Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-169

1«#. »Tsj!áf»s «les mi HikiMüi* 1-én, s&efááli §()§ számban. Hogy ez az eredmény eléressék, arra ugyancsak ezen kimutatás szerint 5,973.000 frt árú fa szándékoltatik értékesíttetni ez évben. TehíU körülbelül nem egészen ye-od része a nyers bevételnek az, a mi a kezelés után, mint tiszta jövedelem, az eladásból fenmarad. Én ezen összeget oly csekélynek tartom, hogy ez indít arra, hogy felszólaljak a t. ház­ban, és főkép azért, hogy rámutassak arra, a mi hitem szerint ezen jövedelemnek nagyon cse­kély voltát előidézi. (Halljuk! Halljuk!) A kincstári erdőkből óriási mennyiségű fa­anyag vétetik ki évenkint, és hogy ezen 5,973.000 frt bruttó bevétel milyen áron éretik el, annak alig lehet világosabb bizonysága, mint az, hogy egyes hosszú lejáratú szerződések által a kincstár csak 60 krajczárt, sőt még ennék is kexesebbet kap egy űrméter fáért, és ebből ki­számíthatjuk, hogy mily kincset adunk oda, hogy 947.000 frt jövedelemmel szaporodjék az állam bevétele. (Űgy van! Űgy van!) Az okot az értékesítés módjában találom, mely teljesen elhibázott. Á kincstár háromféle módon értékesíti erdő­termékeit. Az egyig mód a tarifák szerinti házi eladás. E szerint a kincstári telepeken vagy raktárakon összehalmozott fa egy elö're meg­határozott, minden uradalomban külön-külön megállapított tarifa szerint adatik el azoknak, a kik épen jelentkeznek. Az egyik kap egy öl, a másik egy íírköbméter fát, a harmadik ezer zsindelyt, szóval kinek a mi s a mennyi tetszik a tarifa szerint. Ez ellen más kifogás nem emel­hető, mint az, hogy az eladás a telepeken nem íízlet, hanem hivatalszerüleg történik. Hogy csak egyet említsek, télen a vevő 10 — 15 kilo­méternyi távolságról bejön, megérkezik a kin es­tári raktárhoz vagy telephez, mondjuk 10 órára, akkor várnia kell, míg a többivel végeznek; 12 órakor becsukják előtte a kincstári hivatal ajtaját, két óráig várhat. Ha téli időben estére haza akar érkezni, már egy órakor el kell indul­nia. Hogy e kellemetlenségeknek ne legyen ki­téve, nem vesz a kincstártól, hanem ugyanazt a fát megveszi drágábban attól a vállalkozótól, a ki a kincstártól tarifa szerint megveszi a fát, átviszi a szomszédba és ott eladja drágán. Ezt tajmsztaljuk minden kincstári raktárnál, és ennek tisztán csak az az oka, hogy a dolog a kincbtár által nem íízletszeiííen kezeltetik, hanem azok az urak, a kik ott vannak, hivatalnokok, a kik nem sokat törődnek az üzlet érdekeivel, de meg a publikummal sem. (Űgy van! bal felől.) A második módja a kincstári fa értékesí­tésének az árverés útján való értékesítés. Ez kétfélekép történik. Vagy a helyszínén, az erdők­ben történik az árverés, a hol rendesen csak a hagyoncz-fák, de néha egész telepek is eladat­nak. Ott a kikiáltás élő szóval történik az előre megállapítot becsár alapján, az ígéret is szóval tétetik, s a fizetés rögtön teljesíttetik. Ennél semmiféle visszaélést nem képzelek. Az értékesítésnek másik módja, midőn nagyobb területek adatnak el ajánlat, u. n. offertek útján. Az értékesítés e módjánál már a leg­tágabb köríí visszaélések történnek, mert ha egy ajánlati tárgyalás megtartatik, annak fel­tételei időközben, gyakran az árverést közvet­lenül megelőzőleg, néha az offert-tárgyalás alatt is a feltételek megváltoztattatnak. Aztán, mikor már az offert-tárgyalás teljesen be van fejezve, akkor utóajánlatok fogadtatnak el, és a leg­többet ígérő sohasem lehet bizonyos a felől, hogy meg is kapja-e azt, a miért legtöbbet ígért. Erre példákat hozhatok fel, s ha a t. mi­nister úr p- rancsolja, rendelkezésére állanak azok. Az értékesítésnek ezt a módját teljesen elhibázottnak tartom, mert leszállítja a kincs­tári fa eladására kituzöttoffert tárgyalások és lici­tatiók hitelét. Ez offert-tárgyalásokon csak az jelenik meg, a ki Papiermannnak megy oda, vagy a ki előre biztosítva van, hogy ő kap valamit, még ha nem is a legtöbbet ígérte érte. Hogy pedig ez csakugyan elhibázott, arra vilá­gosabb bizonyítékot nem hozhatok fel, mint Szapáry földmívelési minister úrnak 1890-ben ugyancsak a budgct-tárgyalás alkalmával e tárgyban adott válaszát, a mely így szól: »A mi végre az erdőtermékek értékesítését illeti, határozottan kijelentem, hogy az értékesítés különböző nemei közül a nyilvános árlejtési tárgyalást tartom a leghelyesebbnek; e mellett ÚJÍV a kincstár, mint a nagyközönség érdeke ki­elégíthető, és ígérem, hogy a kormány ezután ehhez fog ragaszkodni. Hogy pedig az árlejtés­nek hitele is legyen, gondoskodni fogok arról, hogy utóajánlatok ne fogadtassanak el; (Helyeslés a szélsőbalon.) a feltételek előzetesei állapíttas sanak meg, és az árlejtés előtt megállapított feltérelektől eltérés időközben ne történjék. (Élénk helyeslés bal felöl.) Ezzel vélem leginkább elérhetőnek azt, hogy a nyilvános árlejtések hitele biztosíttassák.* (Helyeslés a baloldalon.) Madarász József: í?y kellene lenni! Bernáth Dezső: De eddig még nincs így. A faértékesítés harmadik módja a hosszú lejáratú szerződés az ú n. fabárókkal köt tt üzletek. Ezt tartom az összes értékesítési módok legutolsójának, mert a kincstár keze megköt­tetik, és pedig nem azért, hogy az országra nézve hasznos, egyes iparvállalatok fejlesztése mozdíttassék elő, hanem tisztán csak azért, hogy az illető nagykereskedők fix árakon haphassa­l nak fát, és dominálhassák az apróbb keres­! kedők által meg nem közelíthető piaezot. Tlyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom