Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-207

Wfí. országos ttlés ip8. Apfilli 87-én, esfttnrtttkSn. 43 Veupziani, poi Cristiani!«, először vagyunk velenczeiek, azután keresztények. S azt hiszem, nincs Magyarországon egyetlen egy katholikus sem, a ki, ha jogtalan hatalmi érdekek a nem zet jogainak sáuczait ostromolnák, ki nem mondaná: első sorban a magyar nemzeti törekvé sehet vagyok kénytelen képviselni! (Taps bal felől.) Ép azért vezet a nemzeti szempont engemet is első sorban e javaslat megbirálásában. Mikor én évekkel ezelőtt azt mondtam e házban: ha emelni akarjuk az iskolai ügyet, hiessen az állam a felekezetek segélyezésére: azzal a feltevéssel tettem, hogy az állam illő recompensatiot kíván magának az által, hogy biztosítván felügyeleti jogát, a nemzetiségi iskolákat a magyar kulturirány felé terelhesse. E föltétellel segélyezem a nemzetiségi iskolákat. De ha az állami felügyelet nem bírja érvényesíteni a magyar kultúrpolitikát, akkor e segélyezés nem erősíti a magyar állameszmét, hanem ellenkezőleg minél jobban segélyezzük a nemzetiségi iskolákat, annál jobban megerősítjük őket ;-z izgatás és a hazaellenes irány követésében. (Élénk tetszés a szélső haloldalon.) Igen, barátja vagyok az oly iskolának, mely szem előtt tartja a legfőbb nemzeti érdeket, a nyelvi és faji assimilatiot, és törektzik a felé, erőszak nélkül, de biztosan haladva. Ez esetben közönbös előttem, hogy állami-e, vagy felekezeti-e az az iskola. De inkább akarok magyar szellemű állami, mint nemzetiségi irányú felekezeti iskolákat. Mert a magyar állam főérdeke az állami egység mielőbbi megteremtése. Helyesen mondta Kossuth: Magyarországon a magyar állam egységének eszméje és a nemzetiségi eszme incompatibilisak, mert a magyar állam vagy romba dől, vagy a kultúra erejével magába olvasztja a nemzetiségeket. Vagy teljes győzelem, vagy teljes megsemmisülés, — itt megalkuvás számunkra nincs. (Zajos helyeslés hal felöl.) S ezt itt kimondani nem hiba, hanem kötelesség. Mert ha nem érezzük azt az erőt, melylyel magunkba tudjuk olvasztani a nemzetiségeket: lépjünk velük foederativ viszonyba; ha pedig érezzük, akkor haladjunk a békés kultur-úton, hogy a magyar állam egységét minél előbb kivívjuk. Mert igazán nem tudom, mi nagyobb hiba a politikában : gvengének látszani, va<ry gyengének lenni? Am nézzük a többi államokat, mily kíméletlen erővel i őrnek kitűzött czéljuk, a nemzeti eszme megszilárdítása felé. Ám nézzük, Oroszország mit csinál Finnországban, mit a nagy német birodalom Posenben és Elzász-Lotharingiában ? Irtó háborúk folytak a közélet minden terén, beviszi ezt a háborút az iskolába, egyházba és kíméletlen eszközökkel zúzza szét azokat az ellentéteket, melyek nyelvi vagy faji tekintetben fennállanak. És tessék ezzel összehasonlítani a mi nemzetiségi viszonyainkat. Találnak-e a kontinensen államot, hol a nemzetiségek annyi szabadságnak örvendenének? (Felkiáltások a szélsőbálon: Szabadosságnak !) És kérem, mi ennek a következménye? Az, hogy a császárhoz memorandumok mennek, hogy a külföldön memorandumokat szórnak szét és izgatnak a magyar ellen, gyalázzák azt az államfentaró fajt, mely nekik, mint házigazda, évszázadokon, évezreden keresztül lakást adott és szabadságát megosztotta velük úgyannyira, hogy magának egyetlenegy kiváltságot sem tartott fenn. És ha a külföldre kimegyünk, mit találunk ? Csak a múlt évben volt alkalmam egy híres sehulvereiuistával utazni, kivel Kölnben találkoztam, és az egész jeremiádákat zengett Magyarország kegyetlenségéről, hogyan veszi ki a szász gyermeket a bölcsőből, az anya karjaiból és viszi a magyar kisdedóvodába. Panaszkodott, hogy oly erőszakkal nemzetietlenítünk, s a nemzetiségeket oly erőszakkal akarják átgyúrni Magyarország barbarisumsába, hogy az igazán megrendítő dolog. Erre azt mondtam: uram, én papi ember vagyok, szavamra, becsületemre, teljes erkölcsi értékemre mondom önnek, hogy a mit elbeszélek az igaz, ítéljen önmaga, gyakoroljon kritikát önmaga. Le fogom festeni a mai nemzetiségi viszonyokat Magyarországban, mik a nemzetiségek jogai a magyar nemzettel szemben. Elmondottam azután neki, hogy nem tudnak említeni egyetlenegy positiv sérelmet sem, a mesés dolgokon kívül. Nálunk a nemzetiségek nyelvét, vallását védi a törvény; az iskolákban, az egyházakban nekik az oktatási szabadságot adunk egyházi autonómiával. Egyenlők velünk a törvény előtti egyenlőségben, sőt még a politikai jogok gyakorlásában is velünk teljesen egyenlők. A sajtószabadság, a gyülekezési jog, a közszabadság eorolariumai egyenlő mértékben vannak megosztva a. nemzetiségekkel. Sőt minő alapelvekre vannak ezek a torvények fektetve? Ne higyje uram. hogy nemzetiségi szempontokra, állampolgári jogokra. Az az államszerző magyar faj fenn nem tartott magának egyetlenegy kiváltságot sem, pedig a mi nemzeti fejlődésünknek a nemzetiségek évszázadokon keresztül folyton kerékkötői voltak, s mikor ezen nemzet alkotmányos jogainak védelméért síkra szállott, hogy vérét ontsa érette, a nemzetiségek nem mellénk sorakoztak, hanem ellenünk küzdöttek. Nemzetiségeink velünk nem tették meg azt a szívességet, mint önökkel a poseniak, mikor a nagy német egység kivívásáért Sedánnál és Gravelottenál saját vérüket ontották épúgy, mint az a Bismarck-féle pomeraniai gránátos. (Igazi Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Hanem mi történik? 6-