Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-160
160. országos illés 1868. február 18-An, szombaton. 75 lével. Kérdem a t. házat, méltózfrtnak-e ezt elfogadni ? Horánszky Nándor: A szavazás precisitása érdekében vagyok bátor egy megjegyzést tenni. Végeredményben nem bánom azt sem, ha az elnök úr által javaslatba hozott módon történik a szavazás; de nehogy ez praecedenst képezhessen, vagyok bátor felemlíteni azt, hogy Veszter Imre képviselő úr módosítványa nem áll ellentétben, hanem ahhoz csak módosítást tartalmaz; ily esetben pedig rendszerint úgy szoktunk szavazni, hogy szavazunk a bekezdésre, a mi nem zárja ki azt, hogy azzal ellentétben nem álló valamely módosítás elfogadtnssék. Ismétlem, a szavazás precisitása érdekében kívántam ezen megjegyzést megtenni, különben nekem mindegy, bármily módon történik a megszavazás. Elnök: Ha méltóztatnak kívánni, a kérdés így feltehető. Méltóztatnak hozzájárulni, hogy az első bekezdést,— magától értetvén, hogy a »rangosztály« helyett mindenütt »íizetési o«ztály« tétetik — Veszter Imre képviselő úr módosításával szemben bocsássam szavazás alá: igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik az első szakasz első bekezdését, szemben Veszter Imre képviselő úr módosításával, Hegedűs Sándor módosítása szerint elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik,) E szerint az 1. §. első bekezdése Hegedűs Sándor képviselő úr módosításával elfogadtatott s Veszter Imre képviselő úr indítványa elesett. (Zaj és felkiáltások a szélső baloldalon: Nem esett el!) Engedelmet kérek, de elesett, mert Horánszky Nándor képviselő úr maga is azt mondotta, hogy nincs kifogása az ellen, hogy a kérdés így tétessék fel, s csak a jövőre való tekintetből, nehogy ez praecedens legyen, kívánta megjegyzését megtenni, (Úgy van! jobb felől.) Különben, ha méltóztatnak kívánni, Veszter Imre képviselő úr módosítását külön is bocsáthatom szavazás alá. (Helyeslés a baloldalon. Mozgás jobbról.) Kérdem tehát a t. házat, kívánja-e, hogy a már elfogadott első bekezdésben e szavak után »állami tisztviselők*, a következő szavak tétessenek : »A kir. bírák és albírák, a kir. ügyészek, és alügyészek. a kir. jegyzők és aljegyzők kivételé vei.« (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik a már elfogadott első bekezdésbe az idézett szavakat betoldani kívánják,giuéltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége mellőzi e pótlást s így Veszter képviselő úr módosítása elesett. Következik a második bekezdés. Ezzel szemben Szalay Károly képviselő úr módosítvanyában azt javasolja, hogy az I., II., Hl. és IV. számok helyett a VIII., IX., X. és XI..« számok tétessenek. Méltóztatnak hozzájárulni, hogy az egyik szöveggel szemben tegyem föl a másikat? (Helyeslés jobb felől.) A kérdés tehát az lesz, méltóztatik-e a t. ház a második bekezdést Szalay Károly képviselő úr módosításával szemben a bizottsági szövegezés szerint Hegedűs Sándor képviselő úr módosításával elfogadni? (Helyeslés.) Ha igen: akkor Szalay Károly módosítványa elesett; ha nem: ez esetben Szalay Károly képviselő úr módosítványa elfogadtatott. (Helyeslés.) Kérdem tehát a t. házat, elfogadja-e a második bekezdést, Szalay Károly képviselő úr módosításával szemben az eredeti szövegezés szerint, Hegedűs Sándor képviselő úr módosításával: igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, kik azt elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a második bekezdést Hegedűs Sándor módosításával elfogadja, és így Szalay Károly módosítása elesett. Mielőtt áttérnénk Helfy Ignácz képviselő űr határozati javaslatára, méltóztassanak határozni a felett, hogy elfogadják-e az illető szakasz harmadik bekezdését, mely különben sem támadtatott meg: igen vagy nem? (Elfogadjuk!) E szerint a harmadik bekezdést elfogadottnak jelentem ki. (Helyeslés.) Végre következik a Helfy Ignácz képviselő úr határozati javaslata feletti döntés (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak kívánni, hogy az felöl vastapsok. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Igen!) Horváth Ádám jegyző (olvassa Helfy lg nács határozati javaslatát). Elnök: Méltóztatnak az imént felolvasott ezen határozati javaslatot elfogadni, igen, vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, kik azt elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik!) A ház többsége nem fogadta el a határozati javaslatot. T. ház! Az idő előrehaladt s ma még a kérvények is tárgyalandók, méltóztassanak hozzájárulni, hogy a tárgyalást a mai napon ne folytassuk. (Helyeslés.) A tárgyalás tehát most félbeszakíttatik s ezen törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása a hétfőn d. e. 10 órakor tartandó legközelebbi ülés napirendjére tűzetik ki. (Helyeslés.) Perczel Béni jegyző: Pálffy Elemér! Pálffy Elemér a zárszámadási bizottság előadója: T. ház! A zárszámadási bizottság az 1891-ik évi zárszámadást s ezzel kap10*