Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-236

236. országos ülés 1898. nktőber íí-én, szerdán. 195 ruházni, mint minket, nem lehet egy oly kérdésben, melyben tárgyalások nem is folytak; mert itt már akkor meg volt csinálva a törvény, mikor a király erre nézve az osztrákokkal mint osztrák császár maga érintkezett; a melyben közös törvény nem czikkelyeztetett be. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha tehát ugy áll a dolog, liogy az osztrákoknak a tárgyalásokhoz és érintkezésekhez való hozzá nem járúlása visszaállítja a pragmatica sanctionak eredeti állapotát, úgy a mint volt, akkor nagyon természetes, hogy ezen jog Magyarországot legalább is úgy illeti, és hogy abban a pillanatban, midőn Magyarország ezen érintkezéseknek és tárgyalásoknak szükségét nem látja, ugyanazon állapot áll elő, a melyre Deák Ferencz hivatkozott. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azonban daczára annak, hogy épen Tisza Kálmán, a ki ezen kérdéseket itt bolygatta, és a ki meg akarta nyugtatni magát, hogy harmadik faetor ne létezzék, volt az első, a ki ezt ebben a törvényhozásban szóba hozta, még pedig olyan körülmények közt, a melyekben sokkal inkább személyi, mint tárgyi indokok vezették. Ez legelőször a fusionál történt. Tisza Kálmán képviselő úr ugyanis, a ki régebben még azt mondotta, hogy nem nélkülözheti arra vonatkozólag a felvilágosítást, hogy Magyarország önjogú alkotmányát megtartja, 1875 ben már az osztrák törvényhozás befolyásáról beszélt, de itt is egészen világosan kidomborodik beszédéből az, hogy habár ő — mondom — bizonyos ingerentiát tulajdonít is Ausztriának: arja nézve, hogy ezen törvényt majorizálni lehet, arról, hogy ezen törvényt az ezen parlamentben alakúiható bármely többséggel egyszerűen meglehet dönteni, még nem mondott le; mert ezt csak 1892-ben tette, a mikor ama nevezetes felirati vitában volt szerencsénk őt hallani. 1875. február hó 3-án beszédében indokolni akarván azt, hogy miért kell neki az ország jólétének szempontjából közjogi elveit cserben hagyni, és miért nem várhat ő addig, míg egy újabb kiegyezés vagy újabb rendezkedés létrejön Ausztriával, azt mondja : »Ha már így állanak ezen közösügyek,— pedig azt hiszem, így állanak, különböző természetük szerint, — akkor kénytelen vagyok még azt kifejteni, hogy a 1867: XII. torvényczikk módosítása ma, és nem tudom meddig, előtérbe Nem léphet, égető kérdést nem képezhet. (Helyeslés.) És megmondom, miért ? (Halljuk! Halljuk!) Nem képezhet azért, mert nincs meg az első kellék sem arra, hogy még csak meg is lehessen indítani az a fölötti tárgyalásokat; nincs meg a többség a magyar törvényhozás kebelében; de nem léphet előtérbe azért sem, mert annyi komplikált fórumon keresztül kellene és kell annak idejében az újabb egyezséget megkötni, hogy ezen időt az egyebekre, nézve tétlenül bevárni Magyarország anyagi helyzete nem engedi meg. A mint tehát a t. ház látja, ezen kérdést legelőször épen Tisza Kálmán t. képviselő úr hozta napirendre, akkor, midőn őt személyi indokok vezették. Megjegyzem azonban, hogy a parlament egyes kiváló tagjainak felszólalása akkor, midőn már az 1867-iki törvényeket tárgyalták, teljesen meggyőzhet bennünket arról, hogy Tisza Kálmán t. képviselő úr úgy ezen, valamint későbbi állásfoglalása már téves, és a 67-iki törvény intentiojával ellenkező volt. Ugyanis Szentkirályi Mór következőkép nyilatkozott ezen kérdés természetéről az 1867-iki törvény tárgyalásánál 1867. márczius 26-án: — s itt megjegyzem, hogy a kőszegi nyilatkozat nem csak a törvény kétoldalúságát és ezen harmadik faetor bevo nását igyekszik megállapítani, hanem azt is, mi ellen az adreäs-vitánál is küzdöttünk, hogy t. i. ezen törvény megingathatlan, inert az uralkodó azt mondja, hogy uralkodói kötelmével ellenkeznék ezen törvénynek megingatása, annál inkább ezen törvénynek megváltoztatása — »Ha ellenben valaki azt kívánja, hogy azon törvény, mely a 67-es bizottság javaslata alapján alkottatnék, örökös legyen és változást ne szenvedjen, e tekintetben, igaz, semmi biztosíték nem létezik; de nem létezik szintúgy a 67-es bizottság javaslata, mint a kisebbség véleménye mellett. Hasztalan! A vén Saturnus már ősidőktől fogva folytonosan felemészti saját gyermekeit; örökös törvényeket még emberek nem alkottak soha, (Felkiáltások jobb felöl; Nincsenek is!) és így örökös törvényeket mi sem fogunk alkotni. (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Őseink, — így mondja Szentkirályi Mór, a 67-es törvénynek e<ryik nagy védője és támogatója, — (Halljuk! Halljuk!) őseink kétszer tettek ily kisérletet: először 1504-ben, midőn elhatározták, hogy külföldi királyt többé soha sem választalak, és íme, alig múlt el néhány év és I. Ferdinándot királynak választották. A másik kísérlet 1540-ben történt, midőn tilalmat tettek arra, hogy a nemesi praerogativák még csak országgyűlési tanácskozás tárgyai se lehessenek; és íme, 1818-ban mindazok, kik hajdan ama kiváltságok részesei voltak, büszkén vallják magunkat a nép gyermekeinek. Á törvények mindig az idők és körülmények szükségei szerint alkottattak. A jövőt megállapítani, a jövőt békóba verni senkinek sincs hatalmában. A mi kötelességünk sem terjedhet tovább, minthogy törvényeinket épen a jelen szükségleteihez, a jelen körülmények igényeihez alkalmazzuk. Nem is abban áll a jövő biztosítása, hogy a törvények örökösek legyenek, ha25*