldalon.) Ily körülmények között nemcsak hogy nem volna szabad a pénzügyminister kezelése alatt álló telepeket kivenni a törvény ^intézke­dése alól, hanem ellenkezőleg, az állam által kezelt gyárakat és telepeket mintatelepekké kellene e részben is tenni, hogy azok a magán vállalkozóknak mintegy jó példával szolgáljanak.. (Helyeslés a szélső haloldalon.) E tekintetben az általános vita alkalmával a t. kereskedelemügyi minister úr már nyilatkozott ós azt mondta,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom