Képviselőházi napló, 1892. XII. kötet • 1893. április 26–május 30.

Ülésnapok - 1892-211

148 §11. országos ülés !ÍS»8, május 3-én, fsaerdán. »tneghallotta a tanítók szavát« és igyekezett bebizonyítani az általam mondottakból, hogy én nem hallottam meg, és hogy következetlen lennék ahhoz, a mit azelőtt mondtam. Tartozom kijelenteni, ha ő meghallotta a tanítók szavát, én is meghallottam; ha neki van érintkezése tanítókkal, sokkal több tanítóval van érintkezésem nekem; ha Ő tett a tanítók érdekében valaha valamit, nem dicsekszem, de hivatkozom reá, hogy arra tehetségem szerint én is törekedtem. (Helyeslés.) Nem is az ellen szóltam, a mit a t. előttem szóló hangoztatott, hanem az ellen, — s ez kötelességem volt, — hogy így kerülő úton emeljük fel 600 frtra a minimumot (Zajos éllenmondások és felkiáltások: Ez nem személyes kérdés!) az egyes iskolafentartő felekezetek és hatóságok versenybe vonásával. Ez az, a mi ellen szóltam. Méltóztassék radikális úton megoldani a kérdést, t. i. az 1868 : XXXVIII. tcz. megváltoztatása által, akkor máskép fogok beszélni. Ezt kívántam megjegyezni. Elnök: Szólásra többé senki sincs feljegyezve. Kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha nem, a vitát bezárom. Most a minister úr fog szólani, azután Szinay Gyula képviseli) úrnak van zárszava, mint a kinek határozati javaslatát tíznél többen írták alá. Gr, Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az a kérdés, hogy a tanítók fizetésének minimuma minő legyen, már az általános vitában részletesen és behatóan megbeszéltetett. S minthogy az 1. §. feletti, most lefolyt vitában új érvvel nem találkoztam, és minthogy az általános vitában két ízben is volt alkalmam nyilatkozni : szerénytelenség volna tőlem, ha álláspontomat újra is hosszasan indokolnám. De a vita folyamában, kivált Bánó József t. képviselő úr, egy-két olyan nézetének adott kifejezést, melylyel foglalkoznom, — habár csak rövid ideig — kötelességem. (Halljuk! Halljuk!) Első sorban különösnek találta Bánó József t. képviselő úr, hogy a midőn e javaslat a közoktatásügyi bizottságban tárgyaltatott, akkor az egész vita tárgyát a törvényjavaslat pénzügyi része, illetőleg az a kérdés képezte, hogy mennyibe fog kerülni annak effektuálása, a mit a javaslat rendel, és nem látta a minister által akkor előtérbe tolva a felekezeti szempontot; most azonban, — szerinte — megfordítva áll a dolog: a minister háttérbe szorította a pénzügyi kérdési, és a felekezetek szempontjából tartja kívánatosnak és szükségesnek, hogy a minimum csak 300 írtban állapíttassák meg. Felette csodálkozom, hogy a képviselő úr, a kinek emlékező tehetsége kétségen kivül igen jó, arra nem emlékszik, hogy a közoktatásügyi bizottságban mily hangulatban, és mily körülmények közt folyt le a vita e törvényjavaslat felett Ha visszaemlékeznék, kétségkívül megmondaná ő is, hogy ott a felekezeti szempontot, és a felekezetekre való figyelmet és tekintetet nekem megvédenem nem volt szükséges, mert épen ellenkezőleg, a bizottság a felekezetek iránti figyelemben és tekintetben jóval túl akart menni azon, a mit én a törvényjavaslat szövegébe belefoglaltam volt, in specie azon összeg megállapításánál, a melyen felül kezdődnék az állam befolyása, jóval messzebb akart menni, mint én lehetségesnek tartottam. Ha számadatokat kivan a t. képviselő úr, azokkal is szolgálhatok. Úgy hiszem, egy fél ülést töltöttünk azzal, hogy azon kívánsággal wzemben kellett polemizálnunk, hogy 100 frtra akarták tenni azt az összeget, a melyen alul semmiféle befolyása sem lenne a segélyt nyújtó államnak a felekezetek iskoláira. Ily körülmények közt természetes, hogy a bizottságban semmi szükség sem volt arra, hogy én a felekezetekre való tekintetet vagy figyelmet megvédjem, mert ellenkezőleg, saját magam intentioit, az állam szükségszerű befolyását kellett megvédenem az ott uralkodó, szerintem túlságos, ily kívánalmakkal szemben. (Helyeslés.) A másik, a mit a képviselő úr mondott, az, hogy hiszen telt az állampénztár, a pénzügyminister úr maga jelentette ki minap, hogy igen jól állanak a mi pénzüo-yeiuk, nem lehet tehát azzal argumentálni, nem lehet arra hivatkozni, hogy kevés a pénzünk, és nem lehet a tanítóknak megadni azt. a mit a tanítók kivannak. T. ház! Abból, hogy a pénztár jelenleg tele van, abból, hogy az utolsó zárszámadások kedvezően záródtak, szerintem nem lehet azt következtetni, hogy az a jövő években épúgy leszen. (Zaj a hal és szélsőbalon. Halljuk! Halljuk! jobbról.) Sőt ellenkezőleg, — én megvagyok győződve, hogy a pénzügy minister úr engem nem fog desavoualni, — ha abban a tempóban tovább haladunk a költekezésben, mint a minőt megindítottunk az utolsó időben, akkor rövid idő múlva megint ott leszünk a pénzügyi helyzetben, a hol voltunk; (Igaz! Úgy van! jobbról. Nagy zaj a bal- és szélsőbalon.) akkor azután ismét előáll az a nagy deficit, (Halljuk! Halljuk!) a mely minden haladást megakaszt, és mely a közoktatás terén a lehető legnagyobb bajok szülője, mert itt megállani nem szabad, a deficit bekövetkezése esetén pedig meg kellene állani. (Zaj a bal- és szélsőbalon. Egy hang: A hadügy minister ne követeljen annyit!) Elnök: Ne méltóztassanak közbeszólni! Gr. Csáky Albin vallás- ós közoktatásügyi minister: A harmadik megjegyzés, melyet Bánó József t. képviselő úr kifogás-