Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.

Ülésnapok - 1892-192

gg 192. országos ülés 1S98. április 8-án, szombaton. négyszer annyi munkát végeznek, mint a közös hadseregbeli tisztek, fáradságukért jutalmukat el ne vehessék. Most említi fel a ininister úr jelentésében, a mit én már évekkel ezelőtt többször felhoztam, hogy a lovassági tisztek túlfárasztó és a munkában való túlcsigaztatás következtében rövid idő uralva fizikailag tönkremennek és szolgálatképtelenekké válnak. Azokkal a honvédlovassági tisztekkel, a kik az ujonczok két sorállományát, a lovasok két sorozatát kiképezték, és kiknek nemcsak a csendőrségi, hanem a gyalogsági tisztek számára a remondákat ki kellett képezni, a minister úrnak, ha a honvédségi intézményt igazán szívén hordja, nem lehetett volna megtennie azt, hogy a honvéd tiszteket szolgálati előléptetésükben, midőn kedvező chanceok mutatkoztak, a közös hadsereg tisztikarának előléptetésével egalizálja, párhuzamba hozza. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) S mivel eszközlik ezt? Egyfelől azzal, hogy a tiszteket inkább alsóbb rangban hagyják és magasabb működéssel bízzák meg, mintsem hogy az előléptetés a honvédségnél elő nyösebb legyen, mint a közös hadseregnél; másfelől áthoznak a közös hadseregből tiszteket a honvédségi tisztek elébe. Mi ennek a következése ? Az, hogy a honvédtisztek nem találják meg munkásságukért a megfelelő jutalmat, melyet megérdemelnek, tisztán azért, mert a honvédelmi minister úr nem egy önálló intézmény atyjának, gondozójának, képviselőjének és fentartójának tartja magát, hanem egyszerűen a közös hadügyministernek, a közös hadseregnek érdekeit mindig párhuzamosan szem előtt tartó kiküldöttjének, ki nem a nemzeti érdekeket ápolja, hanem a Bécsből jövő rendeleteket hajtja végre Magyarországon. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ismerni kell azon panaszokat, a melyek a honvéd tisztikarban általánosakká válnak. A tisztikarban egy különös széliem uralkodik, a mely nagyon kártékony, mert egy tisztikarban a pajtáskodásjiak, a barátságnak és kartársi köteléknek a legerősebben kell élnie, s abban a iiszrikarban, hol a denuntiatió, alattomos vádaskodás, hizelkedés, csúszás-mászás az előléptetésnek és kegyosztogatásnak egyik eszközzé vált, abban a tisztikarban a pajtáskodás szelleme, a bajtársi érzület meg van rontva, mert félve tekintenek egymásra, hogy ha titkos gondolataikat elmerik egymásnak árulni, nem lesznek-e azon gondolatnak áldozatává, nem lebznek-e denuntiálva és előléptetésükben hátráltatva. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Lehet, bogy a honvédelmi minister úrnak erről nincs tudomása, de elég az, hogy már a közfelfogásba ment át, hogy a honvédségnél ily sugdosások és árulkodások által valaki előléptetésében hátrányokat szenvedhet. Ezt meg kell szüntetni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A magyar tisztek közt őszinteségnek és nyíltságnak kell lenni. A magyar embernek természete az őszinteség és nyíltság, és ezen természetet, mely a katonának is saját ságos, természete, a katonának és fajunknak e természetét, nem szabad rendszeresen kiölni és kiirtani, A katonának ezen természetét, fajunknak ezen természetét nem szabad rendszeresen kiölni és kiirtani, mert ezáltal a hadseregnek védképessége, a hadseregnek a jó szelleme romlik meg. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ha a honvédséget, mint külön intézményt fogta volna fel a t. honvédelmi minister úr, akkor, — teljesen igaza van Ernuszt Kelemen t. képviselőtársamnak, — már a honvédség külön katonai bíráskodási törvénynyel bírna. Hisz, gondolom, a minister ár erre azt fogja mondani, hogy erre nincs szükség, mivel az van a törvényben, hogy a katonai büntető törvények alatt áll a honvédség. De nem azt teszi, hogy a közös hadsereg kebelében meghozott büntető törvények alatt állana, mert Magyarországnak katonai büntető törvényeket hozni, a katonai büntető eljárást szabályozni saját souverain jogát képezi, (Igaz! Úgy van! bal felől.) a mely jogot eddig senki kétségbe nem vont. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Azért én szerfelett megütköztem, mikor az igazságügyminister úr a múltkor azt mondotta, hogy a katonai büntető eljárás meghozatalánál ő csak a jogi tanácsos szerepére van hivatva. A magyar igazságügyminister kell, hogy a katonai büntető törvénykönyvre és a katonai büntető eljárásra vonatkozó törvényjavaslatokat előkészítse, 0 az igazságszolgáltatásnak őre. (Igás ! Úgy van! bal felől.) Az igazságszolgáltatásra vonatkozó törvényeket neki kell előkészítenie, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) nem pedig a honvédelmi minister urnak, a ki az igazságszolgáltatási teendőkkel nem foglalkozik, nem is foglalkozott, és az nem is képezi szakmáját. Hiszen erre nézve emelhet valaki kifogást, de figyelmeztetnem kell arra, hogy 1868-ban Horvát Boldizsár a képviselőház elé terjesztett egy törvényjavaslatot a katonai bíráskodásról, (Halljuk!) a melyet tárgyaltak is két napon át itt e házban, de két nap múlva, — épen az országgyűlés is vége felé közeledvén, — levette a minister a napirendről, mert a különböző pártok, és még Deák Ferencz részéről is a javaslattal szemben emelt igények olyanok voltak, hogy országgyűlés befejezéséig a minister azon igényeknek elfogadását vagy el nem fogadását és a törvényjavaslatnak újra szövegezését nem ígérhette meg, és 48 óra múlva ezen