Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-181

204 ISI. ors/ágos Illés !89fl. mározins 18-án, esfttí?rt»kik. tehát, t. képviselőház, az általános polgári anyakönyveknek behozatala a t. vallás- és közoktatásügyi rainister úr szerint lehetetlen volt; mert »nem lehet* vagy »lehetetlen«, az gondolom, egy és ugyanaz, (Derültség bal felől) ugyanannak az évnek november havában az, általános polgári anyakönyvek behozatala képezi azon kormány-programmnak egyik cardinális pontját, melynek szakministere ismét csak az általam igen t. vallás- és közoktatási minister úr; sőt néhány nappal ezelőtt ezen intézmény létesítését nekünk, gr. Károlyi Sándor t. barátomnak tréfásan felelve, a legközelebbi fagyra, — reménylem közbevetőleg, hogy teljesülni fog óhajtása, és hogy nem lesz előbb fagy, mint a jövő télen (Derültség hal felől.) — tehát már 1894. január elsejére helyezte kilátásba. Én kérdem, hogy vájjon az átgondoltságnak és a kellő érlelésnek benyomását teszi-e egy oly politika, mely ugyan azt, a mit május havában lehetetlennek mondott, ugyanannak az évnek november havában programmjának cardinális pontjául mondja, (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) a nélkül, hogy idő közben a közigazgatási, vagy pénzügyi viszonyokban bármi lényeges változás állott volna be ? (Úgy van ! Úgy van! bal felöl.) A másik körülmény, mely már az előzményekből és magának a programmnak tartalmából e programra helyeseégét és átgondoltságát gyanússá teszi, az a mostoha elbánás, melyben a katholikus autonómiának kérdése részesült. (Úgy van! Úgy van ! a baloldalon.) T. ház! Igaz, hogy most igen kelletlenül és olyan alakban, mely temérdek kibúvót enged, a t. kormány magáévá tett egy határozati javaslatot, mely a katholikus autonómiának létesítését czéíozza. De midőn a t. kormány saját politikáját coneipiálta, midőn a képviselőház elé lépett egyházpolitikai programmja alapján és ebben kereste legfőbb létjogosultságát, akkor e programúiból a katholikus autonómia, mint kiegészítő rész, hiányzott. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Már csak nem tehetem fel, t. ház, hogy az ország lakosai közű! kileucz milliónak ezen nagy egydiázi érdeke a .t. kormány előtt oly csekélység volna, hogy azt kifelejtette programmjából. Ha pedig igazán felejdékenység alapján nem talált volna helyet a kormányprogramulban, nohát akkor annál jogosultabb a kritika a t kormány egész egyházpolitikai eljárása felett. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Ha viszont nem feledékenység alapján hanem ha czélzatosan nem vétetett fel e kérdés a t. kormány programmjába .... Wekerle Sándor minlsterelnök ós pénzügyminister: Czélzatosan! Gr. Apponyi Albert: És ha most azt látjuk, hogy ismét a t. kormány által kedvelt, Berzeviczy Albert t. barátom felfogása szerint helyes módszert követve, a külső nyomás, a parlamentben uralkodó közhangúlat idézte elő a kormány progra romjának e kibővítését, akkor ismét azon az úton vagyunk, a hol voltunk, hogy t. i. a kormányprogramul nem mintegy végzett, átgondolt politikai egész állott előttünk, hanem mint olyas valami, a mi változik, kiegészítést talál, a szerint, amint a parlament tényezői arra nyomást gyakorolnak. (Úgy van! Úgy van! Élénk tetszés a baloldalon.) És ha már a katholikus autonómia thémájáuál vagyunk, legyen szabad mindjárt itt megmondanom, hogy e kérdésről hogyan vélekedem. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Úgy vélekedem, t. ház, hogy az az egyházpolitika, mely a sznbadelvuség követelményeit az egész vonalon létesíteni akarja, és mely Magyarország katholikusai e jogos igényét és követelményét igno rálja, hogy ez az egyházpolitika annyira csonka, annyira nem öleli fel a kérdéseket, melyeket felölelni kell, annyira nem bizalmat gerjesztő, hogy a mennyiben itt valóban szándékosság volna, ég a mennyiben a t. kormány

7 minket meg nem győzne arról, hogy ezen ügyet habár utólag, de teljes erélylyel és jóakarattal felkarolni szándékozik, ez egymagában elegendő volna arra, hogy egyházpolitikája iránt bizalommal ne viseltessünk. (Zajos helyeslés a bal- és stélső baloldalon.) Én egyetértek a t. vallás- és közoktatási minister úrral abban, — hiszen kifejezést adtam ezen eszmének egy korábbi felszólalásomban is, — hogy nem képzelhetem a katholikus autonómiát máskép, mint képviseleti alapon. Ezt a kijelentést tehát örvendetes tudomásul veszem. De másrészt annak kihagyását a határozati javaslatból, melyet a kormány is magáévá tett, hogy a szervezés országos legyen, kétfélekép lehet magyarázni. Az egy ik magyarázat hivatalos magyarázat, hogy tudniillik ennek kimondása praejudiealna a katholikusok azon jogának, hogy a mennyiben az az állam érdekét nem érinti, maguk határozzák meg autonómiájuk formáit. Ezt a magyarázatot elfogadom. De ha e mellett az lappang, hogy talán maga a t. kormány nem akarja megengedni a katholikus autonómiának országos szervezését és országos központi orgánummal ellátását, az esetben, t. ház, minden jóakaratú nyilatkozat mellett a t. kormányban a katholikus autonómia ügyének ellenségét kellene látnom. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És a t. kormány állásfoglalását e kérdésben nem lehet magától elhárítani a katholikus közönség önrenlelkezési jogára való hivatkozás által. Lehetetlen, hogy a kezdeményezés, a megindulás e kérdésben mái-