Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-174
174. országos ülés 1898. márczins 7-én, kedden. 5 eddigi átlagos törlesztési idő 22 évre terjedt, a | jelenlegi pedig 32 évre állapíttatott meg, ez Összeg nem tekinthető ugyan egészen megtakarítottnak, dé képessé teszi a minister urat arra, hogy mindazon építkezéseknél, a melyek befejeztettek, oly mérvű megtakarításokat eszközöljön, melyek úgy az új építkezéseknél, valamint a még folyamatban levő építkezéseknél eszközlendő újabb beruházásokból származott terhek törlesztésére teljesen elegendők. Tekintve azonban azt, hogy az előirányzati többlet onnan származik, hogy az összes tudományos, közművelődési és tanintézeteknél igen örvendetes haladást tapasztalhatunk, valamint kellőleg indokoltatnak azon igények által is, melyek különösen a népoktatási szükségletekből mind sűrűbben felmerülnek; tekintve továbbá azt, hogy ezen költségvetésnek alagi berendezése a múlt éviekhez képest tetemesen megváltozott, és sokkal világosabban tünteti fel ennek a tárezának az összes pénzügyi kezelését, különösen pedig világosan tünteti fel azt is, hogy azon szűk határok közt, a melyek a minister úr rendelkezésére állanak, öszszes tanügyi érdekeink előmozdítását igen czélszertíen, és a legjobb eredménynyel segíti elő, a pénzügyi bizottság általánosságban elfogadásra ajánlja a költségvetést. (Helyeslés jobb felöl) Bernáth Dezső jegyző: Sághy Gyula! Sághy Gyula: T. ház! Felszólalásom bevezetéséül mindenekelőtt sajnálattal kell eonstatálnom, hogy egész politikai helyzetünkön, — mint ezt a csak most lefolyt indemnytási vita is mutatja, — még ma is az egyházpolitikai kérdések uralkodnak, és e miatt a tulajdonképeni kulturális kérdéseknek beható megvitatása minden valószínűség szerint megint csak a részletes tárgyalás alkalmára fog maradni. De, hogy ez így van, hogy az egyházpolitikai kérdések a legacutabb jelleget öltötték magukra, annak oka nem az ellenzék akadékoskodása, hanem tisztán és egyedül a kormány egyházpolitikájának fonáksága, a mely ezen kérdéseket talán ép oly előkészületlenül, mint szükség nélkül és időEzerűtlentíl vetette fel, és azoknak megoldását legalább gyakorlatilag a mai napig egy lépéssel sem volt képes előbbre vinni; sőt a bonyodalom és izgalom az új kormány egyházpolitikájának és eljárásának behatása folytán még csak növekedett és mind nagyobb arányokat ölt. Azért én ezen kérdéseknek megbeszélését a parlamentben a cultusbudget tárgyalása alkalmával nemcsak kikeríílhetetlennek, hanem szükségesnek is tartom, minthogy ezen kérdések az egész országot a közvélemény összes rétegeit, még magukat a törvényhatóságokat is folytonosan foglalkoztatják és izgalomban tartják. Azért csak képviselői állásomból folyó kötelességemnek vélek eleget tenni, mikor azok elől kitérni nem kívánok. De mindjárt itt megjegyzem, és ezt hangsúlyozni kívánom, hogy midőn e nézeteimnek kifejezést adok, pusztán egyéni meggyőződésemet és egyéni álláspontomat nyilvánítom, a mely egyes-egyedül nekem lesz csak betudható, és nem egyszersmind ama pártnak, a melyhez tartozni szerencsém van. (Halljuk! Halljuk!) T. ház ! A jelen kormány egyházpolitikája, nak tulajdonképeni kiindulási pontját az 1890február 26-ikí rendelet képezi, egyházpolitikájának egész képét pedig azon programmnyilatkozat foglalja magában, melyet a t. niinisterelnök úr a kormány elfoglalása alkalmával a t. ház előtt kifejtett, s a melyben nyilatkozik egyrészről magáról az úgynevezett elkeresztelési rendeletről azon irányban, hogy meddig szándékozik aztfentartani, illetőleg mily körülmények és feltételek mellett hajlandó azt visszavonni, de nyilatkozik egyúttal az állami anyakönyvek behozataláról, nyilatkozik a zsidó vallás receptiojárói, a vallás szabad gyakorlatáról, valamint végűi a kötelező polgári házasságról is. Ha tehát én a kormány egyházpolitikájának bírálatába bocsátkozni óhajtok, szükségkép ki kell terjeszkednem mindezen kérdésekre. Mielőtt azonban ezt tenném, még általánosságban azt kívánom előrebocsátani, hogy én sem az előbbeni kormány egyházpolitikájában, sem a mostani kormány egyházpolitikai programmjában nem látom azt a határozott megállapodást és ama körűitekintő, mély megfontolással megállapított megfelelő irányzatot, mely ezen kérdéseknek biztos és általánosan megnyugtató megoldására vezethetne. Sőt ellenkezőleg egyrészről ingadozást látok az előbbi és mostani kormánynak, mely csekély változással amazzal azonos, egyházpolitikájában, s egyrészt látom abban az eszmék bizonyos mérvű zavarát is, a mi talán ezen ingadozást is előidézi s egyúttal meg is magyarázza. Az igen t. cultusminister úr ugyan egy más alkalommal fényea szónoklatában úgy iparkodott a dolgot feltűntetni, mintha a kormány egyházpolitikai programmja semmi lényeges változáson sem ment volna keresztül, hanem csak kibővítést, továbbfejlesztést tapasztalt. Azonban íigy a t. cultusminister úrnak akkori, mint a t. ministerelnök úrnak tegnapi, elismerem, nagy önérzetről tanúskodó felszólalásaikkal sem sikerűit az ellenkező nézeteket, melyeknek már akkor s tegnap gr. Apponyi Albert és Horánszky Nándor t. képviselőtársaim kifejezést adtak, megczáfolni. De én e téren annál kevésbbé kívánom a t. minister urakkal a vitát tovább folytatni, mert azt hiszem, hogy fejtegetéseim folyamán ez irányú állításaiknak tarthatatlansága mindinkább ki fog derülni.
