Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-174

174. országos ülés 1898. márczlus 7-én, kedden. Í5 pontomnak értékét bármi tekintetben devalválni, vagy minha csak mentegetni akarnám egyházpolitikai elveimet. Nekem régi, és megállapodott meggyőződésem az, hogyha az 1848-iki törvények szelleméhez hívek akarunk maradni, ha a 48 iki törvényekben kimondottakat fokozatosan létesíteni akarjuk, akkor ebben az országban, hol annyi felekezet vegyesen egymás mellett van, a vallásfelekezeti egyenjogosúltságot csak úgy tudjuk biztosítani, ha azt, a mi az állam szükségletei és feladatai körébe tartozik, tisztán állami gondozásban részesítjük, a többiben pedig lehetőleg nagy szabadság adatik a vallásfelekezeteknek. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezen felfogásomnak, ezen nézetemnek, ezen meggyőződésemnek adtam kifejezést már 1884-ben, és pedig nyilvánosan akkorában, mikor a keresztények és zsidók közti házasságról szóló törvényjavaslat a főrendiházban tárgyaltatott; és így most némi elégtétellel mondhatom, hogy nem ötletszerííek azok az egyházpolitikai elvek, melyek alapján kiindultam, és melyek alapján az egyházpolitikai függő kérdéseket rendezni kívánjuk. Ennek folytán, t. ház, elvi álláspontom teljes integritásával foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy a jelenlegi helyzet tulajdonképen miként jött létre. Kétségtelen az, t. ház, hogy ezen helyzet kiindulási pontja az általam 1890-ben kibocsátott úgynevezett elkeresztelési rendelet. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ezt mondotta a tegnapi napon Horánszky Nándor t. képviselő úr, és ezt mondotta a mai napon Sághy Gyula t. képviselő úr, de különben is mindig csak ezt emlegetik. De hát miért legyen ez kiindulási pontja a jelen helyzetnek? Azért, mivel állítólag ez a rendelet ellentétben áll a kath. egyház hitelveivel, és ennek folytán a kath. egyház lelkészei által teljesíthető nem volt, minthogy hitelvekben transactionak helye nincsen, és ebből a conflictusból, mely ennek folytán állítólag a lelkészek közt támadt, folyt volna az egész baj. Én, t. ház, ismételve voltam bátor felemlí teni, hogy a mikor ezt az elkeresztelési rendeletet kibocsátottam, teljes jóhiszeműséggel cselekedtem, nemcsak, de egyúttal teljes tudatában annak is, hogy ezen rendeletnek kibocsátásával semmiféle hitelvet meg nem sértek. Minthogy azonban ezen állításom még mindig kétségbe vonatik, utóvégre kénytelen vagyok a t. háznak bemutatni azoa bizonyítókokat, a melyek rendelkezésemre állanak, és a melyek, azt gondolom, kétségen kívül fogják helyezni az én állításom valódiságát. (Halljuk! Halljuk!) Tudvalevő dolog, t. ház, hogy az elkeresz telési panaszesetek 1874-ben merültek fel, és 1874-től 1890-ig, valahányszor ily panaszeset az illető minister által elintéztetett, az elintézés mindig ugyanaz volt, és abból állott, hogy az illetékes egyházi főhatóság felhivatott, utasítsa az elkeresztelő lelkészt, hogy az az elkereszteltről szóló anyakönyvi kivonatot az illetékes más felekezetű lelkészhez küldje át. Igaz, hogy a rendelkezésre semmiféle válasz nem érkezett, minthogy azonban másrészről a panaszló fél nem ismételte panaszát, feltehető volt, hogy az illető egyházi hatóságok a rendelkezésnek eleget tettek. Szerencsére azonban, t. ház, érkeztek be válaszok is olyanok, a melyek a ministeri rendelet végrehajtásáról szólottak. Szerencsére, mondom, t. ház, azért, mert »verba volánt, scripta manent« és ezekből a válaszokból lesz most szerencsém a t. háznak egy pár mutatványt bemutatni. (Halljuk! Halljuk!) HoránSZky Nándor: Nagyon érdekes és szükséges! Gr. Csáky Albin vallás- ós közoktatásügyi minister: 1875-ben 2256. sz. alatt iktatva van egyeseknek válasza. (Fölkiáltások a szélső balon: Neoeket is kérünk!) Talán még arra is lesz szükség. Thaly Kálmán: A nélkül kár fölolvasni! (Halljuk! Halljuk!) Gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister (olvassa): A plébánosnak a mai kelettel meghagytam, hogy a szóban levő keresztség végrehajtásáról szóló jelentést a református lelkészhez áttegye. Egyúttal azon megjegyzést csatolom hozzá, hogy az illető plébános nyilatkozata szerint az említett leánygyermek az illető szülők kívánságára, és nem ellenzésök daczára kereszteltetett meg, és hogy a keresztségről szóló jelentés tőle nem követeltetett,* 1875-ben 10.825. sz. alatt egy püspök ezt irja: (Zaj a szélsőbalon és felkiáltások: Ki az! Halljuk! Halljuk! jobb felöl. Olvassa): »A nevezett lelkészt egyidejűleg oda utasítám, (Halljuk! Halljuk!) hogy jövőben hasonló esetek alkalmával magát mindig a törvényhez tartsa.« 1875. évben 24.950. sz. alatt ismét egy püspök jelenti, hogy (olvassa): »A plébánost mai nap oda utasítottam, hogy az ág. hitvallású férj és római katholikus nejének f. é. június 28-án született és a nevezett plébános által megkeresztelt figyermekét illetőleg a keresztelési jegyzéket az illető ev. lelkészi hivatalhoz küldje át.« 1875-ben 2f .684. sz, alatt egy püspök (Zaj a szélsőbalon és félkiáltások: Ki az! Halljuk ! Halljuk ! jobb felél.) így nyilatkozik (olvassa): »A plébánost oda utasítottam, hogy a református vallású nő leánygyermekének megkereszteléséről szóló anyakönyvi kivonatot az illető református lelkészhez átküldje.« 1875-ben 32.346. sz. alatt egy káptalani helynök jelenti, hogy a római katholikus lel-