Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-206
| g *M. onsíágoi ttíés l§9t. ipriíí* 3&4n, M«rAáa. nek minimumát 600 forintra emelnők, mert hogy egyebet ne mondjak, mindjárt a népoktatás keretén belül ezentúl már jóval nagyobb összegekre lesz szükségünk, hogy a tanfelügyelői szervezetet is hatékonyabbá tegyük. Mert mit érnek a felemelt tanítói fizetések, ha nincs kellő ellenőrzés? Tehát nem állhatnánk meg a 4,270.000 forintnál; nem állítatnánk meg azért sem, mert íibban a perczben, n melyben a 600 forintos minimumot behoznók, az emberi természet és a parlamenti pártpolitika természete szerint előállanának az anyagi érdekek, a közigazgatás, a közegészségügy, a jogszolgáltatás, szóval minden közkormányzati ág szószólói, és hasonmérvű emelést igényelnének a maguk számára, már pedig oly kormány és oly parlamenti többség, mely ily áradatnak képes lenne ellenállni, nincs sehol Európában. Ehhez az kellene, hogy az egész nemzet értelmisége át legyen hatva azon tudattól, hogy a népnevelés szükségleteit a lehető legjobban kielégíteni oly követelmény, melyet fölébe kell helyezni minden egyéb közkormányzati szükségletnek. Ámde a rideg valóság másfelé irányítja az államférfiúi fölfogásokat; és bármily édes is a ragaszkodás az ideálhoz; szabad-e szemet hunyunk e rideg valóság kérlelhetetlen tényei előtt? S ezért azt hiszem, hogy az a 4,270.000 forint deficzit csakhamar felszaporodnék 15—20 millióra! S akkor fejünk felett úgy, mint a 70-es években, összecsapnának ismét a deficzit hullámai, és akkor minden erőnket ismét arra kellene fordítanunk, hogy mindent félretéve, visszaránthassuk az országot a tönk széléről. Visszatérne az a helyzet, melyben kénytelenek voltunk a csizmát is lehúzni a hivatalszolgák lábáról, és kénytelenek voltunk visszatartani a kishivatalnok betevő falatját. (Zaj a szélsőbalon.) Thaly Kálmán: Hanem a ministeri nyugdíjat megszavazták! Schvarcz Gyula: S akkor nem volnánk képesek megadni az államsegélyt, bármily minimumban állapítanánk meg ma, és kénytelenek volnánk redukálni a közoktatásra szánt milliókat. Nagy visszaesés volna ez, m<rt veszélyeztetné nemcsak népoktatásügyünket, és rászakadna tanítóinkra az egész vonalon a nyomor egész közvetlenségében: hanem valódi veszély volna a magyar nemzet alkotmányos életére is. Mert könnyen megtörténhetnék, hogy csakugyan előtérbe lépnének a retrográd elemek és Belgium példáját követve ígérnének a népnek olcsó kormányzatot, ígérnék és keresztül is vinnék megszüntetését minden oly intézménynek, mely a modern állameszme követelménye. Azt hiszem, ezt nem akarják önök sem. Ép ezért teljes készséggel hozzájárulok e törvényjavaslathoz, kivált a mélyen t. minister úr által előadott két móctositványnyal. Nem mondom, hogy ez teljesen kielégítő állapotot hozna, hiszen 1868-ban magam proponáltam a 400 frtos minimumot. De a most javaslatba hozott 300 frt a korpótlékkal együtt több, mint akkor az a 400 frt. (Zaj és ellenmondás a szésöbalon,) Ismétlem, hogy nem mondom én azt, hogy engemet teljesen kielégít ez a javaslat, de számolni kell a rideg valósággal is. (Helyeslés a jobboldalon.) Ne fessük túlsötétre a helyzetet; van nélkülözés, van nyomor tanítóságunk köreiben, én nem tagadom, nem is tagadtam soha ; de ne általánosítsuk ezt a nyomort az egész országra, az csak részleges, áz csak a tanítóság bizonyos köreiben létezik. (Elég az is! a szélső baloldalon.) á tanítók legnagyobb része tűrhető helyzetben van ma is, sőt egyrésze, ki fogom azonnal mutatni, nagyon tisztességes ellátásban részesül. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) Ne általánosítsuk tehát ezt a nyomort, ezt a nélkülözést az egész ország összes tanítóságára, a mint azí teszik a túlbuzgó erélyeskedés bajnokai és velük sztmben egészen más ezélra törekedve, a haza ellenségei, hanem nézzünk szemébe a helyzetnek, (Halljuk! Halljuk!) 1868 ban a népoktatási törvény megalkotásakor én voltam az, a ki a 400 frtos minimumot proponáltam. De az a 400 frtos minimum kevesebbet tett, mint ma a 300 frtos minimum a korpótlékkal és a 400 írtra jogosító módosítványnyal. (Derültség a bal- és szélsőbalon.) Méltóztassanak utána számítani, mennyit te~z az a minimum, melyet ezen törvényjavaslat kontemplál, betudva ebbe az igen t. minister úr által előadott két javaslatot. Thaly Kálmán: Ezt csak mo-t jelentette ki. Schvarcz Gyula: Akkor azon 400 frtos minimum mellé nem gondolt senki korpófclékot. (Helyeslés a jobboldalon. Zaj a szélsőbalon.) A<kor korpótlékról szó sem volt, tisztán, mereven, csak 400 írtról, most pedig van korpótlék, úgy, hogyha ma 300 frtot veszünk alapúi, az a szolgálati évek haladtával felemelkedik 510 frtra; és azon módosítvány értelmében, melyet az igen t. minister úr előadott, módjában lesz az egyházi iskolafentartó hatóságoknak az illető föltételek mellett sikeresen kérelmezni a minimumnak államsegély útján való kiegészítését 400 forintra. Azon felül azon tanítók, kiknek fizetése meghaladja a háromszáz frtot, ezen korpótlék hozzájárulásával nagyon is tisztességes állást fognak nyerni, a minthogy tűrhetővé fogja tenni az a korpótlék a 300 frt fizetésűéit helyzetét is. Annak beigazolására, hogy a nyomor csakugyan nem általános, miként azt hangoztatni szokták, mintha valamennyi magyar néptanító koldus lenne, méltóztassék megszívlelni azokat az adatokat.
