Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-168

284 I6f. országos ülés 18M. február »-än, kedd#n. óta folytonos fejlődésben vannak, annyira, hogy további prosperálásukra a legbiztosabb garantíát nyújthatják. (Helyeslés a jobboldalon.) Hivatkozhatom ennek bebizonyítására ama körülményre, hogy a földbirtok éríéke óriási mértékben emelkedett, s hogy ezzel együtt megfelelő mértékben emelkedtek a haszonbéri díjak is. Ha itt azzal az ellenvetéssel találkozhatnánk, hogy a földbirtok értékének emelkedése szoros kapcsolatban áll az általános kamatviszonyokkal, ágy másrészt merem állítani, hogy ez az ellenvetés a haszonbérösszegek emelkedésére nem vonatkozhatik, mert ezt csak az által lehet elérni, ha a földek hozama is emelkedik, azaz, ha a belterjes és rationabilis gazdaság mentől nagyobb mértékben terjed az országban. (Helyeslés jobb felöl. ) Ezzel karöltve látjuk azt is, hogy épen Jöldmíveléssel foglalkozó népünk anyagi helyzete az utóbbi időben tetemesen javált; látjuk, hogy a kényszereladások, melyek 10—20 év előtt a hivatalos lapnak sok ívre menő hasábjait teljesen megtöltötték, most már csak sporadice fordulnak elő; látjuk, hogy az adóhátralékok, melyek húsz év előtt még óriási nagy összege ket tettek ki, évről-évre folytonosan apadnak, a mellett, hogy még az adóhátralékokkal a folyó járandóságok is mind kielégítésben részesülnek Pedig mostoha helyzet forgott fenn e tekintetben, a mely abban nyilatkozott, hogy a gabonaárak tetemes mértékben sülyedíek, a minek megváltoztatására nem tehetünk semmit. És, t. ház. ha a földülíveléssel foglalkozóknak állapotáról szabad következtetést vonni egyáltalában magára földmívelési és mezőgazdasági viszonyainkra: ágy az a következtetés, a mit ebből lehet vonni általános mezőgazdasági ^állapotunkra, más, mint kedvező, nem lehet. És nem ingat meg engem az a hivatkozás, melyet több szónok a kivándorlásra és a földmíves muukászavargásokra tett. Mert, ha nem is tagadom azt, hogy a kivándorlást ulyan bajnak tartom, melynek orvoslására minden eszközt fel kell használni, másrészt tagadom, hogy a kivándorlás épen földmívelési helyzetünkben lelné gyökereit. Hiszen, ha az európai államok kivándorlási statisztikáját szemügyre vesszük, azt látjuk, hogy Néinetországlnm az utóbbi öt év átlaga szerint évenkint kivándorolt 120.000 ember. Olaszországban £00.000, Angolországban magában pedig 300.000 emberre megy évenkint a kivándorlók száma; míg ellenben Törökországban és Oroszországban említésre méltó önkénytes kivándorlás nem fordul elő. Ha tehát a kivándorlás a mezőgazdasági viszonyok kedvezőtlen helyzetének eredménye lenne, úgy ebből az következnék, hogy a legirigylésre méltóbb állapotok épen Törökországban és Oroszországban vannak. Én azt hiszem, hogyha egyáltalában tekin* tétbe veszszük azt, hogy a kivándorlások épen azon országban fordulnak elő legnagyobb mértékben, a hol a civilisatio a legnagyobb fokra emelkedett; úgy csaknem hajlandó volnék azon kivándorlásban, mely az utóbbi években tapasztalható, mintegy árát tekinteni a civilisatio áldásai és előnyei elsajátításának. (Derültség a baloldalon.) Azonban, t. ház, hogyha tagadmám is azt, mintha elhanyagolt mezőgazdasági állapotainknak volnának kifolyásai a kivándorlások: úgy elismerem azt, hogy ezek a kivándorlások, a melyek mindig nagyobb mértékben terjednek, komoly bajt képeznek arra nézve, hogy földmívelési és mezőgazdasági érdekeinknek kellő fejlesztését ég ápolását megakaszszák. A magam részéről is szükségesnek tarlóm, hogy ezen bajnak a megszorítására, — mert hiszen teljes megszüntetésére alig van kilátás, — minden intézkedés megtétessék. Legezélszerííhbnek tartom e tekintetben azon eszközt, a melvre a minister úr szombati beszédében rámutatott, t. i. a telepítéseket, a melyek lehetővé teszik, hogy az országnak azon vidékeiről, hol a lakosság stírííbk, a népességnek fölös része az országnak azon részeiben helyeztessék el, a melyek túlnépességben nem szenvednek, és ezáltal lehetővé tétessék, hogy a kereseti módokban is bizonyos egyenlőség álljon elő, a mely egyúttal az illetőket képessé tehetné arra is, hogy a folytonos míve'ődéssel karöltve járó magasabb igényeknek is megfelelhessenek és azokat maguknak megszerezhessék. Nem tarthatom aggasztó tünetnek azon munkás mozgalmakat, melyek most két éve Békésben, és a szomszédos vidéken előfordultak; nem pedig azért, mert úgy tudom, hogy azon mozgalomnak sajátos okai voltak, melyek azon vidék sajátos helyzetéből származtak. Ez okok elhárításával a mozgalom is magától megszűnik. Én ugyanis abban találom a mozgalomnak nemcsak okait, hanem azt. az eszköszt is, melylyel az elhárítható, hogy azon a vidéken aránylag sűrű népesség mellett igen nagy latifundiumok vannak. Nem osztozhatom abban az aggodalomban sem, hogy e zavargások mintegy előőrsei azon nagy socialisticus mosgalomnak, mely legutóbb a nyugat európai államokban oly nagy erőtt vett. A földmívelési agrárius és a socialisticus mozgalmak ugyanis annyira különböznek egymástól, kivált a mi az utóbbinak czélját és irányát illeti, hogy azok sohasem fognak karöltve járni. Hisz a föld oly varázserőt gyakorol azokra, kik vele foglalkoznak, hogy megtölti a legconservativabb ideákkal és eszmékkel, melyek a társadalmi rend erőszakos felforgatását perhorrescálják.