Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-235

180 235. országos ülés 1883, október 10<én, kedden. ebből valami veszélyes tünetre következtetni nem lehet, mert ha nem lennének normálisak a viszonyok, akkor ez, megengedem, nagy rázkódtatásokat idézhetne elő; de normális viszonyok között nekem az a politikai hitem, a mi azelőtt is hitem volt, hogy ha az urak mérlegelni fogják Magyarországnak, a magyar államnak valódi érdekeit, állami igényeinek leghatályosabb megóvási módját, azt, hogy a magyar állam és a magyar faj miként érvényesüljön leginkább, akkor nem ezt a politikai tendentiát fogják követni, a melyet most követnek, {Igaz! Úgy van! jobb felől.) hanem többé-kevésbé ugyanazt fogják tenni, a mit mi tehetünk. (Hosszantartó zajos helyeslés jobb felől. Nagy zaj és mozgás a szélső baloldalon.) Polónyi Géza: Akkor azután csalók leszünk ! Wekerle Sándor ministerelnök és pénzügyminister: Csak annak a bizonyítására hoztam én fel ezt, t. képviselőház, hogy én nem valami olyan forradalmi rém-embereknek tüntetem fel önöket, (Derültség jobb felől.) mert ha csalódom bizonyos irányban, akkor legalább ez esetben, midőn informatióról van szó, nem oly irányban csalódom, hogy azt a vádat lehetne felhozni ellenem, mintha kihasználnám informatiómat, és szörnyű rémületes eseményeket festenék arról, hogy a képviselő urak itt mit követelnek. (Egy hang a szélsőbalon: Nem is hinnék el!) De engedje meg a t. ház, hogy most a kőszegi .beszéddel és annak megint azon két részével foglalkozzam, melylyel a múltkor. (Halljuk! Halljuk!) Először is Beőthy Ákos t. képviselőtársamnak azt jegyzem meg, hogyha valaki azon az alapon áll, hogy a közös hadsereget állandó intézménynek akarja feltüntetni, abban én még nem látok mást, mint a ma fennálló törvényes állapotnak konstatálását, annak érvényesítését, mert mi nem tüntetjük azt fel máskép, mint úgy, a mint van. Ebben tehát oly rémületes dolgot, mintha itten megint nem tudom micsoda centralistieus eszméknek elősegítése és kezdőpontja lenne, látni nem lehet. Sőt épen ellenkezőleg, akkor, midőn azt állandónak tüntetjük fel, miután azt fenn akarjuk tartani úgy és akként, a mint az törvényeinkben van, talán ez képezi azon centralistieus elveknek épen legnagyobb negatióját. [Helyeslés és tetszés a jobboldalon.) A 67-iki alapot illetőleg a múltkor voltam bátor megemlíteni azt, hogy mi ezen az alapon állunk, s azt fenn tartani, megóvni kívánjuk. A mi azt a másik kérdést illeti, hogy ahhoz szükséges volt-e egy harmadik factor, annak a megváltoztatása miként eszközölhető, eszem ágában sem volt azt bizonyítani, hogy ez egy forma szerinti szerződés. A ki elolvassa, láthatja, hogy nem forma szerinti szerződésről van szó. De igen akkor is vitattam, ma is vitatom azt, hogy az 1723-iki többször idézett tezikkek rendelkezése és azon alaptétel, hogy ő Felségének többi országai és királyságai a magyar állammal együttesen és elválaszthatatlanul birtoklandók, politikai Szükségesség és magának a szerződésnek lényeges határozmányai adják annak az egyezmény természetét, úgy, hogy a ki úgy tünteti fel a dolgot, hogy itt nem lenne másra szükség, mint egy többségre, mely az ellenkezőt akarja és akkor mindjárt minden nehézség nélkül érvényre is lehetne azt juttatni, az saját álláspontjából oly rózsás színben tünteti fel e vállalkozást, a mit beváltani nem lehet. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) Mert, engedelmet kérek, az ellenkezik nemcsak a politikai resonnal, hanem a tényleges viszonyokkal is, (ügy van! Úgy van! jobb felől.) Midőn tehát azokat a szavakat adtuk a fejedelem szájába, mi csak politikai pro grammunkhoz maradtunk hívek és én igen szomorú jelenségnek tartanám azt, — adja Isten, hogy oly viszonyok sohase következzenek be. a milyenekre Helfy t. képviselő úr utalt, — hogy az alkotmányos királynak eo ipso kötelessége a nemzet többsége előtt, vagyis mert ő a képviselőház többségéről szólt, mint annak repraesentansáról, e többség előtt meghajolni, hogy semmi objeetiója sem lehet, hanem azonnal egyszerűen kötelessége azt tenni, a mit e többség akar. (Mozgás a szélső baloldalon.) Vajay István: Ezt senki se mondta! (Zaj. Halljuk'! Halljuk!) Wekerle Sándor ministerelnök ós pénzügyminister: Olvassa csak el a képviselő úr. (Derültség jobb felől.) A magyar királynak fontos jogait úgy odaállítani, mintha a koronának sanctionálisi joga puszta formalitás lenne ; mintha e jognak tartalma nem lenne; mint hogyha nem merülhetnének fel viszonyok, raidon a király nemcsak jogosítva van, hanem egyenesen fejedelmi kötelessége épen a mi érdekünkben is a sanctionálási jogot a leghatályosabban gyakorolni; ezt, mondani, így odaállítani, megengedem, szorosan vett parlamentáris felfogás, de a magyar alkotmánynak megfelelő felfogás nem lehet. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) Mert azok a királyi jogok nem papirosra írt malasztok, hanem tartalommal biró jogok. (Élénk helyeslés jobb felől.) A második kifogás, melyet méltóztattak tenni, az, hogy az »ámítás«, »meddő igéretek« kifejezések használtattak és azt követelték, hogy a leghatározottabban jelöljem meg azt, hogy ez kik ellen irányúi. Leszek bátor e tekintetben is egész őszinteséggel nyilatkozni. Kérem csak a