Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.
Ülésnapok - 1892-189
ÍM. eruAfos filés, 1898. április í én, Merdte. 11 Az, hogy 100,000 ember itt álljon mint tartalékos, mint ä közös hadsereghez ti, ríozó, és keretek hiányában alkíilmazhatlan, a népfölkelés első soztályát pedig, vagy csak egyes népfölkelő zászlóaljakat is a háborúba belevigyünk, törvény szerint sem járja, fle katonai szempontból is föltétlenül elítélendő dolog Első sorban tehát arra kell törekednünk, és ha van pénz, arra kell fordítanunk, hogy a ma fennálló védszevvezetet tökéletesítsük. Nem akarom itt felsorolni az egyes formatiokat és az ahhoz szükséges számú legénységet és tiszteket. Mindez megvan, de mit untassam vele a t. házat? Már említettem, hogy 900.000 főnél több nem fér bele a hadsereg kereteibe, még az eset ben sem, ha a hadsereg szervezet szrrinti összes pótformatiokat számításba veszszük, azokat is, melyek ma még fenn sem állanak, és csak háború kitörése esetére lesznek felállítandók. Ez az egyik szempont, mely határozottan nem teszi kívánatossá, hogy a honvédelmi mieister úr a jövő költségvetésben a népfelkelés számára Maiiiicher-fegyvereket kérjen. Van azután még egy igen fontos követelmény (Halljuk! Halljuk!) úgy a közös hadseregre, mint a honvégségre vonatkozólag. Ez az altiszti kérdés megoldása. Ez elől elzárkózni nem lehet. Azt tudja minden ember, a ki csak némileg ismeri a hadsereget, a viszonyokat, s csak némileg ismeri az altiszti kötelességeket, hogy az altiszti nevelés mai módja meg nem felel. Az altisztnek kötelességei mai napság nagyon fontosak.Nem akarom én ittezeket elősorolni, mert hisz azok nem tartoznak ide, de azt bátran mondhatom, hogy az altiszt békében tulaj donképen a katonának dajkája, (Igaz! Úgy van! a szélső hátoldalon.) mert a tiszt csak oktatója. Nem akarok részletekbe boeaátkozni, csak azt a tényt említem fel, hogy háborúban az altiszt sokszor arra van hivatva, hogy a tiszt helyét pótolja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ma már, hogyha kénytelenek leszünk háború esetében az altisztekre ezrek életét rábízni, békében oda kell törekednünk, hogy az altisztek nevelése olyan legyen, a mely azt az altisztet azoo nehéz kötelességeknek megoldására, a melyek háborúban reá nehezednek, képessé teszi. Ma hogy állunk az altisztekkel ? MH az altisztek nagy része, mondhatnám, talán kevés kivétellel, azoknak kivételével, a kik további szolgálatra benn maradnak, 2—3-éves altisztek, 22 — 23 éves emberek. Azt hiszem, (Halljuk! Halljuk!) hogy mindenki beláthatja, hogy ezekre az alacsony korú és néhány éves altisztekre, ezrek életét bízni, egy kicsit könnyelmű dolog a mai világban s a mai háborús viszonvok közt. Mert, hogy ereáljuk ma az altiszteket? Szolgálatba lép az ujoncz. Miután a szolgálati idő rövid, a századparancsnok 3—4 hónap alatt kell, hogy kiszemelje az altiszteknek valókat. Ezt meg is teszi s.az alkalmasokat beállitja az altiszti iskolába s mikor azok már benn vannak az iskolában akkor derül ki, hogy sok a beállítottak közül alkalmatlan, mert 3~Í h'nap alatt egy embert kiismerni nem lehet. Hogy ezeket az iskolából kitegyék S újakká, olyanokkal pótolják, a kik esetleg megfelelnének, az teljesen lehetetlen, mert a rövid szolgálati idő ezt meg nem engedi és mert a mulasztottakat az újonnan beállított nem pótolhatja. Van még egy más dolog, mely igen nagy hátránynyal van az altisztek nevelésére. Ez abban áll, hogy minden közkatona azzal jön a hadsereghez, hogy csak valahogy altiszt ne legyen, mert tudja, hogyha nem lesz altiszt, tényleges szolgálatából Y 2 —1 évet elengednek, illetve 2 év után hazabocsátják, inig ha altiszt lesz. csak 3 évi szolgálat után mehet el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mindezekből az a tanulság, — és én azt hiszem, hogy ebben a t. honvédelmi minister úr is igazat ad nekem, — hogy a mai követelmények mellett, a melyeket az altisztektől megkívánunk, szükséges, hogy az altiszteknek legalább egy részénél élethivatás legyen a katonáskodás. Ha, t. ház, lesznek öregebb altiszteink, akkor azután ezen megbízható, jó és mindenképen megfelelő altisztekre bátorságosan bizhatjuk a honpolgárok életét és ezek egyúttal nagy részben hozzá fognak majd járulni a győzelemnek kivívásához. (Élénk helyeslés.) Hangsúlyozom, hogy ez határozottan szükséges és oly követelmény, a melyet elodázni már nem lehet. Ha pénz van, ez az első, és ennek okvetlen meg kel! előznie a népfelkelésnek Mannlicherrel való ellátását Igen helyesen cselekedné a hadügyi kormányzat meg a t. honvédelmi minister úr, ha ezen altiszti kérdést oldanák meg mindenekelőtt, és ez által intensivebbé tennék a hadsereg harczkészségét. Csak ennek eszközlése útin gondolhatunk arra, hogy a népfelkelést hozzak abba a helyzetbe, hogy az ellenség előtt megálihasson. Ezek után bátorkodom még a méneskarról is néhány szót szólani. (Halljuk! Halljuk!) A t. honvédelmi minister úr már évek óta azon kifogással áll a t. ház elé, hogy a méneskart ő nem veheti át a honvédség kötelékébe, kiilönö sen azért, mert éhez sok mesterember kell, és ha átveszi, a honvédségnek árt vele, mert esetleg a honvédlovasságtól kell a mesterembereket elvonnia. Szerintem, t. minister úr, (Halljuk! Halljuk!) mindig a leghelyesebb, ha az ember egyenesen megmondja, hogy miképen van a ' dolog, és nem hoz fel oly indokot, a mely egy-
