Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-208

7Q SOS, ©rssÉL'OB Mis 18*8. április S8 án, pénteken. ráztafnék, bátor leszek a hallottakra lehető rövidséggel reflektálni. (Halljuk! Halljuk!) Hallottunk mindenekelőtt recriminatiokat a múltra nézve, hogy mindeddig a néptanítók helyzetének javítására semmi sem töríém. Nem szándékozom a felszólalókat erre a térre követni, mert azt tartom, ha recriminálni akarnánk, minden párt találhatna rá okot és alkalmat, (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) és mert azt hiszem, hogy most feladatunk az előttünk fekvő reformjavaslat megvitatása. Én tehát csupán Hock János t. képviselő úrnak egy nézetem szerint igazságtalan vádjára kívánok reflektálni, a ki azt mondotta, hogy azt a korszakot, a mely 1875-óta a legújabb időig eltelt, az jellemzi, hogy iskolaügyi tekintetben és főleg a népiskolákra nézve teljesen meddő volt, és egyetlen egy nagyobb szabású alkotást, conceptiot sem mutat fel. Nézetem szerint e vád igazságtalan, mert igen jól tudjuk, hogy erre az időszakra esik a néptanítói nyugdíjintézet megalkotása; erre a korszakra esik a népiskolai hatóságokról szóló 1876 : XXVIII. tcz. létrehozatala; erre a korszakra esik az a törvény, a mely a magyar nyelvnek a népiskolákban való kötelező tanítására vonatkozik, (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) a mely egyúttal a kormányak eszközt ad kezébe : rra nézve, hogy a nem magyar képezdék tanítását a képesítő vizsgálatok alkalmával ellenőrizhesse; (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) és végül erre a korszakra esik, — habár nem népiskolai alkotás, — a középiskolai törvény létesítése. Azt hiszem, a t. képviselő úr túlságosan számított feledékenységünkre, mikor azt az állítását koczkáztatta. A javaslatra vonatkozó ellenzéki nyilatkozatok tartalma főkép az volt, hogy kévéseitek azt, a mit a javaslat a néptanítók helyzetének javítására nyújt, és azokon messze túlmenő követelésekkel léptek fel. Ha azokat a nyilatkozatokat végig hallgatjuk, és végig olvastuk — a mint én végig olvastam legalább legnagyobb részét — azon támadásokat, melyekben a kormány ezen javaslatok miatt röpiratokban, szaklapokban és újságokban kitéve volt: valóban arra a gondolatra kell jönnünk, hogy minálunk egy ily reform kezdeményezése nagyon háládatlan dolog, mert tulaj donképen nincs az a reform és javítás, melyen követelésekkel messze túlmenni ne lehetne. És ha azután ezen túlmenő követelések nagyon hevesen és élesen lépnek fel, és ha ezen túlmennő követelés indokolására az előterjesztett javaslat értékét nagyon is kisebbíteni igyekeznek: akkor arra nézve, a ki a javaslatot, a reformot initiálta, nem marad egyéb hátra, mint a népszerűtlenség és az ódium. (Úgy van! jobb felől.) Sokan igen hamar hajlandók feledni, hogy legalább az az egy érdeme megvan a kezdeményezőnek, a melyet Bánó József t. képviselő úr el is ismert, hogy ezen kérdést eoncret alakban a ház elé hozta, mert ha e javaslatot elő nem terjeszti, ha e kérdést eoncret formában fel nem állította volna: akkor ma itt a képviselőházban valószínűleg ép oly szép beszédek tartatnának más tárgyakról, de a néptanítók még egy pár esztendeig meg maradtak volna 300 forinton is aluli nyomorúságukban. (Tetszés jobb felől. Mozgás a szélső baloldalon.) De a hallott ellenvélemények egy része nemcsak a minimum megállapítására, szóval nemcsak a tanítói fizetés összegére vonatkozott, hanem vonatkozott a javaslat principialis rendelkezéseire is. Nevezetesen egynehányan helytelenítették, hogy e javaslat következtében most majd államköltségen fognak fentartatni olyan népiskolák, melyek tendentiájuknál fogva az államra veszélyesek; továbbá helytelenítették egynehányan, hogy az állam ezen törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetében a maga saját iskolaállítási jogáról a felekezetek javára tulajdonképen le fog mondani, vagy legalább iskolaállítási jogát e felekezetek érdekében korlátozni fogja. Sőt egyes nyilatkozatok odáig mentek, hogy egyenesen követelték az egész népiskolaügy államosítását, vagy legalább azt, hogy a tanítóképzés a felekezetek kezéből kivétessék és tétessék kiválókig az állam kezébe. A mi az első nézetet illeti, azt t. i., hogy e javaslat következtében államköltségen fognak fentartatni államveszélyes iskolák, nézetem szerint ezen aggodalom a javaslat lényeges rendelkezéseinek teljes ignorálásán alapúi, mert hiszen e javaslat gondoskodik arról, hogy az állani által segélyezett iskolákban a tanítók csak az államkormány hozzájárulásával legyenek alkalmazhatók, továbbá gondoskodik arról is, hogy az államnak fegyelmi joga legyen az ily tanítókkal szemben, a mely fegyelmi jog államellenes \ ét-ég esetében egészen la tanító elmozdításáig terjed. Ép oly kevéssé lehet— nézetem szerint — aztállítani, hogy az áll ím eíen javaslat követkéz tében lemond a maga iskolaállítási jogáról, vagy azt csak korlátozni is fogja. (Helyeslés jobb felől.) Az államnak ezen javaslat törvényerőre emelkedése esetében is ezentúl is meg lesz az a joga, hogy akárhol s bármikor, a hol azt szükségesnek és helyénlevőnek látja, állami népiskolákat állítson fel. Igaz, hogy az állam e javaslat által kötelezve lesz a felekezeti népiskoláknak ott, a hol a felekezetek a maguk erejéből azokat a kellő karban tartani nem bírják, állami segélyezésére, ámde nézetem szerint ez nem vezethet oda, hogy merőben fölösleges vagy rossz felekezeti iskolák is állami