Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-177

177. orsíágos ülés 1883. márczíus 10-éu, pénteken. - 99 ségével; minthogy szava messze, erősen hangzik, sokan, — mert egy bizonyos irányban szólt,— talán föl isfogják egyéniségét, tapsolva neki,és talán csakugyan azt hitték, hogy a politikai momentumok taglalásával egy hívatott egyéniség szólalt fel, a ki a királyival, nem tudom miféle lábon áll. (Élénk derültség jobb felöl.) És ha tovább megyünk, egy másik tévedését látjuk. A mint mondom, a honvédelmi ministeriumból kilépett; utóbb a Sennyey-párt előmozdítói között találjuk őt, Ez sem tartott sokáig, mert azt a kezet, n.ely őt oda besegítette, ott is meglehetősen keményen megczirógatta, ott is egy röpiratban válaszolt azon férfiúnak, akit tegnap megint dicsért! Onnét bejött a közös pénKÜgyministeriumba, a honnan átment, — mert mindenen keresztülment, — a külügyministeriumba, a melyet, persze nagy férfiú lévén, a delegatióban az első alkalommal megtámadott. Kisebb szerencsétlenségeiről, így a htóbsai csatáról szólni nem kívánok, ezt az erdélyiek jobban tudják; csak azt látom, hogy még önmagával is ellentétbe jutott, például most, a midőn új fázisba lépve, conservativ politikai szereplésre aspirál; mert hiszen egy régebben, 1875-ben megjelent röpiratában a »Közigazgatási Reformról« a többi közt ezeket írja: »A menynyiben tehát a concret viszonyok igénylik, és az állam viszonyai megengedik, a polgári házasság is a conservativ párt egyik programmpontja lesz, és ha az Andrássy-rendszernél csakis programmján volt, valószinű, hogy a conservativ párt meg is fogja valósítani.« Azt hiszem, hogy megköszöni a conservativ párt neki ezt a szíves imputatiút. Valószínűen ez is olyan alapos volt, mint a mit Tisza Kálmán t, képviselőről mondott ennek a római pápával való érintkezéséről, a mely állítást ma Tisza Kálmán t. képviselőtársam oly fényesen megczáfolt. (Derültség. Úgy van ! jobb felöl.) Ezzel befejezem beszédemet, csak azt kérném, hogy ne haladjunk tovább is ezen a nem helyes úton, itt a képviselőházban, mert, a hol iiisinuatiokkal, jellembe vágó momentumokkal való arczulcsapásokkal küzdenek egymás ellen, ott az ország sorsáról és az igazi munkáról, a mely/e pedig hívatva vagyunk, megfeledkezünk. A vallás- és közoktatásügyi ministerium budgetjét elfogadom, fentartván magamnak a jogot, hogy mindazt, a mi ezen ügyekre vonatkozólag szívemen fekszik, annak idejében elmondhassam. (Helyeslés jobb felöl.) Hentaller Lajos jegyző: Madarász Imre! r—-Madarász Imre: T. ház! Mindenek előtt kijelentem, hogy ellentétben az eddig felszólalt t. képviselőtársaim nagy többségével, beszédemben legnagyobbrészt tanügyi dolgokkal fogok foglalkozni. Jól tudom ugyan, hogy ez egyáltalában nem fog olyan közérdeklődéssel találkozni, mint a most épen felszínen levő egyházpolitikai kérdések vitatása. Én azonban mégis szükségesnék tartom, hogy a tanügyről is legyen most szó, (Úgy van! Úgy van! a bal- és ssélsö baloldalon.) mert akkor legalább nem fogunk abba a hibába esni, a mibe pl. esett tegnap Asbóth János t. képviselőtársam, midőn itt a közoktatásügyi tárcza költségvetésének tárgyalásánál felveti a kérdést, hogy hol vaunak az óvódák? Ha a t. képviselő úr foglalkozott volna azokkal, és elolvasta volna a minister úr jelentését, bizonyosan megtalálta volna, hol vannak azok, mert az első lapok egyikén, igaz, hogy nem oly nagy számban, vannak feltüntetve, de bis?.en azt tudni kell, hogy a kisdedóvodai törvény csak 1891-ben hozatott s még ezerekre és ezerekre megy azok száma, kik a kisdedóvodákat nem látogatják. Ez az oka annak, hogy a tankötelesek számának összeírását csak a múlt évben eszközölték. De, mint mondám, én tanügyi dolgokkal kívánok foglalkozni, és pedig ez alkalommal nem mással, mint az elemi iskolák tanügyével, a melyre nézve úgy vélekedem, ha annak lifí képét akarjuk látni és birni, különösen két oldalról kell figyelembe vennünk: anyagi és szellemi oldaláról, mert ha a keltő közül bármelyiket nem ismerjük, a kép azonnal tökéletlen, helytelen és hiányos lesz ; míg ellenben, ha mind a kettőt jól ismerjük, olyan tökéletes, olyan teljes képet nyerhetünk, melynél világos és homályos színek, mint a haladásnak és maradásnak jelei nyilván láthatók, nyilván észlelhetők. Ilyen ezélból, vagyis Magyarország közállapota hű képének feltűntetése végett készült kétségkívül a vallás- és közoktatásügyi minister úrnak 21-ik jelentése, mely nagy általánosságban tekintve, a czélnak lehetőleg meg is felelt. Ezen jelentésben közoktatásügyi állapotainknak anyagi oldalát azon statisztikai adatok képezik, melyek részint a kisdedóvódák, részint, az elemi népiskolák tanköteleseinek s ezek közül az épen tényleg iskolába járóknak számára, továbbá az óvódák, népiskolák, képezdék és az ezekben levő tantermek számára, maguknak a tanítóknak és képezdei tanároknak létszámára, s végül átalában közoktatásügyünkre fordított költségek mennyiségére vonatkoznak. Ha már most ezen statisztikai adatokat nézzük, el kell ismernünk, hogy bizonyos mérvű haladás, a fokozatos fejlődésnek jelei csaknem mindenütt tapasztalhatók, de mégis a legfőbb helyen, — hangsúlyozom a legfőbb helyen, vagy legalább igen sok helyen, —ezek a jelek csak neminek, néhol nagyon csekélynek, van olyan hely is, a hol épen semminek mondhatók. Ez utóbbit mondhatjuk különösen az elemi nép-