Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-168

2R2 Un: orgüágos ülés 1WB február SS-in, lcdáeil képviselői kötelességből. (Helyeslés.) Elfogadom a költségvetést. (Helyeslés és tetszés.) Molnár JÓZSiás: T. ház! Miután nem voltam olyan szerencsés, hogy Bessenyey Ferencz t. képviselőtársam múltkori beszédét meghall­gathattam volna, csak vasárnap a Budapesti Hír­lap útján értesültem a tényállásról, hogy Ma­gyarorszában egyes malmok, sőt talán Ausztria ban is, kiváltsággal bírnak arra, hogy román búzát hozhatnak Magyarországba vámmentesen, és ezzel szemben az a kötelességünk marad fenn, hogy abból a búzából majd annakidején 70 n /o-ot ki fognak szállítani, hogy miért épen 7u°/o-ot, azt szintén nem tudom megérteni, mert én ha­tározottan tudhatom, hogy egy métermázsa búzá­ból körülbelül 95 — 96—97 kiló őrlemény szokott lenni. Tehát, hogy miért kell a malmoknak csak 70°/o-ot kiküldeni, az ép úgy nem tudom fel­fogni, a mint vasárnapig nem tudtam meg érteni, miképen lehetséges az, hogy Magyar­országon egyes nagy malmok 7 forint 25—30 krajczártól 8 forint 30 krajczárig terjedő búzaár mellett miként képesek oly hallatlan olcsó lisz­teket produkálni. Eleget gondolkoztam róla, de egyáltalán nem bírtam megtudni mindaddig, míg a Budapesti Hírlap útján nem értesültem, hogy ezen urak vámmentesen kapják az oláhországi búzát. Én természetesen mindig figyelemmel szok­tam kísérni a budapesti tőzsde jegyzéseit és többször feltűnt előttem ez a kifejezés: »búza romániai transito«. Azt hittem, hogy egyes ma­gyar kereskedők veszik Romániában a búzát, és azt Magyarországon keresztül szállítva, külföl­dön eladják, de csak nem is gondoltam volna arra, hogy daczára annak, hogy Romániával most nincs vámszerződésünk, a román búzát a magyar földmívelő osztály nagy kárára vám­mentesen hozhassák be és dolgozzák fel. Mi Ausztriával közös vámterületet képezünk, minek folytán legéletrevalóbb iparágaink is alig haladhatnak egy-egy lépést előre. A kézműipar, me'y több ezer munkáskezet foglalkoztathatna, az ausztriai iparversenyek következtében ország­szerte és a székelyföldön is teljeseu tönkre ment. A kivándorlás napról napra nagyobb mér­vet ölt abból a Magyarországból, a melynek oly sok feldolgozandó nyers anyaga van, a mely évenkint több száz milliót ad ki idegen ipar­czikkekért. Ha valaki kérdi, hogy miért tűrjük e szomorú helyzetet, a felelet abból szokott ál­lani, hogy túlnyomó részben földmívelő államok vagyunk, tehát első sorban a földmívelő osztály érdekeit kell megvédeni; ennek következtében Magyax-országnak szüksége van közös vámterü­letre, hogy Ausztriában nyers terményeit jobban értékesíthesse, és így a földmívelő osztály job­ban existálhasson. Romániával szemben szintén megengedtük a vámháborút kifejlődni, és ©ízet szintén több ezer székelyt kényszerítettünk a kivándorlásra Romániába. Erdély keleti részén a már szép fejlődés­nek indult magyar ipart úgyszólván tönkre si­lányítottuk épen a vámháború által, és mindez szintén azért történt, mert, mint mondták, Ma­gyarország túlnyomólag földmívelő állam lévén, szükséges, hogy a romániai szarvasmarha, ser­tés és gabona Magyarországon a gazdaközönség nagy kárára az árakat le nem nyomja. Szóval a magyar gazdaközönség érdekében az állam óriási áldozatokat hozott. Egyszersmind privilé­giumot adott akkor az osztrák iparnak is, mert tudvalevőleg az osztrák ipar dominálja a ma­gyar földet, s az osztrák ipar, mint már egyszer volt alkalmam említeni, jóval drágábban árúi Magyarországnak, mint bár merre másfelé a föld kerekségén. Es mindezekkel szemben még azt kell tapasztalnunk, hogy teljesen ok nélkül hoztuk ezen nagy áldozatot, mert a magyar gazdaközönség ér­deke nincs esnem is lehet megelégedve; mert hiába provokáltuk Romániával a vámháborút, azért a romániai szarvasmarha és sertés Szerbián ke­resztül ép úgy bejön hozzánk most is, mint bejött azelőtt. Ez tény, és nekem bizonyos ada tokból tudomásom van erről, és meg is nevez­hetném Kezdi Vásárhelyen azokat, a kik onnan Szerbiáb;. mentek csakis abból a czélból, hogy román marhákat vásároljanak és Szerbián keresztül Budapesten és Bécsben eladják. Habárki is kétel­kednék ezen állításomban, nekemKézdi-Vásárhelyen régi marhakereskedők megígérték, hogy készek a budapesti piaezra feljönni, a hol az egyes román marhák bélyegéről meg fogják mondani azt is, hogy az illető marha Románia mely is­tálójából való. Tehát, in nt mondám, a román marhából most is ép úgy bejön minden Magyar­országba, mint azelőtt. Szintén a budapesti hír­lapok útján értesültem arról, hogy más téren a román gabonát is ép úgy szállíttatik be hozzánk vámmentesen, hogy azután bizonyos idő múlva annak 70°/oja kiszállíttassák. Nem tu­dom, hogy miként ellenőriztetik ez, de azt hatá­rozottan merem állítani, hogy a behozott román búz nak jelentékeny nagy része kell, hogy itt fogyasztassék el, mert különben teljes képtelen­ség volna, hogy azon gabonaárak mellett, me­lyet a magyar búza az ország határain belül elér, a malmok oly rendkívüli olcsó áron tudják produkálni lisztjeiket. Az olcsó lisztárak termé­szetesen gátlólag hatnak a búza árának emel­kedésére, met ha féhelebbentjük azt a fátyolt, a mi közgazdasági politikánk gyarlóságát fedi, be kell látnunk, hogy a magyar gazdaközönsé­get csak jó reményekkel áltatták, de érdekei teljesen elhanyagoltalak, és azok ma is ép úgy ki vannak téve a veszélynek, mint bármikor

Next

/
Oldalképek
Tartalom