Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-207
36 »°í- trMA8»*ll*s 1S»Í. iprüi* fl-és, MttttotSfcfe. cselédjüknek, mert tudják, hogy a?, kevesebből nem tud úgy táplálkozni, hogy egészséges és munkabíró maradjon, s így saját kárukat okoznák. Tehát annak a gazdasági cselédnek is, a ki Írástudatlan is lehet, van és kell lennie legalább 300 frt fizetésének. A t. előadó úr tegnap olyan szép képet festett arról, hogy a tanítók mi minden úton szerezhetnek mellékjövedelmet: kertészettel, méhészettel stb. Mindezek igen kellemes és szép foglalkozások, melyek a művelt emberre nézve sem megalázók. De ha valaki járt Erdélyben, mert azok az 50 és 100 frton alul levő tanítók túlnyomóan ott vannak, meggyőződhetett arról, hogy ott a tanítók nyáron át napszámba járnak kaszálni, kapálni a nagybirtokosokhoz és ebhől élnek meg. Természetesen ezek azután ehhez képest is tanítanak. Nem is lehet az másképen; a világon a legelső törvény a gyomor. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélsőbalon.) Ennek legalább is a minimalis táplálékkal el kell telnie, és mindaddig, míg a tanító a táplálékot valami módon meg nem szerezte, egyébre a természet törvénye által kötelezve nincs. (Igaz! Ügy van! a hal- és szélsőbalon.) 300 frtnyi fizetés mellett a tanítók jelentékeny részének megjavul a sorsa; ezt nem kell kicsinyelni, nem kell tagadni; de ezen javulás még mindig nem elegendő arra, hogy ő kizárólag a tanításnak élhessen. Á minister űr art mondja, hogy a tanítói fizetések egyebütt sem sokkal nagyobbak, vagy nem is nagyobbak, mint Magyarországon. Igaz, t. ház, a tanítók sehol Európában nincsenek fényesen fizetve, és talán a jövőben sem lesznek, mert a népnevelőknek elvégre is a népélettel összeköttetésben kell maradniok; de azután a nyugateurópai népek, midőn erre törekesznek, a tanítóknak már nevelésében gondoskodnak arról, hogy ők a népéletben is jól érezzék magukat s csekély fizetés mellett is elégedettek legyenek. Azonban erre a pontra nem kívánok most bővebben kiterjeszkedni, hanem épen csak így homályosan kívántam megérinteni. A t. minister úr Horvátországra is hívat kozott azon állítással szemben, hogy Horvátországban 400 frt a minimalis fizetés, és azt mondotta, hogy Horvátországban csak az állami iskolákban annyi, ez Magyarországon is úgy van, ellenben Horvátoszágban a felekezeti iskolákra a minimum nem terjed ki. Ez is tel jesen így van; csakhogy egy szerfelett nagy akadálya van annak, hogy a t. minister úr belőle argumentumot csinálhasson a 400 frtos minimum ellen Ez az akadály az, hogy egész Horvátország területén, 10-re vagy legfeljebb tő-re terjed a felekezeti iskolák száma és nem többre. Öt-hat magyar protestáns iskola, öt-hat orthodox rácz iskola felekezeti, a többi kivétel nélkül mind állami. Ellenben Magyarországon 25—26 ezer tanító közül mintegy 20.000 felekezeti, é» ezek között mintegy 10.000 van olyan, kinek fizetése a 400 frtot el nem éri. És, ámbár úgy van a dolog, a mint a t. minister úr monda, hogy Horvátországban a minimum csak az állami iskolákra terjed ki, kérdeni, van-e belső igazság e'tben az ellenvetésben? Úgy viszonylik e 10—15 az ezrekhez, mint 10.000 a 20.000 hez? (Tetszés bal felöl.) Nem kell tehát argumentumot keresni ott, a hol nincs. Horvátoszágban a tanítói fizetés minimuma 400 frt, a korpótlék ötször 50 forint; ez pedig a minister űr által kontemplált legkisebb fizetésnél határozottan nagyobb. Hát, t. ház, mi Horvátországon is alul maradjunk? Én Horvátországot szívem szerint mindig társországnak, és a horvát nemzetet testvérnemzetnek éreztem. Soha sem kicsiny léssel, sem gyűlölettel nem szólottam róla, és neoi is fogok szólni. MégÍB bocsánatot kérek, ha az egyenlőséget Horvátországgal minden tekintetben elismerem is, de azt már egyáltalában nem ismerhetem el, hogy bármi tekintetben Horvátországnál csak valamivel is alábbvalók vagyunk, (Igás! Ügy van! balról.) Madarász József: Pedig valósággal azok vagyunk: adófizetői vagyunk Horvátországnak ! KováCS Albert: Horvátország sem vagyonosságban, sem kultúrában nem áll Magyarország fölött, hogy azzal igazolva volna, hogy ott a tanítók fizetésének minimuma nagyobb legyen, és hogy azzal igazolni lehessen a magyar tanítók fizetésének hátratételét, (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) A t. minister úr hivatkozott arra is, hogy egy ily változtatás esetén a nyugdíjalapon nagy rongálás esnék, és a törvényt módosítani kellene. Ebbe a kérdésbe, t. ház, számtanilag hoszszasabban belebocsátkozni nem kívánok, nem is volna helyén Csak visszaidézem a t. ház emlékezetébe, hogy mikor a nyugdíjtörvény tárgyaltatott, köztem és a kultuszminister űr között nagy differentia volt a számításokra nézve, a melyek alapján én most is azt hiszem, hogy a t. minister úr e körülményt sötét színben látja, és hogy a nyugdíjalap ezen 100 frt fizetésemelést megbírja. Ha a minimum 300 frt helyett 400 írtban állapíttatik meg, akkor 800.000 frt különbség lesz a tanítók fizetésében, és ez biztosítandó nyugdíjban. A nélkül, hogy a számítás részleteit itt feltüntetném, csak annyit mondok; hogy ennek biztosítására évi 70.000 frt járadék kívántatnék akkor, ha a nyugdíj teljesen érvényesül, vagyis 25 esztendő múlva. Ez a 70.000 frt volna fedezendő az államkincstár által abban az esetben, ha ugy áll a dolog,
