Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-171

lW. orsMgos fllés 1891 márczins 8-in, péntekért. 371 a külföldön védelmezze, hogy a hazájokkal való összeköttetést és a hozzátartozandóságot el ne felejtsék, és élénken emiékezetökben maradjon honfiúi kötelességök. Megtettem ezt akkor, midőn a belügyminister urat arra kértem, keressen utat és módot, hogy ezen kivándorlás rendes kerékvágásba tereitessék és az állam controllja lehetővé tétessék. Teszem azt most, midőn egyenesen a földmívelésügyi minister urat arra kérem, hogy tegyen meg minden lehetőt ezen visszás helyzet javítására. Előre kijelentem, hogy a mennyiszer fogok beszélni e tárgyban, annyiszor fogok felszólalni, a hányszor csak lehet és szükséges, (Helyeslés.) nem azért, hogy azokat, kik velem talán nincsenek ugyanazon véleményen, eapacitáljam, nem is azért, hogy vitába ereszkedjem, hanem teszem azért, mert én a saját magam által tapasztalt dolgokat és viszonyokat leplezetlenül akarom a t. ház színe elé hozni, (Helyeslés. Halljuk! Halljuk!) mert azt akarom, hogy mindenki Magyarországon ismerje e viszonyokat, és ezen viszonyok alapján konkludálhasson. (Halljuk! Halljuk! bal felől) Az előttem szóló képviselőtársaim majdnem kivétel nélkül a kivándorlás tényét, mint káró sat állítják fel, úgy közgazdasági, mint anyagi és morális tekintetben. Nagyor sajnálom, de én e tekintetben nem oszthatom teljesen nézetöket. Ezen nézet kizárólag a földbirtokos osztály nézete lehet, de itt nem a földbirtokos osztály helyzetének sanálásáról van szó; szó van arról, hogy oly helyzet teremtessék, hogy ezen kivándorlás ne legyen szükséges, hogy azok, kik ma a vándorbothoz nyúlnak, itthon is maradhassanak és itthon is megtalálhassák kereseteiket. (Helyeslés.) Ha csak egy-két évtizeddel tekintünk vissza, mindenkinek eszébe kell, hogy jusson az a nyomor, melyben a felvidék volt, pedig azt jólétnek nevezik. Rozzant viskóban lakott a földmíves, melyet át és átjárt a szél, becsapott az eső; (Halljuk! Halljuk! bal felöl.) rosszul táplálkozott és napról-napra húzta a nehéz igát, s végezte azt a nehéz munkát, melynek elégtelen gyümölcsével volt kénytelen életét tengetni. (Halljuk! Halljuk!) A szegény földmíves a kétségbeesésig dolgozott, de azért semmit sem nyert, mert nagyobb volt az életének fentartására szükséges kiadás, mint a bevétel. Kétségbeesett sorsának egyedüli enyhítője a pálinka, ennek pedig következménye a teljes eladósodás. A korcsmáros minden utat és módot felhasznál a földmíves kizsákmányolására; (Igaz! Úgy van! bal felöl.) és mindent megtesz, hogy teljesen tökretehesse a maga karmai közé kaparítkassa. Hányszor láttam a munkában teljesen elcsigázott embereket (Halljuk! Halljuk!) keservesen sírni, mert a korcsmáros őket utolsó KÍPva. NAPLÓ 1892—97. IX. KÖTET. vagyonukból, kis házikójukból, melyben családaik generatiokon és generatiokon keresztül laktak, kiüzé, mennyi volt az adóhátralék, melyet uianap már csak rossz híréből ismernek, s hányszor perdűlt meg egy esztendőben az executio nalis dob, helyrehozhatlan nyomort hagyva maga után ?! Ez volt uraim a felvidéken a vagyonosok által már csak azért is emlegetett úgynevezett »jólét«-nek valódi képe! Mert azon időben a napszám 15—25 krajezár volt. (Igaz! Ügy van! bal felöl.) Testben-lélekben tönkreteve, összetörve és nyakig adósságba merülve, koldusbotra juttatva ! S ime, ózok, a kik már teljesen ki voltak fosztva mindenükből, s kiknek elébb-utóbb, de minden bizonynyal el kellett volna veszniök, egyszerre és váratlanul egy új kereseti forrást találtak: munkát Amerikában! A legelső transportokat, melyek csak munkabíró férfiakból állottak, ágensek csalták ki, mert honnan is vették volna e szerencsétlenek a sok pénzt e nagy útra, melyre a kétségbeesés elszántsága vitte őket? Elmúlt pár hó, év, s lassan-lassan kezdtek a dollárok átszivárogni Európába, a földönfutó neje, családja lassan visszaváltja ősei elkótyavetyélt szerény hajiékát, kevés földet, majd még többet vesz hozzá, a pénz egyre jő, s végre megtér a páter familias, a családfő, ép erőben és egészségben, teli tárczával, melynek tartalmával drága pénzen földet, ismét csak földet aquiral, mert az ö szemében a föld az egyedüli biztos kapitális. És itt nem csalódom, ha Holló Lajos képviselőtársammal ellentétbe helyezkedem és állítom, hogy megfordítva nem egytized, de kéttized jő vissza és ismét megy ki. A kivándorlás azóta egyre nagyobb és nagyobb mérveket ölt, de lépést tart vele a föld értékének emelkedése s a lakosság vagyonbeli gyaranodása. Ha áll az, hogy az egyén anyagi jólététől, s az ennek következéskép megfelelő műveltségi fokozattól, — mert jólét nélkül nincs kultúra, — tételeztetik fel egy államnak a gazdasága, úgy az amerikai kivándorlás jótékony hatását nagy részben és ez idő szerint tagadni alig lehet. Holló Lajos, t. képviselőtársam a belügyministerium költségvetésének tárgyalása alkalmával indítványt formulázott az áttelepítésről. Legnagyobb sajnálattal mondhatom, hogy én az áttelepítést nem támogathatom. Mert egy oly vidékről, melyen túlnépesedés van, oly vidékre, a melyen munkáshiány van, az áttelepítés teljesen helyes és jogosult: de hogy egy oly vidéken, a melyen a munkáskéz hiánya épen a bajnak oka, a lakosság száma gyéríttessék, azt 48