Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-207
2ül »mfi#o«'HIé , s Í81».4i»H!Í5 2í-éu, «sftt8rt8kén. m kotelességök az utczák világításáról gondoskodni, akkor kötelessége az államban a szellem világosságáról gondoskodni; (Élénk tetszés a baloldalon.) Mert csak a kultúra fényében tudja megismerni a tömeg a reformok értékét és becsét, és csak akkor tud lelkesülni, ha már egyszer megismerte. E javaslatot azért én egy alapkőnek tekintem, a melyet kulturális épületünkbe akarunk beilleszteni. De bárminő elfogult legyek is kulturális szempontokból, annyira még sem veszteget meg a jóindulat, hogy ily reformalkotásnál tekintetbe ne vegyem az állam egyéb igényeit, s többi szempontjait (Halljuk! Halljuk!) Mert csakugyan igaza volt Kovács Albert t. képviselőtársamnak abban, hogy a ki sokat akar és sokat markol, az nagyon keveset fog, és bennünket a múlt példája megtanított arra, hogyha reformigényeinket összhangba nem hozzuk az állam erőkészletével és kimerítjük az állam anyagi erejét, akkor a reform nekünk semmit sem fog használni, mert a mint a kultúra terén egy lépést előrehaladtunk, ép úgy fogunk a közgazdaság terén egy lépést sülyedni. (Igás! Úgy van! bal felöl.) E törvényjavaslat megbirálásánál azért nekem i^ számot kell vetnem a pénzügyi szempontokkal, mert ezekkel számot kell vetni minden törvényhozónak. Á közel múlt keserű tapasztalatai, szomorú példája tanított meg bennünket e számvetésre. Mikor a 70 es évek elején megindult a nemzet felpezsdülő ereje és egymásután akarta a reformintézményeket életbeléptétől, a százéves hiányok pótlására nem volt elég anyagi erőnk, s a pénzügyi megerőltetés Magyarországot csaknem katasztrófába döntötte. E példán nekünk igenis okulnunk kell, de bár a takarékosság elve indokolt dolog az állam háztartás vezetésénél, e takarékosság elvének azért a szükséges intézmények rovására kiterjeszkednie még sem szabad. És épen a közoktatás, az államélet or gauismusának az a szervezete az, a melynek fejlődnie kell a kor haladó igényeivel, és lépést tartania a nagy nemze*ek kulturfejlődésével ; mert a megállapodás e téren egyértelmű lenne a visszaeséssel. Visszaesésnek pedig a nemzetek életében csak pillanatig lehet tartania, de maradandó nyomokat maga után hagynia sohasem szabad. Mit ér a rendezett financia, ha közoktatásunk nagy szervezetének rendszerét kiépíteni nem tudjuk? Helyreállhat ezerszer az egyensúly, de ha a nemzeti politika programmját, most a legalkalmasabb időben függőben hagyjuk, ha egy átgondolt és nemzeti szellemben átérzett reformkorszak ideje be nem következik, akkor a nemzeti consolidatiot évszázadokra vetettük vissza. Pedig a jövőnek joga lesz követeíőleg tekinteni vissza arra a korra, a melyben a nemzeti egység megteremtésének annyi eszköze és módja állt rendelkezésünkre, mint a megelőző századoknak tán egyikében sem. (Úgy van ! Úgy von! a jobb- és báloldalon.) De, t. ház, annak a szomorú deficites világnak korszaka megtanított bennünket még arra is, hogy a nemzet erejét a helyes sorrendben egymásután vegyük igénybe, s akkor ezt az erőt mindig felhasználhatjuk teljes mértékben a reformigények kielégítésére. (Helyeslés bal felöl.) Csak nem szabad megfeledkezni arról a tanácsról, a mit Holló Lajos t. képviselőtársam épen a napokban alkalomszertíleg itt egyik készében felemlített; (Halljuk!) hogy a reformberendezésnél meg kell különböztetni a hasznos, a szükséges és a nélkülözhetlen reformot, és e szerint kell reformigényeinket felállítani, teljesíteni és betölteni. Már pedig, t. ház, én nem akarok hosszas reminiscenciákba bocsátkozni, de a t. túloldalhoz egész elfogulatlanul kérdést intézek: (Halljuk ! Halljuk !) vájjon önök, kik a nemzeti ezélok felé ép úgy törekszenek, s kiknek, azt hiszem, eszményét, ideálját képezi egy nemzeti állam megalkotása, (Mozgás a baloldalon.) vájjon melyik reformot tartják nélkülözhetlenebbnek: azt-e, hogy a nemzet erejéből 20 milliót fordítsanak egy parlamenti palota felépítésére, vagy hogy ezen összeget a hiányzó népiskolák kiépítésére, a néptanítók helyzetének javítására s az iskolák anyagi berendezésére fordítsuk. (Úgy van! Ugy van! a bal- és szélsőbalon.) Én nem zárkózom el az esztétikai szempontok elől sem; magamnak is jól. esik, ha látom a márváuykövekből összerakott büszke palotát, mely külsőleg megörökítője a magyar törvényhozás egységének és különállásának; de azt hiszem, a nemzet sokkal méltóbban ülhette volna meg ezredéves fennállásának nagy ünnepét, ha a nemzetiségi iskolákban magyar beszéd hangzik fel. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon) Áz a magyar szó az idegen ajkú gyermekek beszédében sokkal lélekemelőbb, mintha felépítünk egy góthikus, fényes, nagy épületet, mert a nemzet jövője még sem abban a fényes palotában, hanem a sárból összerakott és zsúppal megfödelezett egyszerű, falusi iskolákban van letéve. (Ugy van! Ügy van! bal felöl.) Mert a milyen a nemzet iskolája, olyan lesz jövője, és ha a magyar nemzet a nemzetiségekkel szemben hódításokat tenni nem tud, azokat saját nyelvével, fajával assimilálni nem tudja, akkor a magyar nemzet ezredéves jubileumával nem lesz mit dicsekedni. (Ugy van! Ugy van! bal felöl.) De ha már egyszer kérdéssé tettem a he-
