Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-169
306 ÍÖ9. fipsüägos filés 189$, iaftreíítis l.éii, süeráin. nősen a tölgy gyei és fenyővel borított területeket lehet, mint jövedelmi alapot elfogadni. A nagymennyiségű erdőterület, jövedelmezőségének számításánál azt sem lehet elhallgatni, hogy az évenkint vágá< alá kerülő erdőterületből körülbelül 256.000 katasztrális hold jönne kitermelés alá, de az állam többet kihasználni, mint 14.872 kat. holdat, nem képes, és így 480 ezer holdnak megfelelő rész évenkint kihasználatlanul marad. Ezeket tekintve, én a kimutatott jövedelmet kielégítőne tartom, és ha tekintjük, hogy az 1891-iki jelentés szerint az összes erdők értéke 103 millió frtot tesz ki, én a többjövedelemre való[számítást helytelennek tartom, mert hisz erdeink nem arra valók, hogy állami erdeink pénzügyi tekintetben kizsákmányoltassauak. Mindenütt, a hol nagy gondot fordítanak az erdők mívelésére, azok fentartására, a törzsvagyon megóvására, ott az erdők jövedelme az utóbbi években fokozatosan lejebb szállt; hisz az erdőknek nem csak a jövedeliuezés czélia, hanem közgazdászati és mezőgazdasági érdekeket kell szolgálnia. A zárszámadások szerint, — mert azokat veszem alapúi, — a jövedelem volt 2,858.684 forint, a mi, 103 millió tőke értéket vévén, 2 1 /2 százalékos kamatozásnak felel meg, a mi elég is, mert ily nagy birtokot jobban jövedelmeztetni alig lehet. Mind a mellett természetes, hogy én is óhajtatiám, hogy az állami erdők, a közgazdászati érdekek sérelme nélkül, többet hajtsanak. De kérdés, mily módon lehetne ezt elérni? Az első mód az árak 'emelése lehetne. De ez nem tőlünk és a minister úrtól függ, mert hiísz a fa nemzetközi árú, melynek árát a külföldi verseny határozza meg, s itt aztán különösen hátrányos ránk nézve, a mit talán a minister úr nem fog elismerni, az Ausztriával való vámszövetség. Tény, hogy Gralieziából Beregen, Sároson, Ungon szabadon hozzák a fát Magyarországba és viszik Triesztig, itt bent is és ott is oly versenyt támasztva a magyar fának, mely az árakat igen lenyomja. Csak fenyőfában 1882—1891. átlag évenkint volt a behozatal 2,630.000 frt értékű fa, míg kivitelünk csak 1,961.000 frt értéket képvisel. Az érték meghatározásánál figyelembe veendő, hogy Magyarország egyes vidékein nagyon sok a fa, másutt pedig meg kevés: de azért nem mondhatjuk, szállítsák el tehát a fát azokra a vidékekre, a hol kevés van, s akkor az értéket mi határozzuk meg. így például a Dunántúl soha sem fog reflectalni a mármarosi fára, mert a közös vámterület folytán a külföldi fa szabadon hozatván piaczunkra, a stájer fát sokkal olcsóbban kapja. Tehát azt fogja fogyasztani. Volna még egy mód: a forda leszállítása; de ezt" határozottan perhorrescalom, sőt elisme réssel viseltetem a minister úr iránt azért, mert a fordát v. fenyőnél 80-ról 100 ra, a tölgynél 120-ról 140-re emelte fel, csak ily módon lehet a talaj termőségét megtartani, értékesebb fát produkálni, s a törzsvagyon az utódokra nézve biztosítva van A kiadás apasztásából sem akarhatjuk a jövedelmet fokozni. Az erdők tiszti személyzetének fizetését senki sem akarhatja leszállítani, mert hisz ezekkel a mostani fizetésrendezésnél is, mint a mostoha gyermekekkel bánt az állam. Az üzemi kiadásokat szintén nem akarhatjuk leszállítani, mert hisz ezek hasznos kiadások és növelik az állami vagyont. Végül itt volna a házi kezelés megszüntetése; ez meg épen a leghelytelenebb dolog, mert ez által sem a talaj termőképességét, sem az erdő jövedelmezőségét biztosítani nem lehet, mert azok az illetők, kiket az állami erdőkbe beeresztenek, minden módon igyekfznek jövedelmet szerezni és pusztítják az erdőket. Én, t. ház, noha a magam részéről is óhajtanám, hogy több jövedelmet produkáljunk, ezt a módot részemről nem helyeslem. De a dolognak egy másik oldala is van: szabad-e nekünk az állami erdőket tisztán pénzügyi tekintetek szerint megbírálni? Vájjon oly anyag-e ez, melyből nekünk csak jövedelmet kell szerezni? Volt erre már eset, a t. minister úr is fog talán emlékezni, hogy a 70-es évek elején nagy mennyiségű fák letárolásával akartak jövedelmet szerezni. Akkor az erdők a pénzügyministerium vezetése alatt állván, pénzügyi tekintetek tolattak előtérbe, s mi lett ennek eredménye? Az. hogy nagyon sok helyütt, pl. Mármaros vármegyében a fák nagy mennyisége elrothadt, és nem volt meg a pénzügyi eredmény sem. De, t. ház, akkor, mikor az erdők jövedelméről és az erdők kezeléséről szólunk, tekintetbe kell venni, hogy ennek micsoda hatása van más közgazdasági ágakra, és tekintetbe kell venni, micsoda feladata van az erdőknek általában. A kormánytól első sorban azt várom, sőt a nemzet érdekében követelem, hogy a pénzügyi tekintetek kellő tekintetbe vételével ugyan első sorban ezen nagy érdekek megóvására fordítsa figyelmét. Hiszen, t. ház, a mezőgazdasági talaj megóvása, mint előbb igen helyesen mondta Andreánszky Gábor t. barátom, attól függ, hogy az erdő ki ne írfcassék, és nagyon helyes az a kifejezés, hogy az erdő olyan, mint a szivacs, magába, vonja leveleivel, talajával is a nedvességet, a viz lefolyását meglassítja és éghajlati viszonyainkra is befolyással van. Hogy ha egy ephemer jövedelemtől talán elcsábíttatva, még nagyobb jövedelmet akarunk előteremteni akként, hogy az erdők, ha bár csak
