Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-217

Alí, omítéos illés ím. ttiájna lft.én, szerdán, ig% Biztosíthatom a t. ígazságügyministert, hogy I senki előtt, a ki az igazságügyi kormányzás terén szükséges nagy munkásságot ismeri, ez a vád alaposnak nem ííínik fel ma. De igenis alapos lesz ez a vád akkor, ha annak elhárítása czéljából kellő rendszerbe nem hozott törvényeket hoz a minister úr a ház elé, a melyek a gyakorlati életben csak fennakadást és visszásságot fognak előidézni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezek azok a szempontok, a melyek miatt én a javaslatban lefektetett elveket általánosságban sem tartom elfogadhatónak. (Helyeslés bal felöl.) Ezek után áttérek, — hogy úgy mondjam, — felszólalásomnak tulajdonképeni tárgyára, a melyet nem akarok nagy részletességgel és hosszadalmassággal kifejteni, értem a bírói organisatio kérdésére. Reá kívánok mutatni ezen organisatio hiányaira, a melyek a legjobb perjogi formák mellett is szerintem az igazságszolgáltatásnak nagy akadályát képezik. Az a jó jogszolgáltatás, a mely minden jogsérelemnek orvoslást tud nyújtani. Olyan szervezetet kell tehát létesíteni, a mely mellett nem marad ki a jogsérelmek egész régiója, és a mely mellett különösen az alsóbbrendű jogsérelmek vonulnak vissza, az érvényesülés elől a szervezet hiányossága miatt, hogy a gyakorlati életterén azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon a mostani bírói organisatio mellett az alsóbbrangú jogsérelmek, úgy a polgári, mint a fenyítő téren elégtételt és orvoslást egyáltalán nem találnak. Ennek oka leginkább azon távolságban rejlik, mely a jogszolgáltatási orgánum és a jogkereső közönség között van. Hiszen méltóztatnak belátni, ha egy bizonyos határon túl kellene mennie annak a pereskedő személynek, hogy jogigényét érvényesítse, ha e végett nagyobb közgazdasági hátrányokat kellene elviselnie, ha több költséget kellene tennie, mint a mennyi azzal arányban áll, akkor inkább lemond jogigényeinek érvényesítéséről, semhogy azon nagy közgazdasági mulasztásokat és hátrányokat elszenvedje. (Igás! Igaz! a széisöbalon.) És hogy áll a helyzet, t. ház, ha nézzük a szervezés mai állapotát? Ugy áll, hogy első bíróság, a mely tehát az alsóbbrendű jogigények elbírálására van hívatva, ebben az országban összesen 384 van, s ebből a 384-ből esik a városokra, törvényhatósági és rendezett tanácsú városokra összesen 140, az ország többi részeire pedig, tehát a nemzet nagy millióira esik 244, a mit, ha felosztunk 12.555-őt tevő községeink közt, kitűnik, hogy átlag 51 község területén van egy járásbíróság. Tehát 51 község van egy bíróság székhelyéhez csatolva. No már, t. ház, ha 51 község területén áll fenn csak egy bíróság, akkor könnyű belátni azokat a hátrányokat, melyek ebből a jogkereső közönségre előállanak, s én állítom, — s azt hiszem, senki nem fogja kétségbe vonni azt, — hogy ilyen körülmények közt azok a csekélyebb rangú jogigények érvényesülést Magyarországban egyáltalában nem találhatnak. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) És, t. ház, erre nagyon szép, nagyon tanulságos felvilágosítást nyújtanak azon statisztikai adatok, melyek az igazságszolgáltatás terén kidolgozva, előttünk fekszenek. Ezek nem a polgári ítélkezésekről szólanak ugyan, mert azok ily alapossággal feldolgozva nincsenek, azok a jogszolgáltatás más teréről vannak merítve, de azért nagy tanúiságot rejtenek magukban. És mit mutatnak ezek, t. ház ? Azt, hogy a eriminalis terére, a sértett fél indítványára üldözendő bűncselekmények, évről évre kevesbednek. Míg tehát a hivatalos közegek, az ügyészek folytonosan nagyobb és nagyobb számmal vesznek részt a bűncselekmények Üldözésénél, a magánfelek az ő csekélyebb rangú sérelmeikkel évről-évre mindig jobban visszavonulnak. Az 1884-ik évben még 60-2°/o-ot képeztek a sertett felek az üldöző személyek számában, 1886-ban már csak 598°/o-ot, 1887-ben 58-8°/o ot és 1888-ban már csak 58°/o-ot, úgy hogy nem is több, mint 4 év alatt 2*2°/o-kal szállt le a magánfelek szereplése a bűnügyi téren. De más adatok is igen tanulságosan igazolják ezt. A leggyakoribb bűneset, melyért magánfelek a bíróságokhoz mennek panaszra, a könnyű testi sértés és lopás vétsége és a becsületsértés. A könnyű testi sértéseknél azt találtam, hogy míg azok 1887-ben az összes bűnesetek 29 százalékát képezi, addig 1888-ban, tehát hét év után 28'3 százalékát képezték, tehát kevesbedtek és leszállottak, ellenben a súlyosabb bűncselekmények, a súlyos testi sértés vétségének esetei 35 százalékkal, a súlyos testi sértés bűntettének esetei 37 százalékkal, a szándékos emberölés bűntettének esetei 41 százalékkal emelkedtek, tehát a súlyosabb bűncselekmények folyton crescendo mennek, és a könnyű testi sértések esetei ellenben folyton leszállnak, mert a felek az érvényesülést meg sem kísérelhetik a szervezet gyöngesége miatt. Ugyanígy van a lopásnál, mely aránylag szintén a legcsekélyebb bűnesetet képezi, « ez 1881-ben az összes bűnesetek 29, 1888-ban csak 23*3 százalékát képezte, tehát 7 év alatt csaknem 7 százalékkal szállt le e sérelmeknek a bíró előtt való érvényesítése és orvoslása. Talán felesleges is, hogy a kihágásról