Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.
Ülésnapok - 1892-214
218 214. omágos liléi 189S. vazás. A kérdés az, méltóztatik-e a t. ház, a Linder György képviselő úr által beadott módosítyányt elfogadni: igen, vagy nem ? Szalay Károly: T. ház! . . . Elnök: Szavazás közben nem lehet a tárgyhoz szólni! Szalay Károly.* A kérdés feltevéséhez kívánok szólani. (Halljuk! Halljuk!) Ezen egész vita folyamán és a határozatok sor/m mindig az történt, hogy a házszabályoktól eltérőleg szavaztunk ; én tehát igen kérem a t. elnök urat, hogy ne a módosítványokat méltóztassék szavazás alá bocsátani, hanem először mindig az eredeti szöveget. (Helyeslés.) Elnök: Igaza van a képviselő urnak, de azt gondoltam, hogy így könnyebben megy a dolog, és elismerem, hogy inkább a gyakorlati érdeknek szolgáltam, nem pedig a házszabályok szigorúbb rendelkezéséhez ragaszkodtam. De ha a képviselő urak kívánják, vissza fogok térni a házszabályok szigorú megtartásához. Azt gondoltam, hogy midőn a módosítványt bocsátottam szavazás alá, a t. háznak tettein szolgálatot. De elismerem, hogy ez a házszabályokkal ellenkező eljárás volt, és mivel ez ellen méltóztatott kifogást tenni, tehát ezentúl nem a gyakorlati, hanem szorosan a házszabályok szerinti eljárást fogom követni. Kérdem tehát, méltóztatnak-e a 11. §-t eredeti szövegében elfogadni? (Igen! Nem!) A kik ellogadják, azokat kérem, méltóz tassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége az eredeti szöveget elfogadta. (Felkiáltások a szélsőbalon: Ellenpróbát kérünk!) Méltóztassanak belenyugodni, hogy nehézséget ne csináljunk, mert egyre megy, hogy a kérdést igy vagy amúgy teszem fel. (Felkiáltások : Mlenpróbát kérünk !) Kérem tehát, hogy a kik nem fogadják el az eredeti szöveget, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség az eredeti szöveget fogadta el. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa a 12. és 13. §-t, mélyek észrevétel nélkül elfogadtattak. Olvassa a 14. §-t). Fáy Gyula előadó : T. ház! Indítványozom, hogy e szakasz második bekezdésének e szavai után: »az ország törvényeit*, még ez szúrassák be: »és a képviselőház szolgálati szabályzatát*. Elnök: Kíván-e még valaki szólani? Ha nem, kijelentem, hogy e szakasz az előadó úr módosításával fogadtatott el. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa a 15. §-t, a mely észrevétel nélkül elfogadtatik. Olvassa a 16. §-t). májns 6-án, szombaton. fáy Gyula előadd: T. ház! Javaslom, hogy e szakasz első sorában e helyett: »erkölcsös életet*, ez tétessék: »fedhetlen életet.* (Helyeslés.) Elnök: Gondolom, méltóztatik a szakaszt ezen csak styláris módosítással elfogadni? (Helyeslés.) Elfogadtatik. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa a 17. §-t, a méli) észrevétel nélkül elfogadtatik. Olvassa a 18. § t). Hentaller Lajos jegyző: Hock János! Hock János: T. ház! A 18. §. olyat tartalmaz, a mi, mint szabály, meg nem állhat, s ha felolvasom, a t. ház is be fogja látni azt, hogy ez ezzel a szövegezéssel fenn nem tartható. E paragrafus ugyanis azt mondja, hogy a képviselőházi hivatalnokok semmi olyan állást nem foglalhatnak el, mely őket kötelességeik teljesítésében akadályozná, vagy »elfogúltakká« tehetné. (Derültség a bal- és szélső báloldalon.) Én nagyon helyesnek tartom, hogy a hivatalnok mellékfoglalkozásúi oly állást, mely őt kötelességei teljesítésében akadályozná, vagy állásával az illetőség szempontjából össze nem fér, ne foglalhasson el. De ki fogja megbírálni, még az elnök úr diseretionalis hatalma, sőt még a mellérendelt elnöki tanácsos sem fogja tudni, hogy mi teszi az illeti) hivatalnokot elfogulttá? (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Az elnök úr élesmegtalálja rögtön a vezetésben ez irányt, s tud annak határt szabni, de a vesék és a szivek rejtekeit vizsgálni egyedül az isten feladata. (Helyeslés bal felöl.) Minthogy ez valószínűleg csak sajtóhiba, van szerencsém benyújtani azt a módosítványt, hogy a 18. §. első bekezdésében ezen szavakat »vagy elfogultakká tehetné«, hagyassanak ki. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Kíván még valaki szólani? (Nem!) Minthogy senki sem kíván szólani, a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e kívánni, hogy a 18. §. ezen kihagyással fogadtassák el. (Igen!) A t. ház elfogadja a 18. §-t, de a harmadik sorból ezen szavak »vagy elfogultakká tehetné« ki hagyatnak. Következik a 19. §. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvasta a 19. §4). ^ Elnök: Az előadó úr fog szólani! Fáy Gyula előadó: T. ház! A 19. g. utolsó bekezdése arról intézkedik, hogy a fegyelmi vétségekről, a fegyelmi hatóság gyakorlásáról és a fegyelmi eljárásról ezen szabályrendelet VI. fejezete intézkedik. Kérem a t házat, hogy ezen bekezdést kihagyni méltóztassék. Elnök: Kíván valaki szólani? (Nem!) Minthogy senki sem kíván szólani, kijelentem,