Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.
Ülésnapok - 1892-196
178 188, omágM Hét ím. áprüis i3-An , e«Ht8rtfikéä. folyamodót utasítottak el. De a megtakarítás máshonnan is veszi forrását; onnan ugyanis, hogy a t. segélyegyleti bizottság az alapszabályokban meghatározott utasítások értelmébeu az utazási és temetkezési költségekből bizonyos összegeket reducal, vagyis nem szolgáltatja azt ki egészen. (Bálijuk! Halljuk!) Közel van a millenium. Ezen alkalomból minden magyarnak, mert annak előestéjén vagyunk, szíve fennen dobog fel ; lesznek látványosságok, lesz kiállításunk, meg fogjuk mutatni önmagunknak és a világnak, hogy annyi balküzdelem daczára, mely hazánkat ezer éven keresztül érte, mit tudtunk teremteni, azonban, bár én is a mellett vagyok, hogy kövessünk el mindent, a mi keblünket nemesítőleg emelheti, azt mondom mégis, hogy mindaddig, míg honvédeink éheznek, ne czifrálkodjunk. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Ne éhezzék 1848/9-iki honvédeink közül sem 1647, sem 651, vagyis 2000 főnél több egyén; de ne éhezzék, ne küzdjön a nyomorral egy sem; sőt tovább megyek, ne küzdjenek a nyomorral azok özvegyei sem, és épen azért én a segélyösszeget 200 000 forinttal feljebb óhajtom emelni, ugy, hogy az összeg már 1893-ra 500.000 forintban vétessék fel póthitel czímén. (HelyeJés a szélső baloldalon.) Föl kívánom emelni ezen összeget először azért, hogy egy honvéd se legyen nyugdíj, vagy segély nélkül, a ki arra rászorul; másodszor, hogy azon honvédek özvegyei közül egy se legyen olyan, a ki nyugdíjat, vagy legalább segélyt nem kapna; harmadszor fel kívánom emelni ez összeget 500.000 forintra azért is, hogy azoknak a honvédeknek, a kiknek talán alkotmányunkat is köszönhetjük, legyen legalább annyi nyugdíjuk, hogy abból, ha többet nem, legalább a mindennapi száraz kenyeret megszerezhessék. (Helyeslés a smélső baloldalon.) Mert hogyan állunk ma? Megtakarítanak egy évben 40.000 forintot, és kap egy honvéd naponta 5 krajezár nyugdíjat. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Szégyen!) Már most kérdem a t. házat, olyanok e a viszonyok Magyarországon, hogy egy napra 5 krból meglehessen élni, hogy lehetséges e ebből az élet fentartására elegendő kenyeret venni? Azért hozom fel, t. ház, csupán a közvitézeket, a közhonvédeket, mert hiszen tábornok nagyon kevés van közöttük, a túlnyomó rész közvitéz. Azt hiszem, t. ház, hogy ez ellen az óhaj ellen nem lehet senkinek kifogása. Legfeljebb a t. ministerelnök úr tehetne ez ellen pénzügyi szempontból kifogást; de azt hiszem, hogy a nemzeti becsület a fmánez-méileget mélyen le fogja nyomni; mert ez a tétel, az ily megszavazandó összeg csakugyan rövid ideig tartó átmeneti kiadás lesz. Tény ugyanis, hogy a nyugdíj csak a 65-ik életév betöltésével adatik meg. Már pedig tény az is, hogy a 65-ik életévtől a 70-ik életévig a legkisebb számítás szerint az emberiségnek 23°/o-a elhalálozik, a 70-ik évtől a 75 ik évig pedig 33°/o-a, tehát 56°/o. Úgy, hogy már 10 év múlva a segélyösszeg 40 egynehány százalékra apadna le. Ez a számítás minimalis és csalhatatlan, mert 17 angol biztosító társaság halálozási táblázatainak kimutatásából van merítve. A t. honvédelmi minister úrnak sem lehet ez ellen kifogása, mert ez nem ütközik a Gresammt-Monarcbie azon paragrafusaiba,a mélyeket t. honvédelmi minister úrnak Bécsből szoktak előírni. Ha pedig ezekbe nem ütközik, megmutatta azt már a, t. honvédelmi minister úr, hogy valahányszor lovagiasságról és jószívűségről volt szó, mindig készen állott; csak a legközelebb múlt napokban is fényes bizonyságát adta ennek. Azt hiszem, hogy nem ütközik ez a Gesammt-Monarclne azon paragrafusaiba, sem, a melyekkel szemben a nemzeti pártnak vezére, gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam csak nem régen is oly melegen követelte a legkisebb mértékű nemzeti aspiratiok érvényesítését. A t. képviselő úr, mint a koronának villámhárítója szólalt fel, és méltán. Mert midőn ezen aspiratiok megtestesítését mint mini malis követelményt állította fel, ezzel az egy ténynyel nagyobb szolgálatot tett a koronának, mint a t. kormány egész működésével. (Úgy van! Úgy van! a bai- és Síélső baloldalon.) Hogy meg fog-e ez a kérelem, ez a kívánság illetékes helyen hallgattatni, ezt a jövő fogja megmutatni. De bár történjék az ellenkezője, a nemzet ezen aspíratíoiról, a melyek különben is törvényileg vannak biztosítva, soha sem fog lemondani. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezek után bátor vagyok határozati javaslatomat benyújtani, kérve a t. házat és a t. kormányt, hogy méltóztassék azt elfogadni. (Élénk helyeslés a bal- és seélső baloldalon.) Elnök.* Fel fog olvastatni a határozati javaslat. Hentaller Lajos jegyző (olvassa): Határozati javaslat, beadja Kováts József. ^Útasíttatik a kormány, hogy az 1848—49. honvédek és azok özvegyeinek nyugdíja és segélyezése czímén a folyó 189á-ik évre az eddigi 300.000 forinthoz még 200.000 frtot vegyen fel a költségvetésbe póthitel czímén, s azt a következő évekb.n is irányozza elő mindaddig, míg aunak szüksége fen forog.« (Helyeslés a szélsőbalon.) B, Fejérváry Géza honvédelmi minister: T. ház! A mint méltóztatnak tudni, igen is a honvédelmi minister veszi fel a költségvetésbe azon összeget, mely évenként a régi honvédek segélyezésére fordíttatik, de ezen öiz-