Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-158

14 158. országos ülés 1893. február 16-án, csütörtökön. telekkönyvvezetői teendőkkel össze sem hasonlítható munkájukért, ugyanekkor legkevesebb 136 fit 50 krt, sőt 172 frt 50 krt kaptak; tehát midőn az egyik az egész évre számítva semmit, addig a másik 345 frt fizetésjavítást nyert.« Midőn tehát ezen javaslat szerint az egyik nem várhat semmit, a másik 345 frt feljavítást kap és ezen összeget már tényleg élvezték is a kiutalás következtében, az csakugyan igaztalan elbánás. Ezt tűnteti fel a gyakorlat s ezek a törvényjavaslat azon rendelkezései, melyeket diffieultalni bátorkodom. De van egy másik kérvény is. Itt vannak a fogyasztási adóhivatalnokok, a kik szintén eollective a kisebb állami alkalmazottakkal kérvényt nyújtottak be a képviselőházhoz s ahhoz mellékletet csatoltak, mely a következőket tünteti fel: --Egy adótiszt fizetése 1000 frt, drágasági pótléka 150 frt, összjárandósága tehát, — s mert természetbeni lakása van, — 1150 frt, ezentúli járandósága lesz 1000 frt, vagyis 150 forintot veszít.« Hasonlóképen van egy másik állás, mely 800 frt fizetéssel és 120 frt drágasági pótlékkal jáit; összilletménye tehát 920 frt volt, jövőre pedig lesz 900 frt, tehát 20 frttal kevesebb. Egy másik tisztviselő ismét, kinek fizetése 800 frt volt, drágasági pótléka pedig 120 frt volt, összjárandósága tehát 920 irtot tett, ezentúl 800 frt összilletménynyel fog bírni, tehát 120 frttal kevesebbel, mind eddig. Ugyanazon rangosztályban tehát az egyik állás illetményét leszállítják, a másikat felemelik. Hát, t. ház, ez sem elég arra, hogy ilyen egyes idézetekkel constatáljam a t. ház előtt, a mit én perhorresealok, hogy ezen törvényjavaslatban sem logika, sem gondolat, sem következetesség, sem igazságosság, sem egyenletesség nincs: akkor én többet felhozni nem tudok, ha csak egy általános felolvasást nem akarok tartani az összehasonlító statisztika érdekében, a mely még jobban kidom borítaná az én álláspontom igazságát. (Élénk helyeslés és tetszés bal felöl.) T. ház! A törvényjavaslattal hosszasabban foglalkozni nem akarok és áttérek beszédem végére, vagyis egy pár mozzanat felemlítésére, a mely mozzanatokban a t. ministerelnök úr múlt alkalommal tartott beszédéből kifolyólag engemet alaposan félreértett. Mellesleg általánosságban csak annyit jegyzek meg beszédem befejező részének igazolásául, hogy a t. ministerelnök iir múltkori beszédemnek azt a részét, a melyben arról szóltam, hogy számtalan hivatalnoknak fizetése egyáltalában nem javíttatott, csak lakpénze, sőt vannak, a kiknek sem fizetése, sem lakpénze nem javíttatik; továbbá arra, a mit állítottam, hogy t. i. igen nagy a száma szoknak, a kik jelenlegi tényleges rangosztályukkal szemben, lefokoztatnak. Mondom, mindezekről egy szót sem szólt, jele az annak, hogy azon tételek, melyeket felállítottam, igazak, az adatok, melyekre hivatkoztam, teljesen megfelelők. (Helyeslés hal felől.) De igenis, ismét előállott a t. ministerelnök úr azzal, hogyha az én álláspontom fogadtatnék el, akkor a fennálló aránytalanság még inkább fokozódnék. Erre csak kettőt jegyzek meg. (Halljuk! Halljuk! bal felől.) Ha például azt mondanók ki, hogy minden állami alkalmazottnak adunk 150 vagy 200 frt fizetésemelést különbség nélkül, ebben is kifejezésre jutna a degressiv percentuatio, vagyis minden alkalmazottnak perceiituatioja akként fokozódnék lefelé, a mint fizetése állna: hát fogna-e ekkor további aránytalanság beállani, igen, vagy nem? Szerintem az arányok ugyanazok maradnának; az aránytalanság, ha van, szintén megmaradna, de hogy rosszabbá lenne az aránytalanság mint eddig volt, az nem áll, ám méltóztassék az ellenkezőt számadatokkal bebizonyítani, akkor megnyugszom. Mit érnénk el ezzel, t. ház? Azt, hogy senkinek rangjához nem nyúlnánk, senkinek előléptetési viszonyait nem érintenők és fokozatos fizetésfeljavítást kapna mindenki egyenletesen és igazságosan, és ebben bizonyára megnyugodnának az állami alkalmazottak, hogy az ország ezidőszerint többet nem adhat, megnyugodnának pedig azért, mert a mit kapnak, egyenletesen kapják meg, ellenben most merem mondani, hogy Magyarországon az állami alkalmazottak körében az elégfíletlenség nagy mérveket öltött. Ily körülmények közt tehát ne méltóztassék arra a háromszáz kérvényre oly értelemben hivatkozni, hogy azok a ministerelnök úr mellett szólnak. A ministerelnök úr ugyanis azt mondotta, hogy abban a háromszáz kérvényben egy fiakérvény sincsen, a mely a pereentuationalis feljavítás, tehát az én álláspontom mellett volna. Csak mellesleg érintem, hogy mit tenne az, ha az állami hivatalnokok egy ellenzéki javaslat mellett mernék kívánalmaikat pláne petitio alakjában kifejezésre juttatni, erről tehát nem akarok szólani, de igenis megfordítom a tételt akképen, hogy abban a háromszáz kérvényben egyetlenegy sincs, a mely perhorrescálná az én javaslatomat^ de mind a háromszáz perhorreseálja a ministerelnök úr javaslatát. (Igás! Úgy van! Tetszés a bal- és szélsőbalon.) És ebben van az igazság, ebben van a valóság. Azért ne a t. ministerelnök úr hivatkozzék erre, hanem hivatkozhatom én a nyilvánvaló elégűletlenség tekintetében. Avagy a ministerelnök úr azt kívánja, hogy az állami alkalmazottak hét hónappal előbb tudják, hogy mi lesz az én álláspontom és ezt