Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-183
183 orsüAgos fll^s 1898. T nyílik kilátása, Ez a kormánynyal tart, ezt teli át függetlennek nevezni nem lehet, és ez a rész, kérem alássan, a hebroni rózsák erszényére spekulál, és így teljesen éitem, hogy a t. kormány reformterveit lelkesedéssel pártolja. De nemcsak hibás a kormány vallásügyi terveinek elintézése, hanem egyszersmind eljárása is logikátlan; mert ugyan kérem, mire való csak egy pillanatra is annak a rendeletnek fentartása, a melyről bizonyos, hogy végre nem hajtható, és ezzel a hit- és lelkiismerethtí lelkészek büntetésén kívül egyéb ezél el nem érhető akkor, mikor ennek állítólagos alapját képező törvény is elvileg elejtetett, mert az gondolom, nem lehet állami ezél, hogy a disznók, szamarak, órák, tükrök árverései következtében egyre szaporodjék a Csáky-féle cultusministeri menageria és cultusministeri múzeum. Ezen rendelet keletkezésére vonatkozólag szívesen concedálom azt, hogy a cultusminister ár jóhiszemüleg járt el. Elismerem, hogy ezen rendelet alatt és keletkezése előtt történtek hibák, megsiratni való hibák a falakon kívül s a falakon belül, azonban vessünk fátyolt a múltakra. Én csak azt nem értem, hogy a cultusminister úr meggyőződvén arról, hogy rendelete a kívánt és általa intendalt czélt el nem éri, mert el nem érheti, mégis ragaszkodik folyton ezen rendelethez. Mert hiszen minden ember tulajdona hibázni... ,de tovább nem folytatom, a minister úr úgy is ismeri ezen latin eredetű közmondás folytatását. Azonban térjünk át a kormány reformprogrammjának egyik-másik pontjára. Latkóczy képviselő úr azt mondja, hogy a nevezett reformok a vallásközi béke, a haladás, szabadelvtíség és korszellem követelményei. Hogy az óhajtott békének és vallásos nyugalom helyreállításának helyes módozatai-e a t. kormány által jelzettek, arra talán már most is biztosan felelhetni; mert hiszen látható kinn az országban, hogy a tervek puszta jelzése is mily megható békét, egyetértést és nyugalmat teremtett mindenütt. A katholiknsok nagy része hitelvi okból ellenzi a polgári házasságot; protestáns atyánkfiai, mint feleslegest és olyat, melyre semmi szükségük nincs; mert hiszen nálunk lényegében már úgy is meg van, lévén felfogásuk szerint már ma is a házasság felbontható, polgári szerződés, s házassági pereik tényleg már ma is a polgári törvényszékek előtt folynak. Ok tehát nem tartják kárpótlásnak az 1868. évi LIIL, 12. §-ának eltörléséért annak megnyerését, a mivel tényleg ma is rendelkez nek. Viszont a katholikusok szintén ellenzik sérelmük olyan gyógyítását, mely csak egy új. nagyobb, sokkal fájóbb és jelentékenyen érzékenyebb sebet ütne a még egyre sajgó sebhelyén. rczins 18-án, szombato». .'. 25S Szóval azon szatócspolitika részvényeit, mely a bukott, pseudo liberalismust cserekereskedéssé akarja convertálni, nem igen akarják jegyezni sem a politikai, se a lelkiismereti börzén hazánk polgárai. Vannak ugyan tagadhatatlanul, kik őszintén lelkesednek a liberalismus nagy érdekeiért; csakhogy ezeknél is majdnem szerencsétlenség számba menő b,vj, hogy maguk sincsenek tisztában a liberalismus lényegével. Nem tudom, ugyanis, hogy gróf Andrássy Tivadar képviselő úr liberális férfiúnak tartja-e Istenben boldogult úratyját? Történetünk e nagy alakjáról mindig azt hallottam, hogy telivér liberális volt, s ő 1883-ban a főrendiházban tartott beszédjében tudjuk, hogy a polgári házasság ellen nyilatkozott. Igaz, hogy a cultusminister úr a minap gróf Andrássy Gyulára hivatkozva azt állította, hogy a boldogult nemes gróf csak a polgári házasság egyik nemére hivatkozott. Minden controversia elkerülése végett legjobb lesz idevonatkozó nyilatkozatát felolvasnom. Gróf Andrássy Gyula 1883-ban a polgári házasságra vonatkozólag így nyilatkozott: »A sors úgy akarta, — így szólott, — hogy számos évet töltöttem ép olyan országokban, a hol a polgári házasság be van hozva és megvallom, a kép, melyet ott láttam, egészen más benyomást tett reám, mint milyennek én magam is theoriában gondoltam. Nem akarom hosszasan ecsetelni, csak röviden mondom el azt a benyomást, melyet az ottani állapotok szemlélése reám tett. Ezen intézmény alatt csak két áramlat érzi magát kielégítve: az egyik az, mely vallást nem ismer és azzal az állam mindenhatóságát állítja szembe; a másik az, mely tolerantiát nem ismer, és tisztán csak a felekezeti szempontot állítja előtérbe. A két véglet igen, de a mi közte van, az ezen megoldás által megnyugtatást soha sem nyerhet. Tapasztaltam azt, hogy ezen intézmény a családokban, a társadalomban a türelmetlenséget, a vallási viszályt a legnagyobb mérvben fokozza, s azért őszintén megvallom, hogy én behozatalát nálunk nemcsak ma, de soha sem kívánom. Du nemcsak ez okból nem kívánom, h. nem még más okból is. A polgári házasságot, mint az a külföld némely államában létezik, az állami mindenhatóság és az egyházi mindenhatóság közti küzdelem szüleményének tartom. Ismétlem, a polgári házasság egy harcz szüleménye, melyben van egy győztes és van egy legyőzött fél. S bár minden ily harezban az utóbbi időkben az állam győz, az én meggyőződésem mégis az, hogy vallási kérdésekben a legrosszabb egyezség is sokkal jobb, mint a legfényesebb győzelem. És !iogy ott, a hol az egyik fél a másikat legyőzte, mind a
