Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-182
236 18 ' 2 ' *rsiágo» ülés 1898. m&rczius 17-éDj pénteken. igénybe a világi megkötés formáját, mentől ke vesebben legyenek hűtlenek az ő jogrendjéhez, midőn ehhez is alkalmazkodhatik az illető, fogna-e ebben mindig mértéket tartani ? Nem fogja e "depreeialni azt a másik egyenértékű házasságot? Nem fogja-e a hívők kedélyében, meggyőződésében aláásni ennek az egyenértékű másik házassági formának erkölcsi és általános hitelét? Helyes-e oly rendszerre építeni egy házassági jogot, a melyben az egyház csaknem taszítva van arra, hogy a hívőkbe azt a hitet ojtsa be, hogy kétféle házasság van, az egyik, mondjuk, a teljes érvényű házasság, a másik, ezen egyházi házasságnál alábbvaló, gyengébb oly valami, a mit a hívőknek keríílniök kellene? Holott az államnak, ha már jogrendet állít, feltétlenül meg kell azon az alapon állania, hogy a mi házasságot ő megenged, annak erkölcsileg és jogilag teljesen egyenlőnek kell lennie. ísem könnyen állhat elő az állapot, ha egymást kizáró módon helyezzük a két megkötési formát szem le, hogy az állam jogrendje folytonosan támadtatik, és minden házasságkötés úgy tűntettetik fel. mint demonstratio az állam vagy az egyház ellen! De nem is folytatom tovább, t. ház. Hiszen eljön az ideje, a mikor erről bővebben beszélhetünk. Csak azt mondom, hogy ha különösen kedvező viszonyok nem forognak fenn, ha az egyház tartós símúlására számítani nem lehet: helyes-e az intézményt ily alternatív formák közt létesíteni? A kötelező polgári megkötésnek eszméje egészen másra van építve, és ez az oka annak, a miért egyházi körökben, a hol komolyan foglalkoznak a dologgal, ezt kisebb rossznak tartják. Természetesen rossznak tartják mind a kettőt, ezt vitatni nem lehet, de a polgári megkötés kötelező formáját kisebb rossznak tartják. Megmondom, a kormány hogyan akarja ezt az eszmét keresztülvinni, erre nézve felvilágosítást adok. (Halljuk! Halljuk!) A kötelező polgári házasság eszméje egy szétválasztásra van építve, mely természetes is, helyes is, benne van még a mai törvényeinkben is, t. i. arra van építve, hogy a házasságnak, mint jogviszonynak jogi oldalát nem hozzuk ellentétbe, nem teszszük kizárólagossá, de megkülönböztetjük annak valláserkölcsi oldalától. A jogi oldal szabályozása, a család lévén a családjog összes rendszerének alapja, az állam feladata, a mely, souverenitása tudatában, sohasem fog arról lemondani, hogy a legfontosabb jogi intézményének kötelező polgári rendjét egyedül, civiljogi érvénynyel bíró rendjét önmaga állapítsa meg. Úgy, a mint mi e padokon fefogjuk e feladatot, nem szükséges és nem is akarunk ellentétet csinálni a házasság jogi intézményéből a házasság egyházi intézménye ellen, és nagy tévedés és hiba volna az egyház részéről is a házasság egyházi oldalát a jogintézménynyel ellentétbe hozni. Mihelyt az állam a maga jogkörébe vonja a házasság civilig jogi oldalát, ha helyesen akar eljárni, két maximát tart szem előtt. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy a valláslelkiismereti élet terén az egyházak legitim befolyását nemcsak hogy ki nem zárja, ellene nem működik, hanem elismeri ég szívesen látja. Nem valami szépítés kedvéért mondom ezt, s elmondom azon cardinalis okot, a mely bennünket ennek elfogadására birt. Ezen házassági jogviszonynak összes belső tartalma, az azzal létrejött consoitiuai omnis vitae, annak összes következményei olyanok, hogy az állam jogrendjének kényszerítő hatalma csak tökéletlen mértékben képes azt megvalósítani, és igen korlátolt eszű volna a? a civilis törvényhozó, a kinek, ha van mód nyújtva arra, hogy az egyház, a valláserkölcsi élet terén közreműködjék, s ha van mód nyújtva arra, hogy a civilis jogrendben a házasságot vallási és erkölcsi elvek áthassák, és azt emeljék, az abból folyó kötelességeket megnemesítsék, ha, mondom, erre mód van, és mégis nem ezt tartaná az elérendő, a szerencsés megoldásnak. Én a problémák sze rencsés megoldásának cs:vk ezt, és egyedül ezt tartom. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ez az elv érvényesül a házasság megkötése terén is. Jogi érvénynyel, természetesen, csak a polgárilag megkötött házasság birhat. De az egyházi megkötést nem akarjuk ellentétbe, egymást kizáró módon állítani a polgárival, mint a hova sodortatnék a faeultativ megkötési forma által. Meghagyjuk az egyházak valláslelkiismereti befolyását, meghagyjuk tanainak és hitelvének teljes alkalmazását e téren, és szívesen látjuk, ha a házasság vallási és erkölcsi emelésére közreműködik. Nem háborgatjuk a jurisdictioban, melyet hívei felett gyakorol, természetesen c^ak pro foro interna, a lelkiismeret terén. Ha az egyházi megkötési forma hozzájárul a polgárihoz, ebben nem egy idegen befolyás érvényesülését látjuk; mi ágy vagyunk meggyőződve, hogy kívánatos, és az esetek legtöbbjében lehetséges is, az állam jogrendje és az egyház valláserkölcsi befolyása közt a rokonszenves együttműködés a házasság szilárdsága, nemessége és tisztasága érdekében •, és ha az állami törvény végrehajtásánál épen nem szándékunk, és nem fog történni semmi, mi a híveket mesterségesen elidegenítené az egyházaktól, nemcsak a katholikus egyháztól, hanem bármely egyháztól: ezt óhajtjuk, ezt várjuk az egyház részéről is, és ezt a harmonicus és békés együttműködést a házasság felemelésére a polgári megkötés kötelező formája legjobban megengedi, és ha meg van a készség reá, teljes
