Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-183

S5S 188. orsíágos fllés 189S m ftrefslns 18-in, szombatira. sújtott községeknek felsegélyezésére felajánlottal?, s felkértek, hogy hálás köszönetüket a képviselőház tudomására hozzam; ennélfogva kérem a t. házat, hogy ezt tudomásul venni méltóztassék. A ház a köszöneteket tudomásul veszi. Bemutatom az aradvidéki tanító-egyletnek Schvarcz Gyula a gömörmegyei tanítóegylet tornallyai köre tanítóinak Putnoky Mór, a papolcsi közeégi tanítóknak Kovács Albert, a györkényi ágost. ev. hitvallású tantestíí létnek Szluha István országgyűlési képviselők által beadóit kérvényét, a tanítói fizetések rendezése tárgyában. Tárgyalás és jelentéstétel védett kiadat nak a ház közoktatásügyi bizottságának. Az elnökségnek több bejelenteni valója nincs. Szombati nap lévén, fel fognak olvastatni az indítvány- és intcrpellatios könyvekben foglalt bejegyzések. Perczel Béni jegyző: Sem az interpellatios, sem az indítványkönyvben bejegyzés nem foglaltatik. Elnök: Következik a napirend : a vallás- és közoktatásügyi ministerium 1893-iki költségvetésének részletes tárgyalása. Molnár Antal jegyző: Központi igazgatás. Dolooi kb.dások: 49.000 írt. Hentaller Lajos jegyző: Vajay István! Víljay István: T. képviselőház! Az általános vitának tegnapelőtt, — hogyan is mondjam, hogy sértő ne legyek? — meglepetésszerű, váratlan berekesztése engem is azon kényszerű helyzetbe sodort, hogy az igazságügyminister és kormányelnök urak példájának nyomán itt utólag mondjam el egyes észrevételeimet. És ezt annál is inkább szükségesnek tartom, mert a vallásos közoktatásügyi minister űr a tegnapi vita folyamán, — megengedem, hogy jóhiszemüleg, — olyat állított, a mire felvilágosítólag kénytelen vagyok a helyreigazítás jogával élni. Állami létünk ezer éves fennállási nagy ünnepének küszöbén hazánk és nemzetünkre nézve mi sem kívánatosabb és ttdvösebb, mint a nemzeti visszavonás több százados átkának nyomasztó igáját alaposan lerázni. Ezer éves fennállásunkért ég felé röpítendő hálaimáink s énekeink hangjai közt nemcsak sértő dissonantiát idézne elő a szeretetlenség és czivódás folytatása, hanem a földgolyó művelt lakóit arról is szomorúan győzné meg, hogy egy ezer éves nemzet fiai egymást és államiságukat temetik. A nem csekély számú jóbarátok serege könnyezne ugyan valószínűleg- e felett, de a feles számú ellenség kaczagva tombolna örömében biztosan. Uraim, a mindnyájunk által óhajtott nemzeti egység alapfeltétele: a béke érdeke annyira fontos ügy, mely megérdemli a módozataival való foglalkozást. Ritkán éreztem az ügy érdekében az egyéni szenvedély elnyomásának és az önmegtagadásnak szükségét erősebben, mint épen most a társadalmi testvérharcz viharának zúgása közt, midőn egyrészről tudom, hogy a fentartani szükséges elvek feladása szóba sem jöhet, de érzem azt is, hogy egymás személye iránt türelmeseknek kell lennünk az emberi gyarlóságok legyőzhetésének legszélső határáig. S őszintén bevallom, hogy most fáj szívemnek, ha néha a mindenkit megnyerni hivatott szent szeretet zenéje helyett a harezi riadó kürtjét kedveltem. Az ügy érdekében ennélfogva nem is lehet czélom a nyilatkozatok és az események tárgyias kritikája helyett személyek reprehensiojába bocsátkozni. De valamint ez utóbbi nem lehet feladatom, úgy az előbbi jogát el nem engedhetem, mert az igazság kritikai keresése és megtalálása nélkül a kívánt béke el nem érhető, írva van ugyanis, hogy »az igazság és béke csókolóznak.« Országunk feldúlt nyugalmának és megzavart békéjének helyreállítására irányuló törekvéseink közt első követelmény a háborúság okainak kikutatása s eltávolítása. Ez által megszűnvén az ok, megszűnik az okozat is. Legelső kellék tehát a status quo aute helyreállítása, még pedig nem puszta elvi kijelentés, nem puszta Ígéret, hanem sürgős gyakorlati intézkedés által. A józan ész mellett ezt követeli a béke érdeke is. Vallási ós társadalmi békénk megzavarásának közvetlen oka, mint ez már több ízben kimondatott s elismertetett, az ismeretes 1890. évi február 26-iki, alkotmány- és törvényellenes cultusministeri rendelet, melyről ma már bizonyos, hogy végre nem hajtható, s a hites kötelességhű egyházi férfiak méltatlan lan üldöztetésén, és bírságolásán kivttl általa egyéb czél el nem érhető, mert sem a tiszta lelkiismeretet, sem az ezen alapuló szilárd akaratot, sem a szülők egyéni elhatározásának szabadságát erre kényszeríteni nem lehetett, E rendelet kibocsájtatása előtt, ha itt ott szórványosan voltak is ízetlen és kelletlenkedéBek, de ezek az ország vallásos békéjét fel nem dúlták. E rendelet előtt általános idylli béke és