Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-176

176. országos ülés 1898. márczlns 9-én, csütörtökön. 71 Ugron Gábor: A ki hallgat, az benn maradhat! Asbóth János: . . . akkor, t. ház, azon politikának védelme igen gyenge lábon áll. (Élénk helyeslés és tetszés a szónok körüli padokon.) Nem az a renegát, ki meggyőződését kö­veti, hanem az, a ki megtagadja! (Helyeslések.) A minister úrnak februári pátense fölött ugyanaz a fatalitas lebeg, mint minden alkotá­sán és minden kezdeményezésén. Nem tudom, hogy a t. minister úrnak álmatlan "éjszakákon meg szokott-e jelenni, úgy mint III. Rikárdnak sátorában kezdeményezéseinek és alkotásainak hosszú felvonulása: egy nagy és merész alak, a katholikus autonómia kérdése, melyet a minis­ter úr 1889. május 20-iki nevezetes beszédében hosszú álmából felébresztett, és kiállított a köz­élet terére, azután egy enquetbeu eltemette, át­adta az elposványosodásnak és 1889. óta e kér­dés sem jobbra, sem balra nem haladt. Pedig, í. ház, ha a minister úrnak ma is az az állás­pontja, ha ma is óhajtja annak megvalósítását: lehet, hogy olyanok, a kik akkor, tekintettel az egyház lényegéből folyó episcopalis hatáskörre és a korona praerogativaira, ellenezték az auto­nómiát, ma a rájuk kényszerített önvédelmi harezban azért, hogy a kathoiikusok mobilizál­hassák és szervezhessék a világi elemeket, az autonómia mellett lesznek és a minister úr ezek támogatására is számíthatna. Egy másik alak, Magyarország herezeg­primása, kit a minister úr megfogott a feje báb­jánál, hogy — miként Sárosban vagy Szepes­ben a szolgabírókat transferálják, vagy mint a sakkfigurákat mozgatják — áthelyezze az ősrégi esztergomi érsekséget Budapestre. Ha a minis­ter úr e kérdéshez is több tájékozottsággal nyúlt volna.- előre tudta volna, mennyi az, ami megvalósítható, és a mi meg is van valósítva, és mi az, a mi csak compromittálja tekintélyét, melyet annyira szeret az állam tekintélyével összetéveszteni. (Zaj.) Egy másik alkotása a minister úrnak a kisdedóvodai törvény: egy nemes és üdvös intéz­kedés, ha nem az abstract állami omnipotentia alapján, de a szülői és egyéni szabad aka­ratnak respectálásával vitetik keresztül. Én nem tudom, hogy ezen törvény alapján hány kisded van már megmentve. Felfegyver­zett szemmel keresem azokat, de nem találom Tlialy Kálmán: Menjen Pozsonyba, ott megtalálja! Asbóth János: En nem tudom, hogy ezen kisdedóvodák a mi administrationk, és kivált a mi közegészségi állapotaink mellett, a melyek­ről annyit beszélünk, nem lesznek-e sok helyen fészkei a clifteritisnek. (Felkiáltások: Nem!) Én nem tudom, volt e szándéka a t. minister úrnak, hogy a kisdedóvódákat használja fel, mint a a magyarosítás egyik eszközét. De azt tudom, hogy a magyarosításnak csak egy módja van, és ez a magyar kultúra, a magyar hazafiságnak attractioja, zajtalan és ellenállhatatlan működése ; de minden oly tény, mely erőszakkal akar ebbe belenyúlni, azt az ellenállhatatlan attractiv erőt csak megakasztja, csak visszahathat, csak az ellenállást kelti fel. Midőn Helfy Ignácz képviselőtársunk nem régen beszélt azon okokról, a melyek miatt, utalva a kormány politikájára, monda, hogy el­vesztettük a szabad nemzetek rokonszenvét, ak­kor utalhatott volna erre a törvényjavaslatra is, melyet ellenünk használnak fel. Végre hosszú évtizedeken keresztül, 1868. előtt és 1868. után zavartalanul állott fenn ebben az országban a felekezetek közötti béke. Apró zeloták vitái [egy-egy csecsemő vallása felett nem voltak képesek megzavarni azt a békét. Ez volt magyar társadalmunk egyik ideális vonása, ez volt a mi büszkeségünk. Büszkeségünk volt, hogy a magyar kathoiikusok is kiállottak a protestáns pátenssel szemben, a protestánsok lelkiismereti szabadságának védelmére. (Igazi Úgy van! ) Ezen semmi által meg nem táma­dott és meg nem ingatott vallási békét akarta a t. minister úr megmenteni az ő februári ren­deletével. Ennek következménye az lett, hogy benne vagyunk immár három esztendeje egy felekezeti harezban, (Igás! Úgy van!) mely mindig ádázabb és ádázabb lesz. A t. minister úr fölött egy valóban aristo­telesi tragicum lebeg, a melynél fogva lehetet­len, hogy szánalmat és részvétet a legnagyobb mérvben ne erezzünk. (Mozgás a jobboldalon.) Soha több jó akarattal és nemes ambitióval minister nem foglalta el ministeri székét, ós mégis, t. ház, minden buzgalmának és jóakara­tának hajótörést kellett szenvednie. (Halljuk! Halljuk!) Az elkeresztelési rendeletre ma már egy szót is vesztegetni kár. Elég, ha a t. minis­ter úr két egyszerű kérdésre válaszol, igen-e vagy nem. (Halljuk! Halljuk!) Benn vau-e a tör­vényben, hogy az egyház lelkésze köteles azt a gyermeket, a kit szülei hozzá hoznak, hogy az egyházba vegye fel, a maga kezével átjátszani egy másik felekezethez? És ha nincs benn, és ha a t. minister úr hézagot látott ebben a tekin­tetben a törvényben, ha meg volt győződve, hogy ezen hézagot ki kell tölteni, azért van-e Magyarországnak törvényhozása, hogy ne oda forduljon a minister úr? Vagy azt hiszi, hogy Magyarországot ordonanceokkal lehet kormä­nvozni % Csakis azért nagyon fontos az a kérdés, mert valláspolitikai reformokat létesíteni mindig nehéz és kényes kérdés. Nem lehet azokat úgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom