Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-174

Ili, országos ülés 1898. wárezlns 7-én, kedden. 27 magára a közállapotokra, veszélyes nem csak a katholikusokra, kik a szétzüllés stádiumába jutottak, de veszélyes magára az államra is, s e politikának szomorú gyümölcseit a mostani bajokban eléggé érni látjuk. Az állam az egyházpolitika terén, tehát ezen ferde helyzetben administrálta a katholikusok belügyeit is, a mennyiben állami szempontból ezek administratio nélkül nem is maradhattak, s így történt, hogy esetről-esetre határoznia kellett a katholikusokat mélyen érintő belső ügyeik felett is a katholikusok nélkül, mert hisz corpus eatholicorum nem létezett, belevonattak ügyeik a törvényhozás terére, s csakhamar tapasztalnunk kellett, hogy míg minden felekezet tisztán belügyeit érintő kérdéseket önmaga végezteti és intézheti el saját testületében: a mi belügyeinket tárgyalhatja felekezeti különbség nélkül mindenki, sőt a vidéki administratioban már sok helyen annyira jutottunk a virilis intézmények folytán, hogy egyes városokban nem a katholikusok, de a virilista befolyásos protestánsok és zsidók döntik el, hogy ki legyen azon város katholikusainak plébánosa. És ma nem volnánk abban a helyzetben, hogy itt kizárólag egyházpolitikai kérdésekkel foglalkozzunk, és nem lennének azon helyzetben egyes főpapjaink, hogy itt, a hol nem is védhetik magukat, nyilvánosan megtámadtassanak. Engedjen meg Szalay Imre t. képviselőtársam,' én báró Hornig püspök urat azon ismerem, vele azonban közelebbi viszonyban nem vagyok, hogy személyes érdekkel gyanúsíthatnának midőn érdekében felszólalok, de rosszul esik nekem mint katholikusnak, hogy azon főpapot, a ki nincs jelen, és így nem védelmezheti magát, (Igás! Úgy van!) megtámadják, még pedig oly dolgokért, melyekben, ha ő itt volna, s védhetné magát, neki adnának igazat. De menjünk tovább. Hogy a cultusminister úr alaposan tanulmányozza e törvényt, meggyőződhetett volna arról, hogy az 1868: LIK. törvényczikk minden paragrafusát végrehajthatja, azok majd mindegyike büntetési és végrehajtási sanctioval bír egyedül a 12-ik paragrafus nem. Ha az okát kutatja a minister úr, azt is megtalálhatja; hisz itt e teremben is ülnek megélő jogforrások, a kik megmondhatják, hogy a törvényhozó hatalom e törvénynyel nem akart semmi mást, minthogy a vegyes házasságok kötésénél kiállított reversalisok végrehajtásához az állam ne adjon assistentiat, tagadja meg a netán kért végrehajtás közreműködését. (Mozgás jobb felől.) Ennyit akart és nem többet, ezért egy negatiot mondott ki, a midőn a reversalisokat érvényteleneknek nyilvánította, s nem állami akaratnak de állami óhajnak adott kifejezést, hogy a vegyes házasságokból származó gyermekeknél a fiú az apa, a leány az anya vallásában neveltessék. Tehát az állami akarat, a melyre az igen t. minister úr hivatkozik, s a melyre az egész kormány egyházpolitikáját alapítja, épen az ellenkezője annak, a mit a minister úr állít, mert az állam azon határozott akarata nyilvánul, hogy e törvény büntetési sanctioval s végrehajtási járadékkal ne bírjon; mert e törvény alkotója tudta jól, hogy a polgár lelkiismeretébe vágó dolgoknak a belső órzelemvilágba végrehajtót nem küldhet. íme tehát, t. ház, a mint a mostani zavarnak egyik kulcsát a katholikiis autonómia hiányában a több mint kilencz millió katholikus elem lassú szétzüllésében látom, úgy itt van a baj másik forrása: ezen végre nem hajtható törvény végrehajtási törekvésében van a másik kulcsa a mai egyházpolitikai viszálynak. A midőn az igen t. minister úr arról győződött meg, hogy az ő akarata és politikája hajó törést szenved, nem hallgatott a figyelmeztetésre, nem akarta látni a lejtőt, a hova e szerencsétlen politika juttatni fogja a nemzetet, ő rendeletének csak egy tévedését ismerte be: hogy e rendelet végrehajtása a katholikus papság oly dogmaticus elveibe ütközik, melynél fogva e rendelet reájuk nem octroyálható. A kisegítő utat abban találta, hogy behozza az állami anyakönyvvezetést, s igy az ő politikája mégis czélt ér, s mint ő magát kifejezte, a pert már amúgy is megnyervén, ily úton mégis az állam akarata érvényesül, s így az 1868 : L1II. törvényczikk 12 ik §-a, — melynek végrehajtási sanctioja nincs, melyet a kihágási törvény is hasztalan iparkodott végrehajtani, az állami akarat ott is illusoriusá lett, — ez úton nyer végrehajtást. Elmúlt egy év, de hogy ezen állami anyakönyvvezetés, — a minister úr modus vivendije, — miből fog állani, azt ma sem tudjuk, csak azt tudjuk az ő Ígéretéből, hogy mihelyt az állami iinyakönyvvezetésről szóló törvény életbe lépett, a rendeletet azonnal visszavonja. Eddig, t. ház, a minister úrnak tévedéseiben való makacs következetességét értem, mert az ő szempontjából az állami anyakönyvvezetés behozatala nem egyéb, mint az 1868 : LIII. törvényczikk 12. §-ának más módoui végrehajtása. A különbség csak az, hogy az anyakönyvek áttételére, melyet a katholikus lelkészek joggal megtagadtak, nem lesz szükség, mert az állami anyakönyvvezetők nyilvántartják, hogy az államakarat szerint osztályoztassék a vegyes házasságból született gyermekek vallási neveltetése. A másik pedig az, hogy az ő rendelete által 4,*