Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-174
174. országos ülés 189 zésébe, s a helyett, hogy a társadalmat felekezeti különbség nélkül egyesíteni törekednék, annak felekezetek szerinti szétbontását mozdítja elő, akkor ezen kormánytól, az egyházpolitikai kérdéseknek megnyugvással eszközlendő megoldását, azt hiszem, nem túlzok, ha legalább is remélni nem tudom. S az ilyen eljárás semmi esetre sem lehet politikai böleseségnek sarkköve, mert az épúgy, mint az időpontok és viszonyok hibás megválasztása, még esetleg a magukban helyes elvek megvalósításának is áthághatatlan akadályokat gördíthet eléje. Valamint azt sem tudom, csak kulturharezot kívánt volna is felidézni, ha, — mondom, — ez lett volna is egyetlen czélja, amit különben nem tételezek fel, mert a leghelytelenebb önczél lett volna: hogyan képzeli magának ezt a harczot győzelmesen megvívni, egy magát régen leélt s csak nagyhangú jelszavakból élő olyan táborral, a melyben a közkatonák és generálisok rivalismusa viszálykodása dűl? Hogyan képzel ilyen hadsereget a győzelem reményével vinni a csatába ? ! En felteszem, hogy nem a harcz, hanem a béke volt a czélja a kormánynak. De ha ez volt a czélja, úgy az általa eddig követett út és irány a lehető legszerencsétlenebbül volt megválasztva, s a talajt annyira megrontotta, — bár megengedem, szándéktalanul, — hogy ezen kérdések kielégítő megoldása általa alig leszen már eszközölhető, s más kormány által is csak a talajnak megfelelő újabb előkészítése és a felizgatott kedélyeknek csak már a statusquo ante helyreállításával eszközölhető lecsillapítása után. És mindezeken felül, t. ház, még egy nagyon mélyreható aggályom van, melyet nem hagyhatok kifejezés nélkül, t. i. attól félek, hogy a kormány egyházpolitikai programmjának igen nagy ára van : a nemzeti követelményeknek háttérbe szorítása, azok megvalósításának legalább is hosszú időre való elejtése. Ezen következtetésre visz engem legalább azon folytonos kicsinylés is, melyet ezekkel szemben a kormánypadokról, különösen pedig a t. ministerelnök úr részéről minduntalan kifejteni hallunk. Hát meglehet, t. ház, hogy a t. túloldal szemében ez részemről talán naivitásnak tartatik, de nem tehetek róla, én a nemzeti állam kiépítését és szervezését, a nemzeti egységnek megalkotását, a nemzeti iránynak minden államintézményeinkben, tehát a közösökben is, a bennünket megillető határig-, fennálló törvényeink keretében és szellemében teljes érvényre juttatását fontosabb, sőt sürgősebb és első rangúbb kérdéseknek tekintem hazánkra, mint a tisztán hatalmi érdekből az egész vonalon felvetett egyházpolitikai kérdéseknek mindezek háttérbe szorításával és elejtésével való megoldását. >. márczius 7-éa, kedden, J 3 Mert habár elismerem azt, hogy házassági viszonyaink is, mint jeleztem, egy bizonyos irányban, mint már-már tarthatatlanok, mielőbbi rendezéstigényelnek, de ha azok mellett megélhettünk 25 éven keresztül a nélkül, hogy azt a lefolyt szabadelvű aera felvetette volna, akkor azt hiszem, még talán néhány évig szintén megélhetnénk vele, és inkább tudnám megtűrni ezen állapotnak még egy ideig fentartását, mintsem annak akár oly áron való megoldását, hogy a nemzetiségi viszályok által úgy is szétszaggatott társadalmunk még további felekezeti harczokba is bevitessék, és a nemzeti, egység még súlyosabb veszedelmekkel fenyegettessék, — akár pedig azon áron, hogy azon nemzeti követelményekről lemondjunk, melyek a, 67-diki alapon közjogi önállóságunk érvényesítése szempontjából okvetlenül megkívántatnak, és azon alapon jogosan meg is kívánhatok, a melyek nélkül a kiegyezés által biztosított állami függetlenségünk csonka maradna. Ha e kettő közt kell választanom, akkor részemről a nemzeti államnak kiépítését s annak minden irányban való megszilárdítását előbbre helyezem, mert ha ez el van érve, a nehézségek nagyobbik fele már amazok útjából is ezáltal el van hárítva. Ha azonban a t. kormány más nézetben van, ha aggodalmaimat nem osztja: hanem bízik egyházpolitikai programmjában, ám teljesítse kötelességét, lépjen elő módozatokkal és javaslatokkal, mert az a habozás, a melyet hiába iparkodik kétségbe vonni, legkevésbbé felel meg egy kormány méltóságának, és a parlamentárismus követelményeinek, mert hiszen létalapja széles kiterjedésű programmjának ezen részéhez fűződik, s ha azt most a t. ministerelnök úr elvitatni akarja: akkor önmagával jön ellenmondásba, mert hiszen más alkalommal maga mondotta, hogy a kormányválság oka a kötelező ; polgári házasság iránt feuforgott nézeteltérés volt, s létét, — kijelentették, — egyházpolitikai programmjának keresztülviteléhez kötötte. És elvitatni kívánt habozást és ingadozást, 9 az ebből folyó halogatást mutatnak azok a különböző stádiumok is, melyeken az ügy átment, az elkeresztelési rendelettői a partialis, és az általános állami anyakönyvek mai állapotáig, (Ügy van! bal felől.) a mi okozhatta épen, hogy báraSzapáry-kormány alatt az állami anyakönyvek beterjesztésére vonatkozó törvényjavaslat a múlt őszre lett Ígérve, s már benne vagyunk ugyszólva a tavaszban, és a beterjesztés még máig sem 1 történt meg; mert és csak nem lehet talán az 1 egyik kormánypárti lap azon állítását komolyan I venni, hogy ebben a t. kormányt a budgettárJ gyalás hosszadalmassága gátolja meg; hiszen a szakministerek állandóan csak saját budgetjük I tárgyalásánál, és nem a többiekénél is szoktak