Képviselőházi napló, 1892. XIII. kötet • 1893. szeptember 25–november 6.

Ülésnapok - 1892-234

234. országos ülés 1888. október 9-én, hétfőn. 151 ]önben is már megvívott harczba beleavatkozni, mert semmi közöm az egész dologhoz, hanem mégis arra kérem a t. ministerelnök urat, méltóztassék nekünk megmagyarázni, mennyiben ámítás az, a mit Horánszky Nándor t. barátom elmondott, mert mi a ministerelnök urnak ezen közbeszól ásat ép úgy nem értettük meg, mint a borossebesi és kőszegi beszéd szövegét. (Úgy van ! bal felöl.) Ez igazán rendkívül furcsa állapot, a mibe jutottunk, mert magyarok vagyunk mindannyian, magyarul beszélünk ideát is, odaát is, és nem vagyunk képesek egymást megérteni. (Úgy van! bal felől.) Ebből, t. ház, az következnék, hogy vagy mi nem tudunk magyarul, vagy az urak nem tudnak magyarul, mert különben hogyan történhetnék az, hogy e kérdések tárgyalásánál egyáltalán nem vagyunk képesek egymást megérteni? T. ház! Én nem vagyok oly követelő természetű ember, mint pl. gr. Apponyi Albert vagy Horánszky Nándor t. képviselő úr, a kik azt kívánták, hogy a királyi enuntiatiok folytán keletkezett aggodalmak egy legfelsőbb kézirattal oszlattassanak el; én nem megyek ily messze, én azzal is beérem, ha a kormány felvilágosít bennünket. Hanem arra kérem, hogy egyszer valahára méltóztassék úgy felvilágosítani bennünket, hogy meg is értsük a szavakat. (Helyeslés bal felöl.) Utoljára mégis csak szeretném tudni, kiket neveztettek hát önök a mindnyájunk által a legnagyobb alattvalói hódolattal, a legnagyobb loyalitással, a mi csak képzelhető, tisztelt felséges koronás királyunk által ámítóknak, meddő ígérgetőknek. Igaz, hogy a ministerelnök úr már kétszer, vagy többször is magyarázta a dolgot, először magyarázta a kérvényi bizottságban, azután igyekezett magyarázni itt a házban, de igen nagy sajnálatomra, — és ezt egészen őszintén mondom, hogy sajnálatomra, — mindig úgy méltóztatott a dolgot megmagyarázni, hogy mi még most sem vagyunk tisztában vele; mi még mindig nem tudjuk, kik hát ez országban az ámítók, a meddő Ígérgetők. (Úgy van! bal felöl.) Mert mi nem vettük ám magunkra azt, hiába állította a sajtó. S épen ezért szeretném tudni, hogy kik ezek, utoljára valakinek csak lenni kell, nem létező személyekre csak nem tétetnek önök még a Felség által sem remarkokat. Én nem állítom, hogy ez a ministerelnök úr hibája, valószínűleg mi vagyunk itt oly nehézfejű emberek, hogy nem tudjuk megérteni a dolgot. Hát én készséggel megengedem, hogy mi itt együtt, mind a százhetvenen, kik az ellenzéki padokon ülünk, rendkívül gyarló, köznapi emberek vagyunk, habár mégis úgy vettem észre, hogy vannak köztünk oly férfiak, kiket nem egészen közönséges eszű embereknek tartanak az országban, és különös, hogy százhetvenünk közül egyetlenegy ember sem értette meg a dolgot. Még furcsább állapot az, hogy odaát önök háta megett, mindnyájan megértették. Már pedig összevéve mind a százhetvenünk fejét, és összerakra mind azt az észt, a mi ezeken a padokon van, hogy az együttvéve nem tenne ki annyit, mint egy igen közepes kaliberű kormánypártinak az esze, azt velem senki sem fogja elhitethetni. (Derültség.) En azt sejtem, hogy a kormány t. tagjai, vagy talán a t. ministerelnök úr maga is észrevette, hogy ő nem elég jól magyarázta meg a dolgot, azért azután megmagyaráztatták a dolgot magával a t. belügyminister úrral is, a kihez, élénken sajnálom, hogy most nem lehet itt szerencsém, és, a nélkül, hogy a t. ministerelnök urat legkevésbbé is kisebbíteni kívánnám, be kell vallanom, hogy reánk az ellenzéki padokon az ő beszéde azt az impressiot tette, hogy ő sokkal szerencsésebb volt a magyarázásban, mint a t. ministerelnök Úr. Nem akarok a t. kabinet tagjai közt semminemű konkolyt hintegetni, nemcsak azért, mert ahhoz én nagyon kicsi szelecske lennék, hanem azért sem, mert tudom, hogy az összhang oly nagy és megzavarhatatlan a kabinetben, hogy azt semmiféle ellenzéki machinatioval, alkalmaznánk bárminemű taktikai fogást, sikerülnének nekünk bármiféle politikai coiipok, — hogy így nevezzem, — megzavarni nem lehetne. Én a t. minister úr pénteki beszédével hoszszabb polémiába bocsátkozni nem akarok, már csak azért sem, mert magamnál sokkal erősebb ellenféllel nem igen szívesen mérem össze fegyvereimet, csak egyetlenegy megjegyzést bátorkodom tenni a t. belügyminister űr beszédének egy passusára. A t. belügyminister úr azt méltóztatott mondani, hogy ha bizonyos nyilatkozatokért a kormányt teszszük felelőssé a parlamentarismus természetes rendje szerint, akkor e nyilatkozatok magyarázatára is fogadjuk el a kormányt legilletékesebbnek. A magam részéről ez ellen legkisebb kifogásom sincs, elfogadom a kormányt mint legilletékesebb magyarázót, csakhogy nem látom a magyarázatot, és azért még mindig arra kell kérnem akár a t, ministerelnök urat, akár a kabinetnek más tagját, hogy magyarázzák már meg egyszer valahára a dolgot, de oly világosan, hogy mindannyian megérthessük. A t. ministerelnök úr azt méltóztatott mondani, hogy előre látta ennek a borossebesi beszédnek szövegét. Én azt hiszem, hogy most már meggyőződött nyolez nap alatt a t. ministerelnök úr arról, hogy jó lett volna annak a beszédnek