Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-215

246 fis. orgüAgoB ülés 1898. májas 8-4ti, hétfőn. hogy az anyagi igazságnak megfelelő ítéletet hozzon az ő peres ügyében. Azt tehát, a mit a bíró az ítélet meghozá­sához szükségesnek talál, nem lehet függővé tenni a felek tetszésétől, mert ha a bíró az el­járásban pusztán kizárólag arra volna utalva, a mit a felek önkényt előterjesztenek, az esetre a peres felek nemcsak az ítéletnek alapját szol­gáltatnák, hanem többé-kevésbbé ők határoznák meg, hogy a bírói ítélet mennyiben közeledjék a valódi igazsághoz. A javaslat a bizonyítási rendszer tekinteté­ben teljesen szakit azzal a rendszerrel, melyet az 1868: LIV. t.-czikk a járásbírósági ügyekben követendőnek szab meg. Fölmentve érzem magam annak indokolása alól, hogy miért kellett a bizonyítékok szabad méltatásának rendszerét a javaslatba iktatni. Mert hisz oly eljárás, mely a felek közreműkö­désének elvén épül föl, a hol a felek személyes részvétele, a hozzájuk intézett kérdések, az azokra adott válaszaik, a pernek tulajdonképeni anyagát szolgáltatják, a hol e közreműködéssel kapcsolatba hozatnak a bizonyítási eszközök és azok felvételének eredménye; ott, a hol a per anyaga mintegy egészen és osztatlanul áll a bíró előtt: annak méltatását, a nyilatkozatok jelentőségét, a bizonyító eszközök erejét, nem lehet eleve meghatározott szabályokhoz kötni. Mennél tágabb köre jut a személyes közre­müködémek, mennél nagyobb azon eszközök száma, a melyeket a bizonyítás keretébe be lehet, és be kell vonni: annál nagyobb erővel lép önként előtérbe azon kívánság, hogy a mér­legelés nem törvényes szabályokhoz köttessék, hanem a bíró működésének független tárgyát 8 olgáitassa. Szabályozni kellett ennek folytán a javas­latban az okirat, a tanú- és a fél esküje általi bizonyítást. Bizonyítási szabályok, ha hosszabb időn át érvényben vannak, rendszerint gyökeret szoktak verni, és tagadhatatlanul a forgalmi életnek biz­tossága a legszorosabb összefüggésben áll ezen szabályokkal. Különösen figyelembe veendő az, midőn az okirat általi bizonyítás a törvényhozás által újra szabályoztatik, mert az a súly, és az a jelentő­ség, melyet jogrendszerünk az okiratnak mindig tulajdonított, kell, hogy óvatosságra késztesse a törvényhozót, aiidőn az eljárás egyik nemére nézve a szabad bizonyítás rendszerét lépteti életbe. A íötörekyés tehát az volt az okirat általi bizonyításnak, illetőleg az okirat bizonyító ere­jének meghatározásánál, hogy számoljunk a köz­felfogással, tartózkodjunk oly szabályok fel­állításától, a melyek a köztudatban visszhangot nem tudnának kelteni, és hogy átültessük az érvényes jogból mindazt, a mi magával a rend­szerrel és annak következményeivel ellentétben nem áll. A taitubizonyitást kimerítően és az 1868: LIV. törvényczikkben foglalt szabályoktól el­térően újra kellett megállapítani. A bizonyítékok szabad méltatása szükség­szertíleg maga után vonja azon személyek kö­rének kitágítását, kik tanukép kihallgathatok, mert azok a korlátozások, a melyeket a kötött bizonyítási rendszer ismer, teljesen elvesztik okadatoltságukat akkor, midőn a tanúvallomás szabadon, tekintettel a per körülményeire és a kifejtett tényekre, mérlegeltetik a bíró által. De a magyar jogi felfogásnak nem is felelt meg az a szűk, korlátolt kör, melyet az 1868: LIV. törvényezikkel vontunk. Mert bizonyítási rend­szerünkben a legalitás elve daczára, a kihall­gatható személyek köre mindig tágabb voir, é? az a szabályozás, mely az 1868: LIV. törvény­czikkben foglaltatik, visszaesést képez, amelyet az új bizonyítási, rendszerben fentartani nem lehet. A bizonyítási rendszer átalakulásának egyik leglényegesebb részét a javaslatnak azon intéz­kedései képezik, a melyek a feleknek eskü alatt kihallgatására vonatkoznak, és hívatva vannak a fő- és a pótesküvel bizonyítást helyet­tesíteni. Két indok volt főleg az, a mely törvény­hozási szempontból szükségessé tette az eskü általi bizonyítás elejtését azon alakban, me­lyet az érvényes jog ismer. Az egyik az a ta­pasztalat, a melyet e bizonyítási eszköz igénybe vétele folytán szereztünk. A sommás ügyek alapos tárgyalásának és elbírálásának akadá­lyul a bizonyítás ezen módja szolgált. A per tulajdonképeni elbírálása ezen bizonyíték alkal­mazása mellett a bíró keze alól kisiklik, és az eskü szövegezésének fortélyaiban a perviteli mesterség melegágyát találta. A másik indok pedig az, hogy egy oly eljárás, mely a felek személyes közreműködésé­nek elvén épül fel, a mely a valódi tényállást a felek kikérdezése által véli elérhetőnek, kell, hogy bizonyos esetekben e mellett még oly sanctioval is rendelkezhessék, a mely ezt a közreműködést olyanná teszi, hogy erre az adott esetben a bíró ítélete alapítható legyen. Perjoguuk fejlődésében az a felfogás, hogy az eskü általi bizonyítás fenn nem tartható, nem mai keletű. A mióta a világi bíróságok házassági ügyekben bíráskodnak, az eskü általi bizonyí­tást e perekből kizárták. Régebbi eljárásunk szerint a perek egész sorozata létezett, a hol esküvel nem volt szabad bizonyítani. És újabb

Next

/
Oldalképek
Tartalom