Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-216

274 216> országos Illés 1893. május 9-én, kedden. t. ház, hogy a midőn ezen javaslatnak elvi jelentőségi részeit tőlem telhetőleg érintem, rész-' ben pro memória okából, hogy az utókor is lássa, hogy voltak férfiak, a kik aggodalommal tekintettek e javaslat sorsára, s előre megjósolták, hogy mik lesznek annak következményei, — én magamra nézve kötelezőnek tartom a teljes objectivitást, nemcsak azért, mert a párt nevében szólok, de azért is, mert meg kell tennem azt az elismerő nyilatkozatot, hogy ezen törvény tárgyalásánál a bizottságba a t. minister úr részéről, s általában az igazságügyi kormány részéről rendkívül nagy előzékenységgel találkoztunk, és hogy a bizottságban deferáltak egyes jogosult nézeteknek, a minek nyoma a törvényjavaslaton is bőségesen meglátszik, mert ha ezen a javaslaton végig méltóztatnak tekinteni, látni fogják, hogy alig maradt annak egy fejezete is fésületlenül, és úgy mondhatni, hogy a javaslat nagy részben jelentékeny, lényeges átalakításokon esett át. Ezen szemponttól vezéreltetve veszem bírálat alá a törvényjavaslatot tisztán objeetive és minden személyes vonatkozásra való tekintet nélkül ; habár ennek meg volna a jogosultsága annyiban, a mennyiben Szilágyi Dezső igazságügy minister úrnak eddigi ministersége alatt tulajdonképen ma állunk első ízb«n egy eoneret organikus javaslattal szemben. Meg kellene tehát ezt bírálnunk abból a szempontból is, hogy azok a nagy jóslatok, melyek a minister úr tehetségéhez kötve voltak, ezen első cardinalis reformnál mennyiben váltak be, és mennyiben nem. Én tehát ezen személyes motívumokat teljesen mellőzni kívánom, és — mint szerencsém volt kijelenteni, — a törvényjavaslatnak tárgyilagos bírálatába bocsátkozom. Hallottam, vagyis inkább olvastam, — mert személyesen nem lehettem jelen, — a t. előadó úrnak egy jogtételét, mely abból indul ki, hogy e javaslat oly elvekre van fektetve, a melyek hazai jogéletünkből, jogviszonyainkból fejlődtek. Kétségbe vonhatlan, hogy ez nem akart tisztán frázis lenni, hanem bizonyítéka annak, hogy Magyarországon, hol a legújabb időben sajnosán kellett tapasztalni a compilatioknak azt a módját és nemét, a mely szerint nem a hazai jogéletben keresték az igazságszolgáltatásnak gyökereit, hanem mindig külföldi példákat majmoltak, végre-valahára talán utat tört magának az a meggyőződés, hogy, ha valahol, úgy különösen az igazságszolgáltatás terén első sorban kötelező az, hogy maga a népélet, annak fejlődése, szóval a jogtörténeti reminiscentia teljes erővel követelje számbavételét, hogy táplálkozzunk az ősök által reánk hagyott hagyományokból, javítsunk ott, a hol kell, de javítsunk magyar nemzeti irányban, magyar nemzeti alapon. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha az igaz volna, ezen javaslattal szemben, t. képviselőház, akkor megnyugvással konstatálnám, hogy az előadó úrnak igaza van. Nekem azonban e tekintetben bizonyos aggályaim vannak, a melyeket a részletekre is kiterjedőleg, leszek bátor indokolni. Csupán érinteni akarom, — mert az Árpád-korszakbeli justitiára nem akarok visszamenni, — a régi kornak intézményeit, a kir. bíróságot, a nádor bíróságot, az országbíróságot, a tárnoki bíróságot, a megyei nemzeti bíróságot", a mennyiben a megyei fórumon az egész nemesség közreműködésével történt az ítélkezés, az alispáni bíróságokat, a szolgabírói bíróságokat, azután a községi bíróságokat. Felhozhatnám, t. képviselőház, a bíráskodásnak még számtalan nemét, mindezeket azonban csak egy szempontból hozom fel. Azt, t. ház, ugyanis kétségtelenül igazolja a história, hogy a magyar jogtörténeti fejlődés során, a magyar, mondhatni 1836-ig, általában a társas, a collegialis bíráskodási rendszernek volt hire. Igazolja ezt, t. képviselőház, — még pedig az alsó fokon is, hogy félreértés ne legyen, — nemcsak az általam előbb felsorolt bírósági szervezet, a hol még a megyékben is az alispáni és uriszékeken az alispán a szolgabíróval és két esküdt társával, a szolgabíró »testimoniurn legale«-jável, két esküdt társával, a községi bíró elöljáró társaival szóval mindig collegiumban ítélkezett. Ezt tehát t. képviselőház, csak annak a kimutatására hoztam fel, hogy a mennyiben a jelen javaslat az egyes-bírósági rendszer egységesítésére van felépítve, az első fórumon a perek 95%-át az egyes bíró hatáskörébe utasítja, ez a hazai jogfejlődés szempontjából — a história szerint legalább — igazolást nem nyer. E helyütt nem akarok arra kiterjeszkedni, hogy az egyes bírósági rendszernek mennyire vagyok hive, és mennyire akarom azt kiterjesztetni. Ezt csupán azon szempontból hoztam fel, hogy nálunk nem az egyes-bíróság, hanem a társasbirósági rendszer a történeti hagyomány. Szólanom kell még, t. ház, a szóbeliségről. A mi a szóbeliség-históriáját illeti, bátran el lehet mondani, a mint a t. igazságügyminister úr szájából hallottuk, hogy az Angliában őseredetü, — hogy a szóbeli és nyilvános igazságszolgáltatás nemcsak Angliában, de széles e világon őseredetü', mert tudvalevő, legalább a história engem arra tanít, hogy az igazságszolgáltatás korábbi keletű az emberiség történetében, mint az írás művészetének vagy mesterségének feltalálása. E szempontból, t. ház, a szóbeliség az igazságszolgáltatás terén mindenesetre ősi eredetű. Az, t. képviselőház, hogy a mai rendszer szellemében a szóbeliség, közvet-